Egy fradista a Hungária körúton - Interjú a PLL krónikásával

Vágólapra másolva!

2014.11.10. 19:11

Címkék

Mint bizonyára tudjátok a Blog sztahanovistája, Lacus nemrég mérföldkőhöz ért és századossá vált. Az ünnepi pillanat megkoronázására fejembe...

Mint bizonyára tudjátok a Blog sztahanovistája, Lacus nemrég mérföldkőhöz ért és századossá vált. Az ünnepi pillanat megkoronázására fejembe vettem h csinálok vele egy interjút, amelyet azonban nehezebben sikerült megvalósítani, mint eredetinek terveztük.
Múlthéten azonban lehetősége volt felutazni a fővárosba, így végül létrejöhetett a beszélgetés, melyet rendhagyó módon és rendhagyó helyszínen ejtettünk meg.Mint bizonyára tudjátok a Blog sztahanovistája, Lacus nemrég mérföldkőhöz ért és századossá vált. Az ünnepi pillanat megkoronázására fejembe vettem h csinálok vele egy interjút, amelyet azonban nehezebben sikerült megvalósítani, mint eredetinek terveztük.
Múlthéten azonban lehetősége volt felutazni a fővárosba, így végül létrejöhetett a beszélgetés, melyet rendhagyó módon és rendhagyó helyszínen ejtettünk meg.

Mivel ez nem egy klasszikus kérdezz-felelek, sokkal inkább egy kétórás beszélgetés volt a Duna vizén, így több helyen pusztán "fejezetcímet" adtam Lacus mondanivalójához, fogadjátok szeretettel:

Gyermekkor

Édesapám görögkatolikus pap, ebből adódóan állandó lakhelyről soha nem beszélhettünk az esetemben, mert a mindenkori püspök mozdíthatja a papokat, így mi is többször költöztünk az évek során.

Én Budapesten születtem, 5 éves koromig laktam itt, utána egy szűk évig laktam egy borsod megyei faluban, Garadnán, és 1993 óta Nyíregyházán élek, de egyszer már a városon belül is költöznünk kellett.

Nagyon szép gyermekkorom volt. Három lánytestvérem van, egy nővérem és két húgom. A nővérem, Vera is paphoz ment hozzá, nekik két gyönyörű kislányuk van, az idősebbik a keresztlányom. A két húgom pedig nagyon tehetséges zongorista, közülük a nagyobbik, Márta a zeneakadémián fog diplomázni tavasszal, a kisebbik, Anna pedig Amerikában van egy öt éves ösztöndíjjal egy New York közelében lévő konzervatóriumban. Édesanyám zongoratanárnő, s tőlem sem áll távol a zene. Énektagozatos általános iskolába jártam Nyíregyházán, ahol énekkaros voltam, és ennek köszönhetően Szentpétervártól Skóciáig rengeteg gyönyörű európai városba eljuthattam. Hat évig zongoráztam is, sőt jelenleg is a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola kántorszakán tanulok Nyíregyházán. Nem bánom, hogy a zene ilyen fontos szerepet játszik az életünkben. 

Egy jó pap holtig tanul:

Érdekes, és sokan kérdezték tőlem, hogy miért nem katolikus iskolába jártam - a neveltetésem folytán -, erre több lehetőségem is lett volna, ugyanakkor egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Világi iskolába, a Zrínyi Ilona Gimnáziumba jártam, ami országos szinten is nívós iskolának számít, ott is érettségiztem 2006-ban.

Joggal gondolhatnánk, hogy a papság magától értetődő volt számomra, hiszen édesapám mellett mindkét nagyapám pap volt, illetve távolabbi felmenőim közül is sokan választották ezt a hivatást. Láttam tehát a jó példákat, gyerekorom óta ebbe szocializálódtam, de személyes elhivatottság nélkül ez nem működik. Egyszerűen nem lehet úgy pap valaki, ha külső kényszert érez, az előbb-utóbb kibukik. A gimi elején voltak bennem kétségek, mert akkor a tanári pálya (különösen a magyar és a töri), illetve az újságírás, sportriporterkedés is nagyon vonzónak tűnt számomra, de tizenegyediktől már tudatosan készültem a papi hivatásra. És mit ad Isten, hitoktatóként tanár is vagyok, a blogon pedig az újságírás terén is ki tudok bontakozni, így ennek a szenvedélyemnek is hódolhatok.

Az ismert mondás szerint a jó pap holtig tanul. Számomra sem ért véget a tanulás diplomával, de a hétéves képzés, amit három helyen töltöttem (egy év Vácott, kettő Nyíregyházán, négy év Budapesten), nem kevés, talán az orvosi tart ilyen sokáig. Mégis úgy gondolom, a papságra fel kell készülni, ezért nem érzem nagyon túlzónak a hét évet. Isten kegyelmének gondolom, hogy ebből a hétből ötöt római kispapokkal tölthettem együtt, s azonkívül, hogy szertartásukat, rítusukat is jobban megismertem, életre szóló barátságokat is kötöttem. Görögkatolikusként a cölibátus fakultatív lehetőség számomra, s talán a nagycsaládban megélt örömök miatt gondoltam úgy mindig is, hogy nős papságra kaptam hivatást. Ugyanakkor hatalmas tiszteletem azoké a római papoké, akik hitelesen és valódi örömmel élik meg a cölibátust, pesti szeminaristaként volt időm megérteni, miért is tudják, s miért is csodálatos ezt vállalni.

Püspök atyám kérésének eleget téve elkezdtem Nyíregyházán a kántorszakot, ami a hét első két napját veszi igénybe. Főleg zenei óráim vannak, a teológiai tantárgyakat már a Pázmányon lehallgattam, tehát elsősorban szolfézs, zongora, zeneelmélet, énekóráim vannak. A görögkatolikusoknál nagyobb szerepet játszik a zene, az ének a szertartásokban, mint a rómaiaknál, s minél több kántorra van szüksége az egyháznak – én is azért tanulom ezt, hogy a papság mellett kántortanító is lehessek majd. Szerdától vagyok Debrecenben, ott hitoktatok, kántorizálok, gyakran irodázok, szóval az egyházközség alkalmazottja vagyok. Hitoktatás terén nem volt sok tapasztalatom korábban, de nagyon élvezem az órákat. A kicsiknél az őszinteségük és az aranyos kérdéseik fognak meg hétről hétre, míg a felsősökkel már lehet komolyabb témákról is beszélgetni.

Gondolatok a Pázmány Labdarúgó Ligáról

Utolsó másfél évemet meghatározta a PLL, amiről először épp egy kispapbarátomtól, Vízi Jánostól, ismertebb nevén Giannitól hallottam, aki a Budapest Rangers kapusa volt. Nagyon tetszett ez a lehetőség, s a nevezési tervünkkel odamentünk az elöljáróink elé, leírtuk az előnyeit a dolognak, és végül áldásukat adták. Nagyjából kispapokból állt a csapat, így adta magát a KPI név (Központi Papnevelői Intézet). Úgy érzem egyébként, hogy ez egyfajta misszió is volt a részünkről, lévén tudták rólunk a Ligában, hogy mi papok leszünk, ezért például a meccseinken a trágárságot próbálták mellőzni, sportszerűbbek voltak, sőt, érdeklődtek a hivatásunk felől is. Az egyik pozitív oldala volt a PLL-nek, hogy rengeteg embert megismertem általa, kialakult egy kép rólunk, hogy bizony a papok is emberek, tudnak küzdeni, becsúsznak, ha kell, örülnek a góloknak, sikereknek. Úgy gondolom, hogy ez komoly tanúságtétel volt a részünkről. E mellett a sikerek sem kerültek el bennünket, az első szezonunkban harmadikok lettünk a harmadosztályban, ahol indulhattunk, majd utolsó szezonomban csak két ponttal maradtunk le a bajnoki címről. Tavaly már csak egy-egy meccsre tudtam visszamenni, és sajnos nem volt senki, aki igazán összefogta volna a csapatot, így idén már nem indultak a kispapok. Köszönettel tartozom a Ligának azért, mert minden félévben figyelembe vették a kérésünket, hogy kora délután, kimenő időben legyenek a meccseink; egy kezemen meg tudom számolni, hogy a 3 aktív félévem alatt hányszor játszottunk délelőtt, köszönöm a szervezőknek!

Amikor az elöljárók megtudták, hogy szerepel nálunk egy lány, Vatamány Kriszti, kérték, hogy változtassuk meg a nevünket, mert KPI néven nem szerepelhetünk tovább. Gyorsan kellett döntenünk, s mivel Molával fradisták vagyunk, s Skóciában a Celtic a katolikus csapat, úgy döntöttünk, vállaljuk a súrlódást a rangersösökkel, s Budapest Celtic néven indulunk. Szerencsére Kikóékkal később nagyon jó viszonyt sikerült kialakítanunk.

Kriszti egyébként az egyik legjobb játékosunk volt, az első három meccse után például már nyolc gólnál járt, a Smasszer elleni debütáló meccse után pedig Kissádi meg is jegyezte, hogy „jól játszik a mucika, de azért maradjon a konyhában” :)

Nem csak a Rangersel volt jó viszonyom, hanem a Fegyencben is lehetőségem adódott védeni egy Pro Facultate kupán és osztályozón is, valamint a Los Blancos idén tavasszal benevezett engem, s a KRE Főnixek ellen lehetőségem volt negyedórát védeni az első osztályban, ami nagyon jól esett, ezúton is köszönöm a srácoknak!

Rajongása tárgyai, a Ferencváros és a Real Madrid

A Fradi szeretetbe beleszülettem, édesapám mindig megjegyezte, hogy fiatal korában két dolgot kellett kívülről fújnia, a Tízparancsolatot és a Fradi aktuális kezdőjét. Ő is nagyon szeret focizni egyébként, és elmondhatja magáról, hogy gólt lőtt az Üllői Úton a legendás Novák Dezső mellől papként a Fradi öregfiúk ellen. Kevés hiányérzetem van az életben, de azt mindenképpen sajnálom, hogy a Fradi BL menetelését ’94-ben még nem láttam, első futballélményeim az 1998-as vb-ről vannak.

A Real Madridot 2000 óta szeretem, de konkrét élményt nem tudnék mondani: az biztos, hogy számomra mindig Raúl marad a Kapitány és a hetes, nem pedig CR! Az októberi el clásicó idején éppen utaztam, így lemaradtam a meccsről, de másnap reggel negyed6kor felkeltem megnézni az ismétlést. Mégiscsak ez az év meccse egy Madridistának… 

Szurkolói kártya és az azt övező konfliktusok

A foci elsősorban a szurkolókért van, és elkeserítő látni, hogy úgy kezelnek bennünket, mintha valami bűnözők lennénk. Hogy közös szurkolói busszal lehet eljutni a pesti idegenbeli meccsekre? Hogy rácson keresztül történik a vendégszektor büféjében a kiszolgálás? Mindkettőnek tanúja voltam múlthéten a Honvéd elleni kupameccsen… Sose voltam bérletes, se rendszeres meccsre járó, de meg tudom érteni azokat a fanatikusokat, akik inkább bojkottálják a meccseket és otthon maradnak. Vannak barátaim, akik élnek-halnak a Fradiért, de nem hajlandóak az új stadionba betenni a lábukat, amíg ez a rendszer működik.

Dárdai és a válogatott

Dárdai nagyon szimpatikus, tehetséges és őszinte ember, nem lehet véletlen, hogy ragaszkodik hozzá a Hertha is. Romániában rég nem látott mentalitással futballoztunk, s a gólon kívül alig volt helyzete a románoknak, meg is nyerhettük volna a meccset., A Feröer elleni derbit inkább felejtsük el, de a romániai meccsre szerintem lehet építeni. Egyébként hosszú távon szerintem külföldi edzőben kéne gondolkodni, Magyarországon nem tudom, van-e jelenleg valaki, aki alkalmas lenne tudása, képzettsége és intelligenciája alapján arra, hogy a nemzeti csapatot irányítsa. Egervári szerintem az volt, s bár mennie kellett, igazságtalannak tartom azt a szitokáradatot, amit kapott. Nyolcat kaptunk a hollandoktól, félévvel később pedig világbajnoki bronzérmesek lettek. Pintér kinevezése alapból nem volt jó ötlet, az pedig, hogy kommunikációs tréningre küldték, az év vicce. Örülök, hogy az MLSZ belátta, mekkora bakot lőtt, s az első selejtező után volt bátorsága meneszteni.

Az internetes poénforrásokról

A Trollfoci nagy kedvencem, talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy sok képüket újrahasznosítom a bejegyzéseimben. Ha kevesebb trágárságot tartalmaznának a képek, akkor vagy tízet megosztanék naponta :D Nagyon jó oldalnak tartom, rengeteget nevetek is rajta, és szerintem jó reklám a magyar futball számára.
A Tibi atya már nem ilyen, szerintem nagyon sérti az egyház szellemiségét. Én nem like-oltam, de gyakran látom az ismerőseimnél egy-egy képét, szóval szó szerint képben vagyok, de szerintem botrányos. Papi civilben, kezében egy feleses pohárral, és a „szájába adnak” ilyen dolgokat, szóval papi szemmel nézve ez sok(k). Mondjuk érdekes, de a Brian életéről nem így gondolkodom, pedig biztos, hogy sok mindenkinél kiveri a biztosítékot ez a Monthy Phyton film is. Szerintem ez inkább az akkori kort és a „lómaiakat” gúnyolja zseniális humorral, mint az Egyházat. Legalábbis ezzel nyugtatgatom magam… 

Az újságírói véna

’98-ban kaptam meg az első Sztár Sportomat, és a megszűnéséig, ha tehettem, minden számot beszereztem. Nagyon színvonalasnak tartottam, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy 2006-ban megjelentették az egyik cikkemet, ami egy vb esélylatolgatás volt, és csak poénból küldtem el nekik… Ez volt az első nagy lépés, majd később egy római katolikus havilapba, a Zászlónkba írtam sport témájú cikkeket, amelyek már a saját stílusomban születtek. Írtam a Sztár Sportba, megszűnt. Rendszeresen publikáltam a Zászlónkba, megszűnt. Ha rossz ómen vagyok a Pázmány Ligának, most azonnal abbahagyom a blogolást…  Ha a kezdetekről beszélek, feltétlenül meg kell említenem a családi lapot, a Mosolygó Újságot, melyet 2002 óta szerkesztek (édesanyja vezetékneve Mosolygó – a szerk.) a nagy család, a rokonok számára (hála Istennek nem vagyunk kevesen!); eleinte évente 3-4 lapszámot is kiadtam, idén egyre volt időm és lehetőségem. Nagy ajándék mind a nagy család, mind az írás lehetősége számomra! 

Kedvenc film?

Passió, Forrest Gump, 50 első randi, A maszk, Igazából szerelem.

Kedvenc színésznő?

Jennifer Aniston, Jessica Alba.

Kedvenc színész?

Jim Carrey, Leslie Nielsen, Adam Sandler.

Kedvenc együttes?

Kowalsky meg a Vega, komolyzene: Mozart:Requiem és Vivaldi: 4 évszak.

Kedvenc író, könyv?

Biblia, Agatha Christie, Harry Potter, Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia.

Kedvenc étel?

Édesanyám főztjei minden mennyiségben (húsos palacsintájának és sajtos csirkemellének nincs párja).

Kedvenc ital?

Gyömbér.

Kedvenc szín?

„Szívünk zöld-fehér, mindennél többet ér!!!”

Kedvenc részed a bibliában?

Szeretethimnusz és az 50. zsoltár.

Kedvenc történelmi személyed?

Szent II. János Pál (akinek a szentté avatásán is részt vett – a szerk) és Szent László.

Legszebb hely, ahol jártál?

Szentpétervár, Róma, Budapest és Erdély.

Róla mondták

Vatamány Krisztina:

"Lacust még általános iskolás koromban ismertem meg egy táborban Hajdúdorogon. Elég kalandos és vicces volt az első találkozás. Egy barátnőmmel este a tiltott területen jártunk (átszöktünk a fiúk hálószobájába) és már nem tudtunk visszatérni saját területünkre, így kénytelenek voltunk egy szekrénybe bújni. Egy- két perc leforgása után megérkezett abba a szobába Lacus és imádkozott a kis fiúkkal, mit sem sejtve, hogy mi a szekrényben rejtőzködünk.

Kezdetektől fogva szimpatikus volt Lacus. Tetszik, hogy humoros, de egyben komolyan is el lehet vele beszélgetni. Nagyon őszinte, érzésekkel teli embernek tartom, aki olykor alulbecsüli önmagát, ami nem feltétlenül előny. Sok közös emlékem van vele, hiszen a mi családunk rokoni kapcsolatban is áll egymással, így ha nagyobb családi összejövetel volt, akkor mindketten ott voltunk. Sok szép élményem van, így nem emelnék ki egyet sem ezek közül. Bár most elsőre az egyik születésnapomra írt éneke és annak "előadása" a Feneketlen- tónál jutott az eszembe. Nagyon megható volt :)

Bevallom, az írásait nem mindig olvasom el, csak azt amit a mi női csapatunknak ír! Azok nagyon tetszetősek, jól megfogalmazottak, frappánsak :)"

Molnár Attila:

Személyisége: Lacus egy igazán embercentrikus személyiség, bár (talán nem is gondolná róla az ember, de) elsőre nehezen oldódik társaságban, kissé félszeg. Nem egy hangadó ember, de próbálkozik. Akit megszeret, attól nem sajnálja az idejét, energiáját. Szeretetéhes és igazi romantikus alkat. (A lányoknak mondom – nem saját tapasztalatból –, hogy egy igazi latin lover, úgyhogy csak hajrá! ;) ) Kissé sokat netezik, úgyhogy csodálom, hogy nem volt tüntetni.

Az írásairól: Eleinte még lektoráltam is, kiszedegettem belőle a „napi Lacus”-okat. Ekkor azt hittem, hogy hamar lecseng majd, de most a 100. poszt után már tényleg remélem, hogy szögre akasztja a billentyűzetet. (Bocs, Lacus! :) ) Voltak, vannak fenntartásaim a blogolásával kapcsolatban, de ezeket már vele átbeszéltem párszor, ha pedig itt is kifejteném, akkor esetleg károgónak, féltékenynek tűnhetnék, azért megtartom magamnak. Mindenesetre megtiszteltetés, hogy 1-2 alkalommal én is feltűntem az írásaiban, akár egy meglátásom, akár egy poénom révén.

"Már ismertük egymást a szemináriumi évek előtt is, de a szoros barátság ott alakult ki. Hét évet töltöttünk együtt a felsőoktatásban, ez alatt az idő alatt vagy szobatársak voltunk, vagy egy folyosón laktunk. Kapcsolatunk akkor kezdett szorosabbá és egyben „romantikusabbá” válni, amikor 2010 őszén együtt kerültünk fel Pestre. Az évek természetesen volt sok súrlódás kettőnk között és bizonyára lesz is. Mások mondták, hogy olykor kicsit olyanok is vagyunk, mint egy rossz házaspár.
A pesti négy év alatt sok élmény, komikus vagy éppen tragikus szituáció volt, amit együtt éltünk át. Amiket kiemelnék: közös gyomorgörcsök a héber órák és zh-k előtt/alatt; közös Fradi kézi- és focimeccsek látogatása (akár lógás árán is); pizza rendelés tanulóidőben; Lacus lelkének ápolgatása (semmiképp sem alkohol segítségével) egy szakítás után; szolgálatok a Rózsák terei és a Fő utcai templomban.
Személyisége: Lacus egy igazán embercentrikus személyiség, bár (talán nem is gondolná róla az ember, de) elsőre nehezen oldódik társaságban, kissé félszeg. Nem egy hangadó ember, de próbálkozik. Akit megszeret, attól nem sajnálja az idejét, energiáját. Szeretetéhes és igazi romantikus alkat. (A lányoknak mondom – nem saját tapasztalatból –, hogy egy igazi latin lover, úgyhogy csak hajrá! ;) ) Kissé sokat netezik, úgyhogy csodálom, hogy nem volt tüntetni.
Az írásairól: Eleinte még lektoráltam is, kiszedegettem belőle a „napi Lacus”-okat. Ekkor azt hittem, hogy hamar lecseng majd, de most a 100. poszt után már tényleg remélem, hogy szögre akasztja a billentyűzetet. (Bocs, Lacus! :) ) Voltak, vannak fenntartásaim a blogolásával kapcsolatban, de ezeket már vele átbeszéltem párszor, ha pedig itt is kifejteném, akkor esetleg károgónak, féltékenynek tűnhetnék, azért megtartom magamnak. Mindenesetre megtiszteltetés, hogy 1-2 alkalommal én is feltűntem az írásaiban, akár egy meglátásom, akár egy poénom révén."

Lengyel Márton:

"Lacus az egyik legfontosabb személye a PLL-nem,a posztjai megszínesítik az egész blogot. A legnagyobb dolog talán az ahogy ő maga a PLL-t kezelte,kezeli. Komolyan foglalkozott vele, minden egyes osztállyal,minden csapattal és minden meghatározó játékossal. A hétről hétre készülő beharangozok egyenesen zseniálisak voltak,mindig nagyon vártam hogy elolvashassam a soron következőt. Ezen felül imádtam a csapatát,állandóan itt maradtunk szurkolni a meccseiken(a korábbi Budapest Celtics-ről beszélek). Magánemberként Lacust egy nagyon őszinte,szerény srácnak ismertem meg,nagyon jó volt vele beszélgetni akar a meccsekről akar másról. Ezen felül külön örülök neki,hogy a Los Blancosban is volt alkalma védeni, remélem tudok meg majd együtt játszani vele szívesen lennék hátvéd előtte ismét."

Csepely Dávid:

"Amikor debütáltam a PLL-ben a Zoknis Hobbitok (azóta Pázmány Yellow Sox) csapatában, Lacus a III. osztályban az akkori KPI, majd később Budapest Celtic csapatában védett és nem is akárhogyan, meggyűlt velük a bajunk, pedig feljutásra esélyesnek számítottunk (már akkor is!). Ő azon kevés fradisták egyike, akivel érdemben lehet a magyar futballról is beszélgetni, így azon kívül, hogy jó kapusnak és jó bloggernek is tartom, egy nagyszerű embert ismertem meg benne, remélem még sokáig színesíti a PLL Blogot és hamarosan viszont láthatjuk a fordulókon is."

Pulay Vince:

"Rettenetesen szerettem azokat a meccseket, amelyekre Lacus kilátogatott, és amikről beszámolókat írt. Olyankor egy meccs erejéig azt érezhettük, mintha "sztár" focisták lennénk. Az ő írásai az egész PLL-nek egy hihetetlen hangulatot és komolyságot adtak. Nagyon sajnálom például, hogy a Vaskapu már nincs a bajnokságban, de a Lacus hiánya még nagyobb, azóta jelentősen visszaesett a hangulat sajnos. Örülök, hogy egy meccs erejéig a kapunkat is egy ilyen nagyszerű ember védhette. (nem mintha Gyuri ne lett volna az Eredményes lelkipásztori és hobbi újságírói munkásságot kívánok neki az életére, és csak annyit tudok zárásként mondani, hogy NAGYON KÖSZÖNJÜK LACUS! Köszönjük, hogy a PLL-t naggyá tetted/tettétek!"

Valkai Csaba:

"Lacus egy üde színfoltja a PLL-nek. Azt hiszem, ha nem lenne hétről hétre valamilyen irománya, vagy a személyes kedvencem, a meccsértékelések, akkor nem lenne ekkora az érdeklődés a Pázmányos foci iránt. Én legalábbis hétről hétre vártam a beharangokat és az értékeléseket egyaránt. Külön öröm, hogy ezek során többször számított rám akár a véleményem akár - legutóbb interjú - formájában. Lacust egy nagyon rendes és ritka jóindulatú, közvetlen srácnak ismertem meg. Kívánom, hogy ezeket a tulajdonságait a jövőben is saját maga és közössége javára kamatoztassa."

Rák Balázs:

"Lacusban mindig is csodáltam a lelkesedést, ahogy hozzááll a bloghoz, valamint azt a szorgalmat és alaposságot, amely minden egyes bejegyzésén érződik. Jómagam is írtam pár cikket az oldalra, de az általa átlépett 100-as határról nem is álmodoztam, ehhez ezúton is gratulálok!

Emlékszem a csapatukra is és örülök, hogy részt vettek a bajnokságban is, szellemiségükkel igazi üde színfoltok voltak a palettán. Ő maga a jobb kapusok közé tartozott az osztályukban, emlékszem egyszer-kétszer minket is kisegített, azokon a meccseken a teljesítménye bőven elérte az első osztály színvonalát is. Köszönünk mindent!"

Tóth Máté:

A Lacus... Annyira beágyazta magát a PLL közegébe, hogy szinte hihetetlen, hogy volt idő, amikor még nem volt, és bár tudjuk hogy nincs, mégis mintha továbbra is itt lenne. Arra sem emlékszem, hogy mikor találkoztunk először. Már nagyban írt a Blogra, ha jól emlékszem. Ő tette naggyá, ismertté a PLL-en kívül is, nehéz bárkinek a nyomába lépni. Jobbat nemigen lehet csinálni utána, legfeljebb mást...

Ő maga és csapata, a KPI, később Bp. Celtic jelenléte is bizonyíték volt arra, hogy már régen nem csak a jogi kar házi bajnoksága a PLL. Szimpatikus csapatot és még szimpatikusabb kapust kell nélkülöznünk. Olyan típusú kapus – és ebben engedtessék meg az az ordító nagyképűség, hogy hozzá hasonlítsam magam –, aki ha jobb csapatok és védelmek mögött játszott volna, sokkal jobb eredményeket érhetett volna el. Ami technikai hiányossága volt, azt a legtöbbször bőven ellensúlyozta a lelkesedése és akarata. Még nagyobb erőről tesz bizonyságot, hogy itt tudta hagyni a PLL-t, még ha ebben objektív okok játszottak is közre. De sebaj, szerintem bárki, bármikor megkérdezheti:

Lacus, mi újság a Nagyvilágban?"

Gyarmati Ádám:

"Hogy miért jó Lacus blogja? Nos, azzal kezdeném, ami talán az egyik legfontosabb, mégpedig a stílusa. Nem csupán száraz adatok összessége, nem is csupa poénkodás az egész, és nem csak (rosszakaró) kritika! Egy kevés mindenből, pont úgy, ahogy kell! Tény, hogy írásaiban néha kicsit elfogult, de azért túlzásba nemigen viszi, illetve ki az, aki nem elfogult?! Egy-egy bejegyzését mindig feldobja igazán odaillő képekkel, videókkal, ami szerintem szintén egy remek megoldás! Zárásul pedig megosztanék valamit, amit talán sokan nem tudnak, mégpedig, hogy Lacus bizony a jóöreg 'egyujjalgépelek'-technikát alkalmazza! (Volt szerencsém egyszer élőben látni őt blogírás közben)"

Zárszó

Ahogy olvashattátok Lacus egy nagyon sokszínű személyiség, akit nagyon sokan szeretnek.
Személy szerint megtiszteltetésnek élem meg h a barátaim közt tudhatom és nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért sikerült meggyőzni -nem volt nehéz :D- h ide is publikáljon. Megalkuvást nem tűrő munkájával hétről-hétre olvasnivalóval lát el minket, PLL-s összefoglalói a meccsstatisztikákkal pedig igazi élményszámba mennek. Sajnos a munkája elszakította szeretett bajnokságunktól, azonban amikor ideje engedi még ma is visszalátogat hozzánk.
Őszintén remélem h nemsokára minden "akadály" elhárul a felszentelése elől és megtalálja a számításait!a bloggerkedést pedig hasonló elánnal folytatja :D.

Lacusnak köszönöm az interjút, Nektek pedig a megtisztelő figyelmet!