Légiósok: Balogh Botond ott volt Gianluigi Buffon beavatásán

Vágólapra másolva!
2021.07.27. 08:16
null
Balogh Botondot (a hátsó sorban balról a harmadik) és a Parmát a húsz év után visszatérő Gianluigi Buffon kapus is segíti a feljutásért vívandó harcban (Fotók: Andrea Cantini)
A Balogh Botondot is foglalkoztató Parma vissza akar jutni az olasz élvonalba, amiben egy világbajnok is a segítségére lehet.

 

A felkészülési mérkőzésekből nem lehet túl sok következtetést levonni. Az állításnak – nem vitatjuk – van igazságtartalma, ugyanakkor beszédes, ha egy labdarúgót csapata összes tesztmeccsén a kezdő tizenegybe jelölik – ez azt sejteti, hogy az edzője számít rá.

Ebben a cipőben jár Balogh Botond, az olasz másodosztályú Parma 19 éves fiatalja. Az előző évadban három Serie A-mérkőzésen pályára lépő középhátvéd a télen 2025 nyaráig érvényes megállapodást kötött klubjával, ám az idény második felében Roberto D’Aversa nem számított rá, különösebb indok nélkül a Primavera-együtteshez irányította. A méltatlan nélkülözés azonban már a múlté, Balogh ugyanis minden bizonnyal jó benyomást tett a Manchester City tartalékcsapatától érkező Enzo Maresca vezetőedzőre, aki számít rá. Ez természetesen rengeteget jelent a játékra éhes labdarúgónak.

Balogh Botond (Fotók: Andrea Cantini)
Balogh Botond (Fotók: Andrea Cantini)

„Felszabadultan edzek, amire hatalmas szükségem volt a viszontagságos félév után      – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Balogh Botond.Úgy érzem, az új edző bízik bennem, mind a három tesztmeccsen kezdőként játszatott. Látja, hogy odateszem magam az edzéseken, s mivel nála nem a múlt vagy az életkor, hanem a teljesítmény dönt, számít rám. Az eddigi közös munka során szimpatikus karakternek ismertem meg, kiváló tréningeket tart, és a személyisége is remek. Érezhető, hogy az utánpótlásfutballból jött, ért a fiatalok nyelvén. Nem helyez ránk nyomást, egy rossz szót sem szólt nekem. Mindemellett az általa képviselt felfogás is tetszik. A taktikánk fontos része, hogy sok passzal, hátulról építkezünk, szorult helyzetben sem vagdaljuk előre a labdát. Mivel a Citytől érkezett, érthető, hogy valami hasonlót szeretne látni a pályán. Ez a stílus fekszik nekem, az MTK utánpótlásában erre készítettek fel. Szombaton lett vége a csaknem kéthetes edzőtáborunknak, s bár kemény volt, még sohasem vettem részt ennyire élvezetes összetartáson. Örömteli, hogy megszűnt a klubot övező gyászhangulat, az új stáb érkeztével bensőségesebb lett a légkör.”

A „famíliának” azonban meg kell felelnie a klubvezetőség elvárásának, a következő évadban vissza kell verekednie magát az első osztályba. Ahhoz, hogy célját elérje, sokat tehet az együtteshez húsz év elteltével visszatérő Gianluigi Buffon. Aligha meglepő, hogy a 43 éves kapus remek benyomást tett Balogh Botondra.

„Tudtam, hogy jó fej, rendes ember, de minden várakozásomat túlszárnyalja. Rendkívül közvetlen velünk, fiatalokkal is, folyamatosan dicsér minket, segít nekünk. Hatalmas tapasztalata van, sokat lehet tőle tanulni minden egyes értekezleten vagy edzésen. Az öltözőben rögvest központi figura lett, a beavatási szertartása is remekül sikerült, a Lasciatemi Cantarét énekelte el nekünk. Bár lehetnének, még sincsenek sztárallűrjei, nem akar kilógni a társaságból. Amikor megérkezett, a csapatmenedzser az asztalfőre szerette volna ültetni, de ő elutasította, mondván, ne szórakozzanak vele, s leült oda, ahol éppen volt szabad hely. Kitűnő kapcsolata van mindenkivel a szertárosokig bezárólag, mindenkit megölel, vagy éppen megtekeri a fülét – már jó néhány kijutott belőle nekem is. A pályán megnyugtató, hogy ő van mögöttem, folyamatosan instruál, elmagyarázza, mit kell tennem. Edzésen még nem sok lehetőségem volt próbára tenni a képességeit, eddig kétszer lőttem neki – mindkettőt védte. Nem hétköznapi, hogy egy ilyen sportembertől tanulhatok, örülök, hogy a csapattársa lehetek.”  


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik