Mi legyen a menü? – Malonyai Péter jegyzete

ÉRETTSÉGI, JOGOSÍTVÁNY, OLIMPIAI ARANY – nagy éve van a 18 esztendős Márton Vivianának, a tekvandó ifjú olimpiai bajnokának.

Meg is érdemli, hiszen különleges egyéniség. Nem vagyok hozzáértője a tekvandónak, ám úgy vagyok vele, nincs az a sportág, amelyik ne lenne élvezetes, ha világszínvonalon űzik. Mint péntek este Viviana. Aki abban is rendhagyó, hogy magával ragadja az embereket, nem véletlenül volt képes megtáncoltatni a Grand Palais közönségét.

Mindig a jelenben lenni – mondta erről később, azaz minden pillanatnak megvan a lényege. Egyébként pedig azt ismételgette magában, hogy ő a legerősebb, a legjobb, meglesz az eredménye. Persze nem a mantrázásnak, hanem a munkának.

És annak – ez meggyőződésem –, hogy ketten vannak, hiszen elválaszthatatlan ikertestvérétől, Luanától, aki nem mellesleg tavaly világbajnok lett, ám a párizsi kvalifikáció nem sikerült neki. Érdekes, hogy aki csak megszólal Viviana sikeréről – a drukkerektől a Marca újságírójáig –, együtt emlegeti őket. Én is többes számban folytatom: a siker egyik titka, hogy a két, egyébként roppant életvidám lányt az edzőteremben négy szó jellemzi: igen, értem, világos, köszönöm. Mindezt edzőjük, a spanyol csa­pattal Párizsban lévő Jesús Ramal úgy kommentálta, hogy már gyerekként megértették, vagy inkább megérezték a tekvandó lényegét. Ne kérdezzék, mi az, inkább velem együtt bólintsanak rá az edzői véleményre, a végeredményt ismerve nem hibázhatunk.

Viviana büszke tenerifei születésére, ezért lobogtatta győzelme után a Kanári-szigetek zászlaját is a magyar mellett. Az egyébként eszébe sem jutott, hogy ne magyar színekben versenyezzen. Adalék, hogy nem kell vigyáznia a súlyára, így aztán Párizsból érkezve a családi kedvenc töltöttkáposztával várja a nagymamája. Más források szerint rántott hússal és krumplipürével, lévén neki az a kedvence. Ez az egyetlen függő kérdés vele kapcsolatban – bár minden bajnokunknál így lenne.

Egyébként világbajnokunk volt már tekvandóban, a kezdetek kezdetén, a nyolcvanas években a fiatalon elhunyt Engrich Mariann. Nem mellesleg a szövetségalapító, ma tiszteletbeli elnök, Patakfalvy Miklós volt az edzője. (Aki „blaszos” futballcsapatunk kiváló kapusa volt esztendőkön át – bocsánat, nem tudtam kihagyni.)

Engrich Mariann 1987-ben az év női sportolója lett, az egész magyar sporttársadalom felhördülésére. Ha Viviana az idén elnyeri a címet, nyilván mindenki csak rábólint.

Én biztosan.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!