Közönségrekord és francia továbbjutás a németek ellen női kézilabdában

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.06. 15:01
Estelle Nze Minko (labdával) és a francia válogatott ilyen hangulatban nem kaphatott ki (Fotó: Getty Images)
Csaknem 27 ezer néző előtt győzte le Lille-ben a francia női kézilabda-válogatott Németországot, és jutott be az olimpiai torna elődöntőjébe.

Női mérkőzést eddig legtöbben 2023-ban a Bajnokok Ligája budapesti elődöntős napján láttak az MVM Dome-ban, ahol 20 022 nézőt regisztráltak a lelátókon. A rekordot már a negyeddöntő első mérkőzésén megdöntötték, a Párizsban megtartott csoportkör után Lille-be kihelyezett záró fázis nyitányán 20 372 nézőt számoltak meg a Dánia–Hollandia mérkőzésen.

A 27 ezres Pierre-Mauroy Stadion a házigazda franciák Németország elleni mérkőzésére csaknem megtelt, a 26 548 néző természetesen világrekord női mérkőzésen. Ilyen hangulatban kiválóan kezdett a francia válogatott, 4–1-re meglépett, és később sem engedte vissza a mérkőzésbe a német csapatot, a három-négy gólos különbséget végig megtartva nyert 26–23-ra, és jutott be az elődöntőbe.

A magyar bajnokságban szereplők közül a német Emily Bölk (FTC) a mezőny legjobbja volt holtversenyben 7 találattal, a franciáknál Estelle Nze Minko (Győr) négy, Orlane Kanor (FTC) egy gólt lőtt, Laura Glauser (FTC) 36 százalékos hatékonysággal védte a hazai kaput.

A francia csapat ellenfele a négy között a svéd válogatott lesz.

PÁRIZS 2024
KÉZILABDA
NŐK, NEGYEDDÖNTŐ
Franciaország–Németország 26–23 (13–10)
Ld: Horacek 7, Nze Minko 4, Flippes 4, ill. Bölk 7, Smits 4

KORÁBBAN
Dánia–Hollandia 29–25

KÉSŐBB
Norvégia–Brazília 32–15 (16–8)
Svédország–Magyarország 36–32, h. u.

 

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
4 órája

Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Úszás
2025.02.28. 13:50

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

Sorjáznak a panaszok a párizsi érmek minőségének romlása miatt

Párizs 2024
2025.01.06. 13:05

„Az olimpián tizennégyen végeztek az első nyolcban valamelyik számban, ez önmagáért beszél”

Egyéb egyéni
2024.12.27. 19:45

Pekler Zalán: Fokozatosan szeretnék visszajutni a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:32

Fojt Sára: Mindent megteszek azért, hogy a pályám felfelé íveljen

Kajak-kenu
2024.12.24. 13:36

Boldog karácsonyt! – vajon melyik olimpiai bajnok párbajtőrözőnk fújta el a legtöbb gyertyát?

Egyéb egyéni
2024.12.23. 11:39
Ezek is érdekelhetik