Paralimpia 2024: Gáspár Tamás ismét az ötödik helyen végzett, Pap Bianka döntős

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 12:05
Gáspár Tamás (pirosban) a negyeddöntőben kikapott (Fotó: Szabó Miklós)
Az íjász Gáspár Tamás a három évvel ezelőtti játékokhoz hasonlóan nem jutott a legjobb négy közé a W1-es kategóriában, az úszó Pap Bianka (S10) pedig ötödik idővel döntős 100 méter gyorson a párizsi paralimpián.

A magyar csapat egyik zászlóvivője, a kerekesszékes Gáspár negyedik lett a csütörtöki rangsorolón, így már a vasárnapi kieséses szakasz első fordulójában érdekelt volt ellenfelével, az „alapversenyben” utolsó francia Damien Letulle-lel.

A mesés környezetben, az Invalidusok előtti téren kialakított pályán remek hangulat fogadta a versenyzőket, telt ház nem volt ugyan, de rengetegen kijöttek a ragyogó napsütésben, nem utolsósorban azért, hogy a hazai íjászt, Letulle-t biztassák. A sportolók összesen 15 lövést adtak le, s bár három-három kísérletenként tartottak egy szünetet, azaz szettekre bontották a mérkőzést, az összpontszám volt a döntő. A Tokióban ötödik Gáspár jól ki tudta zárni a körülményeket, végig magabiztos volt, és 136–119-re diadalmaskodott. A közönség közben elképesztően buzdította a hazai versenyzőt, a szurkolók minden szünetben a nevét skandálták, óriási „Damien-fejeket” lobogtattak, a végén pedig úgy ünnepelték Letulle-t, mintha aranyérmet szerzett volna.

Gáspár Tamás a negyeddöntőben a kínai Han Csüi-fejjel csapott össze, immár jóval csendesebb körülmények között. Jól kezdett, sokáig vezetett egy-két ponttal, de aztán riválisa a harmadik sorozatban megfordította az állást, az utolsó három lövés előtt pedig már három körrel vezetett. A vége 137–134 lett „oda”, azaz Gáspárnak faragnia sem sikerült a hátrányán, és ezúttal sem került a legjobb négy közé, hármas holtversenyben ismét az ötödik helyen végzett.

 

„Reménykedtem benne, hogy francia ellenfelem is lesz, mert akkor megtapasztalhatom a közönség buzdítását. Tokióban, ugye, nem voltak nézők, itt pedig óriási volt az ováció, nagyszerű élmény volt ezt átélni – nyilatkozott az MTI-nek a 45 éves Gáspár Tamás, aki Angliában él és készül. – A negyeddöntőben nagyon izgultam, először azért, mert vezettem, utána pedig azért, mert hátrányba kerültem. Sajnos, ez az izgalom vette át a főszerepet, ezért voltak mellélövéseim. Az ilyen körülményekhez nem vagyok hozzászokva, arénában, nagy tömeg előtt most lőttem először.”

A magyar sportoló azt mondta, csalódott, hiszen nem azért jött, hogy ismét kikapjon a negyeddöntőben.

„Azt gondoltam, hogy végigmasírozok a meccseken és megszerzem az aranyat. De majd legközelebb! A Los Angeles-i és még a 2032-es paralimpia is be van tervezve” – fogalmazott.  

Gáspár Tamás 34 évesen került kapcsolatba a parasporttal, miután gerincvelőgyulladás következtében mellkastól lefelé lebénult.

A vasárnap délelőtti programban az úszó Pap Bianka (S10) 100 méter gyorson előfutamában a második helyen ért célba 1:01.80 perces idővel, összesítésben pedig ötödikként jutott az esti döntőbe.

A sportlövő Rescsik Csaba (SH1) – miután szombaton hetedik lett légpuskában – a második számában, a légpuska fekvőben a 30. helyen fejezte be az alapversenyt, ezzel nem került be a nyolcas fináléba. A magyar versenyző 626.5 kört ért el, a döntőhöz legalább 633,8 kör kellett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik