Adiós, Gracias, Capitán!

Egy nagyon kedves barátomtól kaptam pár hónapja smsben a következő történetet. „Egy asszony elment a házassági tanácsadóhoz. – El akarok válni, s minden rosszat elkövetni a férjem ellen, amit csak lehet – mondta. – Akkor halmozza el dicséretekkel, és amikor nélkülözhetetlenné válik számára, és ő azt gondolja, hogy ön szereti és becsüli őt, akkor adja be a válókeresetet. Így tudja legjobban megsebezni… - javasolta a tanácsadó. Pár hónappal később az asszony ismét ellátogatott a tanácsadóhoz, és elmondta, hogy mindent úgy tett, ahogyan kérte. – Rendben. Akkor most eljött a válás ideje – mondta a tanácsadó. – Elválni? – csattant fel az asszony. – Eszem ágában sincs. Beleszerettem!” Talán Iker Casillas és a Real Madrid ezüstlakodalmat megélt szerelmét, házasságát is meg lehetett volna menteni, ha a Madrid részéről kicsit több elismerés, dicsérő szó érkezik a kapus felé, ha Florentino Pérez egyáltalán meg akarja menteni ezt a házasságot. De tudjuk, nem szokása; válóperes ügyvédnek alighanem több telefonszámát őrzi, mint megbecsült saját nevelésű labdarúgónak. Így mondott le anno Gutiról és Raúlról is, pedig inkább jelentik ők a Real Madridot, mint ez a pökhendi pápaszemes pénzeszsák. Talán többen keseregnek most idehaza Dárdai Pál miatt, talán polemizálhatnék inkább arról, vajon miért jó Törökországba igazolni (Van Persie a Fenerbahce, Podolski a Galatasaray, Mario Gomez a Besiktas spílereként kezdi az őszt), három éves „blogkarrierem” során először mégis engedjétek meg, hogy egyetlen játékosnak szenteljem ezt a posztot. Mert a Real Madriddal ellentétben én szeretnék méltóképpen elbúcsúzni a világ legjobb klubcsapata történelmének kétségkívül legjobb kapusától.Egy nagyon kedves barátomtól kaptam pár hónapja smsben a következő történetet. „Egy asszony elment a házassági tanácsadóhoz. – El akarok válni, s minden rosszat elkövetni a férjem ellen, amit csak lehet – mondta. – Akkor halmozza el dicséretekkel, és amikor nélkülözhetetlenné válik számára, és ő azt gondolja, hogy ön szereti és becsüli őt, akkor adja be a válókeresetet. Így tudja legjobban megsebezni… - javasolta a tanácsadó. Pár hónappal később az asszony ismét ellátogatott a tanácsadóhoz, és elmondta, hogy mindent úgy tett, ahogyan kérte. – Rendben. Akkor most eljött a válás ideje – mondta a tanácsadó. – Elválni? – csattant fel az asszony. – Eszem ágában sincs. Beleszerettem!” Talán Iker Casillas és a Real Madrid ezüstlakodalmat megélt szerelmét, házasságát is meg lehetett volna menteni, ha a Madrid részéről kicsit több elismerés, dicsérő szó érkezik a kapus felé, ha Florentino Pérez egyáltalán meg akarja menteni ezt a házasságot. De tudjuk, nem szokása; válóperes ügyvédnek alighanem több telefonszámát őrzi, mint megbecsült saját nevelésű labdarúgónak. Így mondott le anno Gutiról és Raúlról is, pedig inkább jelentik ők a Real Madridot, mint ez a pökhendi pápaszemes pénzeszsák. Talán többen keseregnek most idehaza Dárdai Pál miatt, talán polemizálhatnék inkább arról, vajon miért jó Törökországba igazolni (Van Persie a Fenerbahce, Podolski a Galatasaray, Mario Gomez a Besiktas spílereként kezdi az őszt), három éves „blogkarrierem” során először mégis engedjétek meg, hogy egyetlen játékosnak szenteljem ezt a posztot. Mert a Real Madriddal ellentétben én szeretnék méltóképpen elbúcsúzni a világ legjobb klubcsapata történelmének kétségkívül legjobb kapusától.

Kedvenc színe a zöld, egy jelenet erejéig feltűnik a Torrente 3-ban, kedvenc színésze Samuel L. Jackson, szereti a sci-fi-t, gyermekkorában rendőr szeretett volna lenni, 2009-ben pedig egy Espanyol elleni bajnokin már a második percben kiállították. Nem, nem ezek miatt a világtörténelem egyik legjobb kapusa, s az én személyes kedvencem. Akkor miért is?

Leírni is hihetetlen: Iker 1990-ben, kilencévesen csatlakozott a Real Madrid keretéhez – én ekkor még totyogós hároméves voltam, bár leginkább kúszva közlekedtem… Iker is kúszott, de ő felfelé a ranglétrán, s míg én folyékonyan megtanultam olvasni, ő minden korosztályban meghatározó kapussá vált. Ennyit rólam, mert pályánk íve ezután sem keresztezte egymást… 1997. november 17-én, 16 és fél évesen bekerült a Real Madrid Rosenborg elleni BL keretébe; Jupp Heynckesnek hirtelen szüksége volt rá, s még az iskolaigazgatót is képesek voltak azért felhívni, hogy engedje el a kis lurkót. Végül a BL debütálására még várni kellett csaknem két évet, a spanyol bajnokságban is ekkor mutatkozott be, minden idők legfiatalabb kapusaként debütált a Real Madridban a Bilbao ellen (1999. szeptember 12.). Sőt, a legfiatalabb BL győztes kapus is ő, miután 2000-ben a Valencia 3-0-s legyőzésekor már ő állt a ketrec előtt, kiszorítva a világbajnok Bodo Illgnert (2000. május 24.). Ebben az évben megkapta a legjobb 21 éven aluli játékosnak járó Bravo-díjat, majd 34 bajnokin pályára lépve bajnoki címhez segítette a Realt.

A tündérmese egyelőre nem folytatódott, ugyanis a következő szezonban elveszítette a harcot Cesar Sanchezzel szemben, s Vicente del Bosque a kispadra ültette. A legfontosabb pillanatban éledt fel hamvaiból: a Leverkusen elleni BL döntőben (amin Zidane minden idők leghíresebb kapásgólját lőtte) Cesar megsérült, Iker pedig a hajrára beállva bravúrok sorozatát mutatta be. Ekkor vált a kedvenc kapusommá, s ez a szimpátia csak elmélyült bennem a nyári világbajnokságon, amin egyébként megint csak nem első számú kapusként számoltak volna vele. Még „szerencse”, hogy Santiago Canizares másképp gondolta, s közvetlenül a torna előtt egy after shave-s üveggel elvágta a lábujját. A vb-n az írek elleni nyolcaddöntőben két tizenegyest is kivédett, de sokáig így sem jutott a spanyol armada: ki ne emlékezne a bírói hátszéllel „menetelő” dél-koreai hősökre? „Csak” három gólt nem adott meg a spanyoloknak a bíró… Már 2000. június 3-án bemutatkozott a válogatottban Svédország ellen, de igazából ez a torna hozta meg számára az áttörést; azóta hosszabb időre nem is adta át senkinek a válogatott egyes mezét (még Victor Valdésnek se, muhaha…), s jelenleg is ő a spanyol válogatott történetének legtöbbször pályára lépő játékosa, s értelemszerűen kapusa is (emellett a BL és a Real Madrid történetében is ő a legtöbbször pályára lépő kapus).

A következő szezonban második felnőtt bajnoki címét nyerte a Madriddal (kiélezett csatában, 2 ponttal előzték meg a Barcelonát Real Sociedadot), majd sokáig semmi – az első galaktikus éra Figóval, Zidane-nal, a brazil Ronaldóval és Beckhammel négy éven keresztül, tapasztalaton kívül semmit nem nyert! A következő világbajnokság után (ami a spanyolok számára megint fájóan korai búcsút, örök kedvencem, Raúl számára pedig válogatottbeli hattyúdalt hozott) jött a következő bajnoki cím, majd egy évre rá még egy, ez utóbbi szezonban ő kapta a Zamora díjat, azaz a legkevesebb gólt a spanyol bajnokságban (azok számára, akik nem emlékeznek rá, ezekben az években már nem a galaktikusokra épült a csapat, hanem Raúl mellett Sneijder, Robinho és Nistelrooy voltak a húzónevek). Saját bevallása szerint pályafutása legjobb meccsét is ekkor vívta a Bilbao ellen, legnagyobb védését pedig egy évvel később, a Sevilla ellen mutatta be.

A 2008-as EB-n hosszú idő után végre kijött a lépés a hispánoknak, a győzelemhez az olaszok elleni negyeddöntőn Daniele de Rossi és Antonio di Natale tizenegyesének hárításával hősünk is hozzájárult. Két évvel később meglepő zakóval kezdték a vb-t Svájc ellen a spanyolok, de utána helyreállt a világ rendje: a Paraguay elleni nyögvenyelős nyolcaddöntőn Oscar Cardozo büntetőjét is kivédte, a németek elleni elődöntőben is több nagy védést bemutatott, a hollandok elleni brutális fináléban pedig Arjen Robben két ziccerét is hárította. Összesen két gólt kapott a vb-n, kiérdemelte a legjobb kapusnak járó Lev Jasin-díjat, de ami a leginkább kalapemelést érdemel, az a híressé vált béketelefonja a torna előtt Xavival, amiben megbeszélték, hogy a vb idejére félreteszik a Real-Barca játékosok között fennálló ellentéteket. E nélkül aligha jött volna össze a vb arany… 2006 óta, Raúl után csapatkapitánya is a nemzeti együttesnek, így első kapusként emelhette magasba az EB és a vb trófeát, majd 2012-ben újra az EB serleget, az olaszok ledózerolásával (4-0) ugyanis összejött a kontinentális címvédés. Iker Casillas egyik győzelemmel végződő tornán sem kapott gólt az egyenes kieséses szakaszban, ez nem kevesebb, mint tíz meccs, ami a három hosszabbításba nyúló meccsel együtt majdnem ezer percet jelent. Nem véletlenül választotta meg az IFFHS 2008-2012 között ötször (!) a világ legjobb kapusának. És még egy érdekes adalék: Iker Casillas a világ egyetlen labdarúgója, aki csapatkapitányként elnyerte a Bajnokok Ligája, a Szuperkupa, a világbajnokság és az Európa-bajnokság trófeáját is!

Aztán a Real Madrid kispadjára megérkezett Jose Mourinho. Már Raúl is részben miatta távozott a Schalkéhoz, aztán elkezdődött Casillas leépítése is. Igaz, ez nem csak az ő sara, hanem Alvaro Arbeloáé is, aki 2013. január 23-án, a Valencia elleni kupameccsen a labda helyett az ujját rúgta el, sérülése miatt a portugál edzőfejedelemnek pedig új kapust kellett igazolnia. Nekem tényleg semmi bajom nem volt Diego Lopezzel, kifejezetten jól védett, de időközben Iker sem lett rosszabb, a sérülése után mégsem került vissza a csapatba – 11 év után újra a kispadon találta magát Casillas. Amikor már azt hitte az ember, hogy Jose megváltásként megélt távozása után minden megoldódik majd, Carlo Ancelotti felhúzta szemöldökét (nem volt neki nehéz…), s a bajnokságban továbbra is Lopezt védette. Iker számára maradt a kupa és a BL, amiben olyan jól végezte a dolgát, hogy mindkettőt meg is nyerte a csapat (ellenben a La Ligával, ott csak a harmadik helyre voltak jók). A kupában a fináléig gólt sem kapott, ott is csak a barcás Bartra mattolta egy szöglet után (aztán pár perccel később Gareth Bale méltó bosszút állt rajta…), a BL menetelésből pedig a Borussia Dortmund ellen bravúrokkal vette ki a részét. Ebben az évben volt egy 952 percig (!) tartó góltalansági sorozata, amit Klaas Jan Huntelaar tört meg a Schalke-Real meccs (1-6!) ráadásában egy elképesztő bombagóllal.

Voltak még jó meccsei Ikernek, de olyan világban élünk, ahol ez nem számít, mert hajlamosak vagyunk csak a rosszra emlékezni. Ne szépítsük: Iker Casillast kicsinálták az elmúlt két évben. Sokak szerint a csapaton belüli közösség megbontásáért is ő felelt, mások szerint televíziós barátnője, Sara Carbonero (akit a dél-afrikai vb döntőben élő adásban lesmárolt) van rossz hatással rá és a csapatra. Sokan csak a hibáira emlékeznek, például arra, hogy majdnem elment rajta a tavalyi BL döntő. A hollandok elleni vb nyitómeccs talán élete legszörnyűbb 90 perce volt, nem beszélve a szlovákok elleni EB selejtezős bakijáról vagy az Atletico Madrid elleni 0-4 alkalmával elkövetett hibáiról. Arról ezek az emberek érdekes módon megfeledkeznek,hogy ha tavaly tavasszal a Dortmund elleni visszavágón nem véd ziccereket, a döntőben sem hibázhatott volna, mert nem jutottak volna el odáig. A hollandok ellen Piquével, Ramossal együtt az egész spanyol védelem csődöt mondott, mégis mindenki csak Ikerrel foglalkozott. Ilyen a kapussors – sajnos ilyen az élet… Ekkora nyomás alatt képtelenség jól védeni, meggyőződésem, hogy más korszakos kapusoknak, mint Buffonnak vagy Verpecz Istvánnak Manuel Neuernek sem sikerülne.

Amikor 2010-ben Raúlnak el kellett mennie Madridból, azt hittem, ennél már nincs lejjebb. Idén bebizonyosodott: de igen, van. Tulajdonképpen nem is tudom, miért szurkolok még a Real Madridnak. Nem Cristiano Ronaldók, nem James Rodriguezek, nem Modricok miatt lettem Real szurkoló, de teszem hozzá gyorsan, mindhármukat megszerettem madridiként. Hierrók, Gutik, Raúlok, Casillasok miatt lettem az, akiket képtelen ez az együttes, s annak teljhatalmú főnöke, Florentino Pérez megbecsülni. Odáig süllyedünk, hogy kénytelenek vagyunk megtapsolni a Barcát, amiért méltóképpen elbúcsúztatta Puyolt és Xavit? Azon túl, hogy az elmúlt évtized legjobb kapusáról beszélünk (elnézést a Victor Valdés Buffon rajongóktól...), emberileg is mindig a helyén volt; 21 évesen már kétszeres BL győztes kapus volt, mégsem szállt el magától, pedig megtehette volna. "Én nem vagyok galaktikus, móstolesi vagyok!" Jöhettek mellé sztárok és világklasszisok, ő mindig megmaradt ugyanannak a móstoles-i srácnak, aki gyermekkorában volt. A Real Madrid sokkal többet veszített vele, mint szimplán egy csapatkapitányt. Xavi búcsúszavai mindennél többet mondanak: „A történelem legmeghatározóbb kapusa vagy, vidám, őszinte, tisztességes és kivételes ember. Nekem nagyon rosszul esik, hogy távozol a Real Madridtól, fájdalmat okoz, ugyanakkor sok sikert kívánok új életszakaszodhoz Portóban, barátom!”

Igen, Portóban, ahol a 12-es mezszámot kapta, s ahol talán majd újra emberszámba veszik. Örülök annak, hogy nem a tengerentúlra vagy valamelyik arab országba igazolt, hanem fennmaradt a futballtérképen. Portugália nincs messze az otthonától, a Porto pedig állandó BL résztvevő csapat. Nem bánnám, ha jövőre találkozna egymással a két csapat, s Iker védései ejtenék ki szeretett (?) Madridomat… Bár egyetlen játékos miatt nem válthatok klubot, s nem szurkolhatok más csapatnak, soha be nem hegedő sebet ejtett Florentino Pérez habfehér szívemen. S ha azt gondolja, bárkit is kiengesztel (vagy megtéveszt???) azzal, hogy leigazolt egy szinte ugyanolyan nevű kapust, Casilla-t az Espanyoltól, nagyon téved. Egy betű az eltérés, mégis mekkora a különbség…

Raúl távozása után Schalke szurkoló lettem, mostantól a Porto a második kedvenc csapatom. Aki felkészül: Sergio Ramos???