NB I: ezúttal a kispadról beállva segített a Kisvárdának Driton Camaj

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 09:17
null
Driton Camaj kulcsembernek bizonyult az Újpest ellen (Fotó: Kovács Péter)
Az Újpest elleni mindkét kisvárdai gólban főszerepet játszó Driton Camaj szerint csapata ezzel a győzelemmel túljutott a nehéz időszakon.

Még mielőtt igazán elmerenghettek volna a kisvárdaiak azon, vajon nem járnak-e úgy, mint az MTK Budapest 2018-2019-ben, hogy a bajnokság tavaszi folytatására a harmadik helyről fordulva is sikerül kiesni, vasárnap az Újpest ellen megszerezték azt a győzelmet (2–0), amivel végleg biztonságos pozícióba kerültek. A Kisvárda Master Good tíz nyeretlen mérkőzés (hat döntetlen, négy vereség) után győzött újra – s ahogyan előzőleg február 17-én, vasárnap is a lilák ellen, hazai környezetben. Jelentős mértékben Driton Camajnak köszönhetően, aki csereként beállva mindkét hazai gólból kivette a részét.

„Nagyjából két hónapja küszködöm a combsérülésemmel, ami a múlt héten kiújult, de a meccset már egészségesen vártam – árulta el a kisvárdaiak ötszörös montenegrói válogatott szélsője. – Ezúttal a kispadon kaptam helyet, de úgy készültem, hogy játszom. Emberelőnyben futballoztunk, és szerencsére az előttem pályára lépő Matheus Leonival és Mario Ilievszkivel együtt hozzá tudtunk tenni a csapat sikeréhez, mindkét gólból kivettük a részünket. Alakulhatott volna úgy, hogy két gólt is szerzek, végül két gólpasszig jutottam, de a legfontosabb a győzelem megszerzése volt, bízom benne, hogy a hátralévő két meccsen lesz még lehetőségem gólt szerezni.”

Frusztráló lehetett a tízmeccses nyeretlenségi sorozat, főként, hogy egyre közelített a kisvárdai csapat a veszélyes zónában lévőkhöz.

„Nehéz időszak volt, több olyan meccsünk volt, amelyen közel álltunk a sikerhez és megérdemeltük volna a három pontot – folytatta Driton Camaj. – Arra azért nem volt reális esély, hogy bajba kerülünk, de az Újpest elleni győzelemre nagy szükségünk volt. Továbbra is állítom, ennek a csapatnak az első három között lenne a helye.”

A Kisvárda pénteken a már kieső Vasast fogadja, az utolsó fordulóban pedig a Kecskemét vendége lesz.

NB I, 2022–2023, 31. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 13., szombat
Vasas–ZTE 1–1Budapest,Illovszky Rudolf StadionKáprály Mihály
1376
DVSC–Budapest Honvéd 0–0Debrecen,Nagyerdei StadionBogár Gergő
5632
Kecskemét–Ferencváros 2–0
Kecskemét,Széktói StadionBerke Balázs
4950
Május 14., vasárnap
Mezőkövesd–Paks 6–1Mezőkövesd,Városi Stadion
Karakó Ferenc1600
Kisvárda–Újpest 2–0
Kisvárda,Várkerti Stadion
Erdős József
2670
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár 2–1
Felcsút,Pancho Aréna
Vad II István2420
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 31 19 6 6 61–29 +32 63
2. Kecskeméti TE 31 14 12 5 47–29 +18 54
3. Paksi FC 31 14 6 11 56–54 +2 48
4. Debreceni VSC 31 13 9 9 47–38 +9 48
5. Puskás Akadémia 31 12 11 8 44–41 +3 47
6. Kisvárda 31 9 13 9 41–47 –6 40
7. Zalaegerszegi TE 31 10 8 13 36–39 –3 38
8. Újpest FC 31 10 8 13 39–53 –14 38
9. Mezőkövesd 31 9 9 13 36–41 –5 36
10. Budapest Honvéd 31 8 9 14 31–46 –15 33
11. Mol Fehérvár 31 7 10 14 35–43 –8 31
12. Vasas FC 31 4 13 14 28–41 –13 25

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
4 órája

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22

A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 09:29

Pécsi Ármin: Motiváló, hogy a tabella első helyén állunk

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 08:09

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

A papírformát érvényesítve legyőzte a Tatabányát a Kisvárda, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:50

MLSZ: ez a gól lett a 20. forduló legszebbje

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 14:33
Ezek is érdekelhetik