Serie A: a hosszabbításban a Juve győztes gólt szerzett – majdnem

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.11. 23:02
null
Nem kímélték egymást a játékosok (Fotó: AFP)
Több mint 50 percig hátrányban volt a Juventus a Salernitana ellen, de a hosszabbítás előtt egyenlíteni, majd fordítani tudott. Sokáig azonban nem örülhetett, mert a játékvezető érvénytelenítette a győztes gólt, így pontosztozkodással zárult a mérkőzés (2–2).

 

Meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést a 18. percben. Juan Cuadradót becsapta a bal oldalon Pasqule Mazoocchi, a Salernitana szárnyvédője, aki egészen az alapvonalig vitte a labdát, ahonnan élesen középre lőtt. A beadásra a veterán Antonio Candreva érkezett, és a testével besodorta a labdát a hálóba. VIDEÓ ITT!

A legutóbbi idény végén majdnem kieső együttes tovább sokkolta a „zebrákat”, az első félidő hosszabbításában Bremer kezére pattant a labda, és videobírózást követően a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. A jobb együtteseket is megjáró Krzysztof Piatek állt a labda mögé, majd higgadtan az alsó sarokba lőtt, esélyt sem hagyva Mattia Perinnek. VIDEÓ ITT!

Bremer a második játékrész elején javította hibáját, Filip Kosztics bal oldali beadására robbant be, és a kapuba fejelt. VIDEÓ ITT!

Egészen a hosszabbításig úgy tűnt, a vendégek három ponttal távoznak az Allianz Stadionból, ám ekkor jött a dráma, a 93. percben a Juventus büntetőhöz jutott. Leonardo Bonucci kihagyta a tizenegyest, de szerencséjére a labda pont elé pattant, és másodszor már nem hibázott (2–2). VIDEÓ ITT!

A Juventus ezek után szögletet végezhetett el, Arkadiusz Milik pedig remekül csúsztatott a labdába, amely a hosszúban kötött ki. Csakhogy a játékvezető – a videobíró segítségével – vitatható helyezkedés miatt érvénytelenítette a lengyel találatát, amit nem vettek jó néven a hazaiak. Lökdösődés tört ki, Miliket, Cuadradót és Massimiliano Allegrit is piros lappal kiállította a bíró, valamint Federico Fazio is mehetett zuhanyozni. A lengyelnek ráadásul amiatt mutatta fel a második sárga lapját, mert a gólja után levette a mezét. A mérkőzést a hosszabbítás 12. percében fújta le a játékvezető, a Juventus így otthon tartott egy pontot – aminek a körülmények miatt láthatóan nem örült. VIDEÓ ITT!

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ

Juventus–Salernitana 2–2 (Bremer 51., Bonucci 90+3., ill. Candreva 18., Piatek 45+4. – 11-esből)

Korábban
Atalanta–Cremonese 1–1(Demiral 74., ill. Valeri 79.)
Bologna–Fiorentina 2–1(Barrow 59., Arnautovic 62., ill. Quarta 54.)
Lecce–Monza 1–1(J. González 48., ill. Sensi 35.)
Sassuolo–Udinese 1–3(Frattesi 33., ill. Beto 75., 90+3., Samardzic 90+1.)
Lazio–Verona 2–0
(Immobile 68., L. Alberto 90+6.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 6 4 2 13–4 +9 14
2. Atalanta 6 4 2 10–3 +7 14
3. Milan 6 4 2 12–6 +6 14
4. Udinese 6 4 1 1 12–6 +6 13
5. Internazionale 6 4 2 12–8 +4 12
6. Lazio 6 3 2 1 9–5 +4 11
7. Juventus 6 2 4 9–4 +5 10
8. Roma 5 3 1 1 6–5 +1 10
9. Torino 6 3 1 2 6–6 0 10
10. Salernitana 6 1 4 1 9–6 +3 7
11. Fiorentina 6 1 3 2 5–6 –1 6
12. Bologna 6 1 3 2 7–9 –2 6
13. Sassuolo 6 1 3 2 4–8 –4 6
14. Verona 6 1 2 3 6–11 –5 5
15. Spezia 6 1 2 3 5–10 –5 5
16. Empoli 5 4 1 4–5 –1 4
17. Lecce 6 3 3 4–7 –3 3
18. Cremonese 6 2 4 5–10 –5 2
19. Sampdoria 6 2 4 3–11 –8 2
20. Monza 6 1 5 3–14 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik