Serie A: Thiago Motta ismét vezetőedzői munkát kapott

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 20:47
null
Thiago Motta lett a Spezia vezetőedzője (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli Spezia a hivatalos honlapján bejelentette, Thiago Motta lett a csapat vezetőedzője.

 

A 38 esztendős szakember három évre szóló megállapodást kötött a Serie A legutóbbi kiírásában a 15. helyen végző együttessel.

Motta Brazíliában született, játszott a dél-amerikai ország válogatottjában, ám 2011 és 2016 között a FIFA engedélyével az olasz nemzeti csapatot erősítette. Az egykori középpályás szerepelt az FC Barcelonában, az Atlético Madridban, a Genoában, az Internazionaléban és a Paris Saint-Germainben. A milánóiakkal 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert.

A tréner a PSG utánpótlásában kezdte meg edzői pályafutását, majd 2019-ben a Genoát irányította – igaz, csupán tíz tétmeccs erejéig.

A Spezia előző vezetőedzője Vincenzo Italiano volt, akinek vezetésével a gárda 2020-ban feljutott az első osztályba. Italiano nemrég a Fiorentinához távozott.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik