2000-2010 Best of 50 labdarúgó - I. rész

A bejgli elfogyott, szilveszter után talán már mindenki kijózanodott, s abba is belenyugodtunk, hogy ezúttal Budapesten a diákbérlet Újpest színű, azaz lila lesz. Új év kezdődött, melyet egy két részes nosztalgiával nyitok a blogon. Rangsorba állítottam a XXI. század első évtizedének legjobb 50 futballistáját, s ezt most Nektek is megmutatom. Mivel ez egy szubjektív lista, valószínűleg sokan nem értenek majd velem egyet - kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, amit megírhattok kommentben!A bejgli elfogyott, szilveszter után talán már mindenki kijózanodott, s abba is belenyugodtunk, hogy ezúttal Budapesten a diákbérlet Újpest színű, azaz lila lesz. Új év kezdődött, melyet egy két részes nosztalgiával nyitok a blogon. Rangsorba állítottam a XXI. század első évtizedének legjobb 50 futballistáját, s ezt most Nektek is megmutatom. Mivel ez egy szubjektív lista, valószínűleg sokan nem értenek majd velem egyet - kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, amit megírhattok kommentben!

Két szempontot próbáltam figyelembe venni: az eredményességet, valamint azt, hogy lehetőleg az évtized nagy részében a csúcson legyen a labdarúgó. Hangsúlyozom: a huszonegyedik század első évtizedéről van szó, tehát a kilencvenes évek eseményeit, valamint az elmúlt 2 évet nem vettem figyelembe! Napjaink legjobb focistája, az alighanem hamarosan már négyszeres aranylabdás Lionel Messi így nem kerülhetett be az első tízbe, mert ő ennek az évtizednek a legjobb játékosa… Az ötvenes listáról mindösszesen két aranylabdás hiányzik: a 2001-es győztes Michael Owen, és 2006 aranylabdása, Fabio Cannavaro szerintem nem nyújtott végig kiegyensúlyozott teljesítményt.

Összegzésképpen néhány érdekesség a listával kapcsolatban: három kapus, tíz hátvéd, tizennyolc középpályás és tizenkilenc csatár szerepel a legjobb ötvenben. Nemzetiségi elosztásban három nemzet is hét játékost delegál: a brazil, a spanyol és az angol. Olaszból hat van, franciából négy, portugálból három, németből, hollandból, svédből és argentinból kettő-kettő a listán. De található egy norvég, egy ghánai, egy elefántcsontparti, egy cseh, egy kameruni, egy ukrán, egy walesi és egy uruguayi is a legjobb ötvenben.

Vannak nagy hiányzók, ezt már most elárulom, mert tökéletes lista nincs. Egy-egy könnycseppet talán hullajtunk majd a kimaradt sztárok miatt: hisz egyaránt nagyszerű kapus Petr Cech (cseh) és Oliver Kahn (német), kiváló hátvéd Lúcio (brazil), Lahm (német), vagy Maicon (brazil), remek középpályás Cambiasso (argentin), Camoranesi (olasz), Sneijder (holland), Van der Vaart (holland), Ribéry (francia) és Diego (brazil), gólerős csatár Robinho (brazil), Morientes (spanyol), Tevez (argentin), Inzaghi (olasz) és Trezeguet (francia), nem fértek fel a listára.

Nem is húznám tovább az időt, lássuk a listát ötventől huszonegyig!

50. Henrik Larsson (svéd, csatár)

Minden idők egyik legjobb svéd labdarúgója a kétezres években a Celticben, a Barcelonában, a Manchester Unitedben és a Helsingborgban focizott. Skóciában 315 meccsen 242 gólt szerzett, 2001-ben aranycipős lett. A Barcelonával 2006-ban Bajnokok Ligáját nyert, a döntőben két gólpasszal segítette csapatát az Arsenal ellen. A válogatott színeiben 37-szer volt eredményes. Akárhányszor lemondta a válogatottságot, mindig visszatért – ez most már aligha fog megismétlődni, mert végleg visszavonult az aktív játéktól.

49. Edwin Van der Saar (holland, kapus)

Akkor került újra egyenesbe a korábban az Ajaxszal már BL győztes kapus, mikor a Juventustól Angliába igazolt. Már a középcsapat Fulhamban is jól védett, majd leigazolta a Manchester United (elvileg egy évre akarták, átmeneti megoldásként, de aztán öt évig első számú kapus volt…). Hogy milyen jól tette, azt jelzi a három bajnoki címe, újabb BL győzelme, két elveszített döntője is, valamint az angol góltalansági rekordja. Még negyven évesen is világklasszis kapus volt, nem csoda, hogy csak két kollégája előzi meg a sorban! Jó kapus De Gea is, de még fel kell nőnie az elődjéhez...

48. John Arne Riise (norvég, hátvéd)

Az évtized nagy részét Liverpoolban töltötte a vörös kobakú szélsőhátvéd, 2001-ben igazolt Monacóból Angliába, s 2008-ban tette át a székhelyét Rómába. A „vörösökkel” két BL döntőnek is részese volt a Milan ellen, az elsőt meg is nyerte. Mint a legtöbb szélsőhátvéd (legyen elég példának néhány brazil: Roberto Carlos, Cafú, Daniel Alves), jobban tud támadni, mint védekezni, ezért is szerzett 85 válogatott meccsen 12 gólt. A Rómában is jól termelt, jelenleg a Fulham játékosa…

47. Juninho Pernambucano (brazil, középpályás)

Nyolc év alatt hét bajnoki címet nyert a Lyonnal, a világ legjobb szabadrúgáslövőjének tartották, a brazil válogatottnak mégsem tudott meghatározó tagja lenni. Hát bizony, Ronaldinho, Kaká és Robinho mellett nem lehetett könnyű érvényesülni, de azért 44-szer így is magára húzhatta a válogatott mezét. 2005-ben Konföderációs kupát nyert a brazilokkal.

46. Andrij Sevcsenko (ukrán, csatár)

Az első aranylabdás a listánkon, aki, ha nem igazolt volna Roman Abramovics tanácsára a Chelsea-hez, valahol az első húszban lenne. De 2006-ban megtört a karrierje. Mourinhonál nem tudott beilleszkedni, a Milanba visszatérve pedig képtelen volt megújulni. Pedig az évtized első felében Európa egyik legjobb csatára volt, 2003-ban az aranylabdát is megérdemelte. Kis híján kétszeres BL győztes, de a második döntőjében a meccs labdáját Reina kivédte. De inkább maradjon emlékezetünkben számtalan gólja és szimpatikus fizimiskája…

45. Jamie Carragher (angol, hátvéd)

Többek között a csupaszív középső védő is tehet arról, hogy Sevcsenko nem nyert kétszer Bajnokok Ligáját: 2005-ben az ő vitrinjükbe került a trófea. Carragher egész pályafutását a Liverpoolban töltötte, és kirobbanthatatlan a csapatból. Az egyetlen kritika vele kapcsolatban, hogy lehetne gólerősebb (bár védőként ugyebár elsősorban nem ez a feladata).

44.Cafú (brazil, hátvéd)

A hidegvérű, mindig nyugodt Cafú az évtized egyik legnagyszerűbb jobbhátvédje volt, bár csillaga igazán addig ragyogott, míg Rómában focizott. Miután Milánóba költözött, beleszürkült a többi „nyugdíjas” milánói hátvéd közé. Ettől még soha nem veszi el tőle senki azt a dicsőséget, hogy 2002-ben csapatkapitányként emelhette magasba a világbajnoki serleget!

43. Adriano Leite Ribeiro (brazil, csatár)

Legszebb éveit Cafúval ellentétben, Milánóban töltötte, igaz a városi rivális Internél. De kölcsönben boldogította a Parma, a Fiorentina és a Sao Paulo szurkolóit is. Alkoholproblémái és éjszakázós hajlamai miatt ő sem futotta be azt a karriert, amire predestinálva volt – Roberto Mancini és Jose Mourinho sem tudott vele mit kezdeni. Pedig ha játszott, akkor a világ bármely kapujába képes volt betalálni. Sose felejtem el, az Udinese ellen micsoda félpályás szólógólt szerzett évekkel ezelőtt… Jelenleg a Flamengóban játszik, a hírek szerint bíztatóan.

42. Juan Roman Riquelme (argentin, középpályás)

Sokkal nagyobb tehetség, mint amit pályafutásából kihozott. Hiába volt a Barcelona játékosa, a lehetőséget nem kapta meg a kibontakozásra, ráadásul nem is megszokott posztján játszatta Louis van Gaal. Nem úgy második spanyol klubjában, a Villarealban. Vezéregyénisége volt a BL-elődöntős csapatnak, amelyben nagyon jól megértette magát az uruguayi gólvágóval, Diego Forlánnal. Jelenleg a Boca Juniors megbecsült tagja. Sajnos a válogatottal neki sem volt szerencséje…

41. Diego Forlán (uruguayi, csatár)

S ha már szóba került Forlán… Manchesterben nem tudott gyökeret ereszteni, ám a kisebb (?) spanyol csapatok nagyon feküdtek neki: a Villareal és az Atletico Madrid színeiben is európai aranycipős lett, ráadásul a Barcelona egyik mumusának számít. Ferguson talán túl könnyen lemondott róla, de az Interben nem sikerült pótolnia Eto'o-t, így már Brazíliában, az Internacionalban futballozik. A 2010-es vb-n 5 góllal segítette hazáját negyedik helyezéshez, önmagát pedig a gólkirályi címhez.

40. Andrea Pirlo (olasz, középpályás)

Őt sem az utolsó két éve miatt szerettük… Hanem az azt megelőző nyolc miatt! Hiszen kétszeres BL győztes, világbajnok (szabadrúgásból gólt is szerzett Ghána ellen, s két meccsen is a legjobbnak választották), kiváló rúgótechnikával, remek irányítókészséggel és játékintelligenciával. A Juvéba szerződve másodvirágzását éli.

39. Andrés Iniesta (spanyol, középpályás)

Ő az, aki nélkül már évek óta elképzelhetetlen a Barcelona összeállítása, Xavival a 2008-as, spanyol győzelemmel végződő Európa-bajnokságon, s a 2010-es vb-n is kitűnő párost alkotott (nem beszélve a tavalyi eb-ről, de ez már egy másik évtized krónikája…). Saját nevelésű játékosként türelmesen kivárta a sorát, mely csak eljött – s bár nem rúg sok gólt, de amíg góljai csak megközelítőleg olyan fontosak, mint amit a Stamford Bridge-n, a Chelsea otthonában lőtt a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, addig ezt senki nem bánja…

38. Gianluigi Buffon (olasz, kapus)

A 2006-os világbajnokságon összesen két gólt kapott, az egyik Zaccardo öngólja volt, a másik pedig Zidane pimasz tizenegyese – ez sokat elmond róla. Félelmetesen jó kapus, aki a bajban sem hagyta cserben csapatát: miután a Juventust a másodosztályba száműzték a bundabotrány után, sok más társával ellentétben oda is követte szeretett klubját. Nyolcszor választották meg Olaszország legjobb kapusának…

37. Carles Puyol (spanyol, hátvéd)

Jöhettek játékosok, mehettek edzők, a Pumuklira hajazó bekk kikezdhetetlen a Barcelona kezdőcsapatából. Kétszeres BL győztes (2011 óta háromszoros). A 2008-as EB-n és a 2010-es vb-n is bizonyította rátermettségét, a védelem egyik legjobbja volt. Góljait a nagy meccsekre tartogatja: a 6-2-re végződő el classicón például bevette a Real Madrid kapuját, s a dél-afrikai vb-n győztes gólt fejelt a németek elleni elődöntőben.

36. Michael Essien (ghánai, középpályás)

Azt, hogy a ghánai játékos milyen fontos láncszeme volt a Chelsea-nek, igazán csak akkor vettük észre, amikor nem volt a pályán. Mert akkor hiányzott, mint karácsonykor a hó esés. A világ egyik legjobb védekező középpályása, Mourinho egyik legjobb igazolása volt. Na nem a Madridba, mert ott eddig még nem váltotta meg a világot… S amekkora gólt a Barcelona ellen lőtt a BL-ben (igaz, végül semmit nem ért a találat, mert azon a meccsen egyenlített Iniesta a ráadásban)...!

35. Pavel Nedved (cseh, középpályás)

Már visszavonult, pedig üde színfoltja volt a világ futballjának. Remekül játszott a 2004-es EB-n, ahol bronzérmes lett a csehekkel, pályafutása csúcsa mégis egy évvel korábban jött el, mert ebben az évben aranylabdát kapott. Az elveszített BL döntő ellenére, ahol sárga lapok miatt nem játszhatott. Ő is azok közé tartozik, akik nem léptek le a süllyedő hajóról (a Juventusból)…

34. Paolo Maldini (olasz, hátvéd)

Személyében egy igazi legenda vonult vissza, aki egész pályafutását, két és fél évtizedet a Milanban töltötte. A 2000-es évekből két BL győzelme van, a 2005-ös vesztes fináléban fél perccel a kezdés után gólt lőtt! A válogatottól 2002-ben visszavonult, így már nem lehetett részese a világbajnoki menetelésnek. Gyorsasága talán kicsit megkopott, de rutinja, magabiztossága pályafutása végéig aranyat ért a Milannak!

33. Patrick Vieira (francia, középpályás)

Pályafutása legszebb éveit az Arsenalban töltötte, de játszott a Juvéban, az Interben, s a Manchester Citynél is. Lendülete, játéka sajnos, indulata, heves vérmérséklete szerencsére megkopott az évek múlásával, utolsó éveiben közel sem volt már annyira félelmetes, mint az évezred elején, amikor a francia aranycsapat egyik legfontosabb játékosaként vb-t, Konföderációs kupát és EB-t is nyert… De mivel egy évtized históriáját vettem górcső alá, ott a helye az elitben!

32. Steven Gerrard (angol, középpályás)

Bár gyerekkora óta a Liverpoolban játszik, s ezért hűséges típusnak mondhatjuk, ne feledjük, már többször közel jártak a szakításhoz. Hisz egy ilyen képességű játékosnak, mint Gerrardnak trófeákat kell nyernie – neki azonban ez nem annyira sikerül. Persze, azért ne sajnáljuk… A 2005-ös BL döntőn betalált, hozzásegítve csapatát a serleghez, s nyert 2001-ben egy UEFA kupát, nyert 2 FA Kupát és 2 Ligakupát is, de a bajnoki cím valahogy sehogy nem akar összejönni. 2007-ben elütött egy 10 éves biciklist, de engesztelésül egy pár cipővel és a kis srác kedvenc játékosa, Wayne Rooney dedikált poszterével lepte meg „áldozatát”…

31. Michael Ballack (német, középpályás)

A Chelsea-ben mutatott formája miatt nem sorolhatom előbbre. Pedig a válogatottban és Németországban kiemelkedő teljesítményre volt képes. Ötszörös bajnok (négyszer a Bayern Münchennel, egyszer a Chelseavel koronázták meg), de 2002 az ezüstök éve volt: bajnoki, kupa és Bajnokok Ligája második helyezést szerzett a Leverkusennel, s világbajnoki ezüstöt a Nationalf-el. Aztán a Bayern Münchennél megtanult győzni is, s a 2006-os vb-n is kulcsfigurája volt a bronzérmes németeknek.

30. Lilian Thuram (francia, hátvéd)

Az évtized első felében a Juventust erősítette, ám a bundabotrány után Barcelonába igazolt, ahol meg sem közelítette már korábbi formáját. Végül szívpanaszai miatt idő előtt visszavonulni kényszerült. 142 válogatott meccsén két gólt szerzett, igaz, azokat még az előző évezredben, a horvátok elleni vb elődöntőben, 1998-ban. Részese volt a francia válogatott nagy sikerkorszakának: vb győztes, EB győztes, valamint 2006-ból van még egy vb ezüstje is.

29. Francesco Totti (olasz, középpályás)

Nem vérbeli támadó, inkább hátratolt, vagy irányító, mégis rendkívül gólerős, ezt bizonyítja, hogy 2007-ben huszonhat góllal európai aranycipős lett. A Rómával 2001-ben bajnok, a válogatottal 2006-ban világbajnok, de már részese volt a kétezres, ezüsttel véget érő Európa-bajnokságnak is. Egész pályafutását egyetlen klubnak szentelte, s Rómából soha nem is akart eligazolni. Ez szimpatikus vonása – a 2004-es incidense Poulsennel, amikor szembe köpte az EB-n a dánt, s ezért három meccsre elmeszelték, kevésbé az. De ő is ember…

28. Ryan Giggs (walesi, középpályás)

Bár már túl van pályafutása csúcsán, még csereként beállva ma is sokat tud segíteni szeretett klubjának, a Manchester Unitednek, amelyet egyébként 1990 óta szolgál. Ötszörös bajnok és BL győztes – ezek az adatok csak a vizsgált évtizedre vonatkoznak… Egyetlen hiányérzete lehet: nemzeti csapatával nem volt esélye nagy tornára kijutni. Pedig a képességei megvoltak hozzá…

27. Miroslav Klose (német, csatár)

Egy átlagos képességű csatár, aki egyik klubjában sem emelkedett hatalmas magasságokba. Akkor hogy kerülhet mégis be még a legjobb harmincba is? Mert a lengyel származású Miro azon játékosok közé tartozik, akiknek jobban megy a válogatottban, mint klubjaikban. A Kaiserslauternt, a Werder Brement és a Bayern Münchent megjárt, jelenleg a Laziót erősítő csatár három világbajnokságon játszott eddig, de ezeken tizennégy gólt szerzett (2002-ben mind az ötöt fejjel tette a közösbe!), 2006-ban gólkirály is lett. Ha két év múlva is számolnak vele, alighanem minden idők legeredményesebb vb gólszerzője lesz.

26. John Terry (angol, hátvéd)

Még az Abramovics-éra előtt érkezett, és jellemző, hogy Ranieritől Ancelottiig hat edzője volt az évtizedben, s egyikük sem hagyta ki a csapatból. Személyes tragédiája, hogy ő volt az, aki ugyan annyi mindent tett a klubért, de a 2008-as BL döntőben elcsúszott, s a kapufára rúgta sorsdöntő büntetőjét. Azóta is csúszott már el – igaz, erkölcsileg… Tavaly azért már meglett a trófea – de Terry nem vállalt büntetőt…

25. Fernando Torres (spanyol, csatár)

El Nino („a kölyök”) csak azért nem került előrébb a listán, mert elkerülik a klubsikerek. Pedig elképesztően gólerős, rendkívül érzi a kaput, de az Atletico Madrid egy középcsapat, a Liverpool pedig az ő góljai ellenére sem remekelt (szerencséje viszont, hogy chelsea-s korszaka már kiesik az évtizedből…). Persze, a válogatottal szerzett Európa, és világbajnoki cím valószínűleg sok minden miatt kárpótolja (a németek elleni finálét 2008-ban az ő gólja döntötte el), a sérülései azonban hátráltatták abban, hogy folyamatosan a csúcson legyen. Ettől függetlenül szerintem napjaink egyik legjobb és legszimpatikusabb csatára.

24. David Beckham (angol, középpályás)

Beckham az a futballista, akit szerintem senkinek nem kell bemutatni. 2003-ig a Manchester Unitedet erősítette, majd a Real Madridba igazolt, ahol egy bajnoki címmel a tarsolyában távozott 2006-ban a Los Angeles Galaxyba. Hogy aztán kétszer is kölcsönszerződés keretében visszatérjen Európába, a Milanba. Legfőbb vágya, amiért minden áldozatra képes volt, s ezért dicsérhető, nem teljesülhetett: achilles-ín szakadása megakadályozta abban, hogy ott legyen a negyedik világbajnokságán. A mezőnyjátékosok között így is angol csúcstartó, de szerintem, ha nem sérül meg, Capello magával vitte volna Dél-Afrikába. Sokan sokféleképpen vélekednek Becksről, de az nyilvánvaló, hogy küzdőszelleme, alázatossága és elhivatottsága megérdemel egy hatalmas bravót!

23. Frank Lampard (angol, Chelsea)

Egy újabb angol a listán – nem is akármilyen! Rá is ugyanaz vonatkozik, mint Terryre: jöhetett bármilyen edző, ő mindig a csapat kulcsfigurája maradt. Ezt pedig általában pazar játékkal, és középpályás létére rengeteg góllal köszönte meg. Háromszoros bajnok, FA-és Ligakupa győztes, ám a Bajnokok Ligájával sokáig nem volt szerencséje: egyszer a döntőben, kétszer az elődöntőben vérzett el csapatával…

22. Rio Ferdinand (angol, hátvéd)

Nemanja Vidiccsel a világ egyik legjobb belső védő kettősét alkotja, bár nem volt mindig fölötte se kék az ég. A Manchester United 2001-ben a világ legdrágább hátvédjeként szerezte meg a Leedstől, de belekerült egy doppingügybe, ami miatt nyolc hónapra elmeszelték… Amikor viszont játszik, az ellenfélnek nem sok esélyt ad. Magas, jól helyezkedik, remek az ütemérzéke, mi kell még? Talán kicsivel több gól és kevesebb sérülés…

21. Deco (portugál, középpályás)

A Chelsea-ben eltűnt, bár érthetetlen, miért igazolták le Lampard és Ballack mellé. S az is érthetetlen, a Barcelonában miért került parkolópályára. 2004-ben a Portoval, két évvel később a Barcelonával is BL-t nyert, s összeállt a rettegett Ronaldinho-Deco-Eto’o hármas, amely talán a mai Xavi-Iniesta-Messi triónál is szebben focizott. A brazilból lett portugál a válogatottban nem tudta hozni a tőle várt formát, de az évtized nagy részének ünnepelt csillaga volt – így a listán való előkelő helyezésén kár is vitatkozni…

Folytatás következik...