Tommy Vedes sikerét hozta a vegasi WPT-verseny

Vágólapra másolva!
2009.10.27. 13:19
Címkék
A legnagyobb zsetonkészlettel az asztal legismertebb tagja, Freddy Deeb kezdte a versenyt, őt követte Shawn Cunix, majd Vedes. Az első három sorrendje azonban hamar felborult, miután Vedes KQ-val a kezében all-int mondott a KQ6 flopon és Cunix hatos párral a kezében tartotta a hívást.

Vedes (jobbra) győzött
Vedes (jobbra) győzött

Végül mégis Cunix húzta a rövidebbet, hiszen már a turnre megérkezett Vedesnek az egyik lap a négyből, amellyel javulni tudott: egy dáma. Cunix pedig alig néhány leosztással később búcsúzni kényszerült, hatodikként esett ki.

Ötödikként Jason Burt búcsúzott, őt Freddy Deeb ejtette ki, és ez megfelelő elégtételt jelenthet az ingeiről is ismertté vált libanoni származású játékosnak, mivel Burt folyton belekötött a döntő felé való menetelés során.

A szerencse egy újabb kulcspartiban Vedes mellé szegődött, amikor osztott dáma párjával fogadta Deeb osztott királypárjait, miután a flop előtt all-int mondott. A kiesés széléről aztán a riverre leeső dáma húzta vissza Vedest – míg Deeb előtt alig maradt zseton.

Néhány partival később aztán Deeb maradék zsetonja is Vedes elé került, vagyis az asztal legismertebb játékosa a negyedik helyen zárta a tornát.

A harmadik helyen Craig Crivello zárt, miután Jason Lavallee elszedte a zsetonjait, így a heads-upnak majdnem egyenlő stackkel állhattak neki a felek – Vedesnél 9.3 millió, Lavallee-nál 7.2 millió volt.

Igazán dinamikus játékot hozott a párbaj, hiszen a felek többször helyet cseréltek, hol az egyik, hol a másik előtt maradt alig néhány zseton, ám többszöri csere és közel három óra játék után végül véget ért a küzdelem.

Lavallee egyszínű 86-tal betolta az összes zsetonját, amit Vedes örömmel fogadott szintén egyszínű KQ-val. Noha Lavallee az A95 flopon lyuksorhúzót kapott, a sikerét jelentő 7 nem érkezett meg a turnön, a riveren pedig a Vedes győzelmét biztossá tévő Q pottyant, így Tommy Vedes nyerte meg a WPT Festa al Lago versenyét.

 
 Az NSO pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.

 

WPT, FESTA AL LAGO
275 RÉSZTVEVŐ, 15 000 DOLLÁR NEVEZÉSI DÍJ
1.    Tommy Vedes    1 218 255 dollár
2.    Jason Lavallee    795 150 dollár
3.    Craig Crivello    477 090 dollár
4.    Freddy Deeb    278 300 dollár
5.    Jason Burt    208 725 dollár
6.    Shawn Cunix    168 970 dollár

 

Legfrissebb hírek

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
32 perce

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
34 perce

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
41 perce

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
41 perce

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
43 perce

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
48 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik