Serie A: újabb pontokat bukott a Milan, ezúttal az Udinese ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.25. 20:48
null
Nem tudta legyőzni az Udinesét a Milan (Fotó: AFP)
Az AC Milan hiába vezetett, nem tudott nyerni hazai pályán az Udinese ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában.

 

A 29. percben Rafael Leao találatával szerzett vezetést a Milan, amely, bár a játékrészt jelentős mezőnyfölényben futballozta végig, előnyben már nem mozgósított túl sok energiát annak érdekében, hogy akár megduplázza a fórt. Beszédes, a hazai csapat a gólon kívül el sem találta Marco Silvestri kapuját.

A „takarékos fociért” a második félidő közepén bűnhődött meg Stefano Pioli csapata: Pablo Marí óriási bedobása után alakult ki kavarodás a hazai tizenhatoson belül, a csereként beálló Roberto Pereyra az ötös bal csücskétől megpróbált ollózni, és a gólvonaltól egy méterre érkező Destiny Udogie a kapuba is tudta sodorni a labdát (1–1).

A hajrá kezdetén Leaónak volt még egy nagy lehetősége, de hiába emelte át a kapujából kifutó kapust, a visszazáró védő mentett a kapu torkából. Nem sokkal később az előrehúzódó Alesio Romagnolinak akadt még egy lehetősége a leshatárról kilépve, de éles szögből a kivetődő Silvestribe lőtt. A slusszpoén Gerard Deulofeu 93. percben eleresztett lövése lehetett volna, ám a 17 méterről érkező labdát látványos vetődéssel kitolta a bal alsóból Mike Maignan.

A Milan a Salernitana elleni 2–2 után újabb pontokat bukott el, amelyek a végelszámolásnál nagyon hiányozhatnak majd neki. Még akkor is, ha jelenleg vezet a városi rivális (és címvédő) Internazionale előtt.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ

Milan–Udinese 1–1
(R. Leao 29., ill. Udogie 66.)
Később játszották
Genoa–Internazionale 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Milan 27 17 6 4 53–29 +24 57
2. Internazionale 26 16 7 3 55–22 +33 55
3. Napoli 26 16 6 4 47–18 +29 54
4. Juventus 26 13 8 5 38–23 +15 47
5. Atalanta 25 12 8 5 46–30 +16 44
6. Lazio 26 12 7 7 53–40 +13 43
7. Fiorentina 25 13 3 9 44–34 +10 42
8. Roma 26 12 5 9 44–34 +10 41
9. Verona 26 10 7 9 49–42 +7 37
10. Torino 25 9 6 10 32–26 +6 33
11. Sassuolo 26 8 9 9 43–44 –1 33
12. Bologna 25 9 4 12 31–41 –10 31
13. Empoli 26 8 7 11 38–50 –12 31
14. Udinese 26 6 11 9 35–42 –7 29
15. Sampdoria 26 7 5 14 35–42 –7 26
16. Spezia 26 7 5 14 28–48 –20 26
17. Cagliari 26 4 10 12 26–47 –21 22
18. Venezia 25 5 7 13 23–44 –21 22
19. Genoa 27 1 14 12 22–47 –25 17
20. Salernitana25351719–58–3914

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik