„Soha nem fért kétség ahhoz, hogy ők ketten nők” – Thomas Bach Imané Helifről és Lin Jü-tingről

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.03. 21:00
Thomas Bach (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szombati délelőtti tájékoztatóján Thomas Bach, a szervezet elnöke szólalt meg a magas tesztoszteronszinttel versenyző két ökölvívóval, Imané Heliffel és Lin Jü-tinggel kapcsolatban.

„Szögezzük le, hogy női ökölvívásról beszélünk. Adott két bokszoló, aki nőként született, úgy nőtt fel, az útlevelében is nőként van feltüntetve és éveken keresztül a női mezőnyben versenyzett. Mindez egyértelműen definiálja, hogy kit tekintünk nőnek. Soha nem fért kétség ahhoz, hogy ők ketten nők” – idézi Thomas Bach nyilatkozatát a BBC.

„Az elmúlt napokban azt láthattuk, hogy egyesek ki akarják sajátítani a nő definícióját. Én csak annyit tudok tenni, hogy meghívok minden érdekeltet arra, hogy hozzon egy új, tudományosan megalapozott definíciót arra, hogy ki a nő és ki nem az, valamint magyarázza el, hogy hogyan ne tekinthetnénk valakit nőnek, ha az illető nőként született, nőtt fel, versenyzett és az útlevelében is nőként van feltüntetve – üzent a két bunyós versenyzését kritizálóknak Bach, majd jelezte, hogy a NOB nyitott a párbeszédre. – Ha az érintettek valóban képesek új információval szolgálni, akkor készen állunk arra, hogy meghallgassuk őket és átvizsgáljuk a helyzetet, de nem fogunk részt venni semmilyen politikailag motivált kultúrharcban.”

A NOB elnöke ezután közölte, hogy elfogadhatatlannak tartja az ügy kapcsán a közösségi médiában látott „agresszív és gyűlölködő” reakciókat.

 

Legfrissebb hírek

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
38 perce

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
4 órája

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
5 órája

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
7 órája

Doppingvétség miatt olimpiai érmeket osztottak újra

Atlétika
2025.06.30. 13:25

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Hétfőn Lausanne-ban hivatalba lép Kirsty Coventry NOB-elnök

Egyéb egyéni
2025.06.23. 08:38
Ezek is érdekelhetik