Póker: Negreanu büntetőpárbajra hívta ki Reinát

Vágólapra másolva!
2009.10.06. 15:03
Címkék
Teddy Sheringham a közelmúltban nagyszerűen szerepelt a WSOPE-n, és a BL-győztes egykori angol válogatott csatár szereplése is mutatja a kapcsolatot a póker és a labdarúgás között. Nem Sheringham az egyedüli egykori focista, aki újabban a posztó mellett keresi a sikereit: hírlik, hogy Christian Vieri és Raymond Domenech is egyre szebb eredményeket ér el pókerben.

Az ellenkező irányú mozgásokra – vagyis hogy profi pókeres húzzon stoplist – nem sok példa van, ám most Daniel Negreanu így tehet. A négy WSOP-karkötővel büszkélkedő kanadai világbajnok ugyanis kihívta a Liverpool kapusát, Pepe Reinát egy rendhagyó párbajra: ha Negreanu akár csak egy tizenegyest is értékesít az ötből, már viheti is a kasszát, ellenben ha mind az öt lövését elhibázza, a kapust illeti pénz – ami esetünkben 12 ezer angol fontot jelent.

 
 Az NSO pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.

Persze az egész fogadás csak első hallásra tűnhet szokatlannak, valójában nem is olyan meglepő, hiszen Reina is megszállottja a pókernek, több jótékonysági torna mellett az EPT monte-carlói versenyén is elindult.

 

A Poker24.hu legújabb promóciója: Freeroll-láz a Betalandon 
A Poker24.hu legfrissebb híre:
Barry Shulman a WSOPE-győzelemről

Legfrissebb hírek

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
4 perce

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
20 perce

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
43 perce

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
52 perce

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
55 perce

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
1 órája

Puskás Ferenc góllal mutatkozott be a válogatottban

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik