A futball professzora – idén mindent megnyert, de ő lesz-e a hatodik olasz aranylabdás?

Mindent az édesanyjának köszönhet. Maria Tereza Freitas gyerekkorától imádott futballozni, tehetséges játékosnak is számított, ám az élete úgy alakult, hogy megragadt amatőr szinten. Nem kápráztathatta el tömött lelátók előtt a világot, így amikor várandós lett, megfogadta, ha fiút szül, mindent megtesz, hogy profi labdarúgó legyen belőle. Amikor tehát 1991 decembe-rében, karácsony előtt négy nappal Imbituba kikötővárosának kórházában felsírt Jorge Luiz Frello Filho, nem is sejthette, hogy sorsa eleve elrendeltetett. Édesanyja, amint csak lehetett, labdát adott a kezébe, kicsit sem volt mérges, amikor a nappaliban egy elméretezett rúgás leverte az asztalon álló vázát, helyette mindent megtett, hogy a fia egy nap kitűnhessen a tömegből.

Nehézségek bőven akadtak. A család a létminimum határán egyensúlyozott, a szűkös anyagi lehetőségek állandó feszültségforrást jelentettek a szülők között, akiknek házassága végül összeroppant a teher alatt, és válással végződött. Jorginho hatéves korában az édesanyjával maradt, édesapja hiánya lelkileg nagyon megviselte. A megélhetési problémák mindennaposak voltak, sokszor a futball szeretete és a jövőbe vetett hit tartotta bennük a lelket. A kikötőváros Praia da Vila nevű strandján fáradhatatlanul gyakoroltak.

„Ha megkérdezik tőle, a mai napig azt mondja, tőlem sajátította el az alapokat – nyilatkozta büszkén a ruetir.com oldalának Maria Tereza Freitas. – Mindent amit tudtam, átadtam neki. A labdarúgóvéna édesapámtól jött, én amatőr szinten még a fiam születése után is gyakran játszottam, és amikor buszoztam a meccsekre, mindig jött velem, el sem lehetett mozdítani mellőlem. A stran­don már kicsiként elkezdtem tanítgatni, emlékszem, eleinte nagyon hamar elfáradt. Dobáltam neki a labdát, megmutattam neki, hogyan vegye le, hogyan tartsa a lábát. Heti három-négy alkalommal edzettünk, nagyon gyorsan elsajátított mindent, aztán ment is tovább a futballiskolákba.”

SZOMBATI LUXUS: SHAKE A MCDONALD'SBÓL
Aki azt hinné, Imbituba kikötővárosának homokos tengerpartjáról egyenes út vezetett a Chelsea öltözőjébe, nagyobbat nem is tévedhetne. Jorginho fejében többször megfordult, hogy abbahagyja a profi futballt, először, amikor egy olasz üzletember kitalálta, hogy fiatal brazil tehetségekből kineveli a jövő nagy játékosait, és ötven kiválasztott futballistát összegyűjtött egy edzőközpontban Guabirubában. Tizenhárom éves volt, 160 kilométerre kellett költöznie az édesanyjától, de a karrierje érdekében úgy döntött, megpróbálja.

„A szobáink mocskosak voltak, ugyanazt az ételt ettük minden áldott nap, a zuhanyzóban csak hideg víz volt, még télen is – érzékeltette a körülményeket Jorginho a The Players' Tribune hasábjain. –      A legrosszabb mégis az volt, amikor a takarítónő felmondott. Nem vettek fel újat, hanem csoportokra osztottak minket, és nekünk kellett elvégezni a munkát. Csakhogy senkinek nem fűlt a foga hozzá. A vécé rendszeresen eldugult, a használt papírt kénytelenek voltunk a kukába dobni, amelyet olykor hetekig ki sem ürítettek. Olyan volt, mintha a katonaságnál lettünk volna. Minden nap két edzés, aztán tanulás. Emeletes ágyakon aludtunk, mind az ötvenen egymás közelében. Sokáig tartott, mire alkalmazkodtam a körülményekhez, de legalább megtanultam, hogy az ember képes bármit elviselni a cél érdekében. Európába akartam menni, és nem volt választásom. Korábban három Sao Pauló-i klub is elutasított.”

A viszontagságok közepette is az egyik legnehezebb pillanat akkor érkezett el, amikor az édesanyja meglátogatta Guabirubában. Megnézte, milyen körülmények között él a fia, és amikor a mosdóból kifordult, azonnal haza akarta vinni. Könnyek között győzték meg egymást arról, hogy maradnia kell, ez lehet a vissza nem térő lehetőség Jorginho életében, bármennyire is kegyetlenek a körülmények. És igazuk lett, mert 15 évesen Olaszországba, a Verona utánpótlásába került, még ha az ügynöke nyerészkedett is rajta, az érte fizetett 30 000 euróból a család semmit sem látott. A megpróbáltatást ezúttal nem a lakhatási körülmények, hanem a honvágy leküzdése, és a heti zsebpénz beosztása jelentette.

„Az első három hónap nagyszerűen telt, de aztán egyre nehezebben viseltem, mert nem tudtam, mikor utazhatok haza – folytatta Jorginho. – Heti húsz eurót kaptam az ügynökömtől, és szinte mindig ugyanarra költöttem. Ötöt arra, hogy hazatelefonáljak Brazíliába, néhányat samponra és egyéb tisztálkodási szerekre, a többit pedig az internetkávézókban költöttem el, hogy beszélhessek a barátaimmal. Néha szombat délutánonként kirúgtam a hámból, elmentem Verona főterére, és vettem egy shake-et a McDonald's-ban. Sült krumplira és hamburgerre már nem futotta, az a gazdag gyerekeknek való. Aztán leültem egy padra, és néztem az embereket, a madarakat, csak bámészkodtam.”

A KAPUCNIS PULÓVER SEM SEGÍTETT
A holtpont Veronában is elérkezett, amikor tizenhét évesen világossá vált számára, hogy az ügynöke átveri. Csalódva mindenben és mindenkiben vissza akart utazni Brazíliába, édesanyja azonban nem engedte. Azt mondta, rácsapja az ajtót és kizárja a lakásból, ha a sok befektetett munka után haza merészel kullogni. Fia hallgatott rá, és a szerencsecsillaga hamar felragyogott. A Verona kapusa, Rafael befogadta a házába, étellel és ruhával látta el, miközben segített neki új ügynököt találni. A pozitív változások szinte szárnyakat adtak Jorginhónak, egy kölcsönben töltött idényt követően bejátszotta magát a Verona első csapatába, és a Napoli 2014 nyarán 9.5 millió euróért vásárolta meg.

„Nápoly elképesztő város, az emberek megőrülnek a futballért  – elevenítette fel élményeit a futballista. – Egyik este egy barátommal sétáltunk a belvárosban, és hogy ne ismerjenek fel, kapucnis pulcsit vettem. Már örültem, hogy senki sem ismer fel, amikor az egyik kávézónál hirtelen odalépett hozzám a pincér és kért egy fotót. Nem is lett volna belőle gond, ha nincsen bekapcsolva a vaku a telefonján, a villanásra azonban mindenki odafigyelt. Hallottam, ahogy az egyikük elkiáltja magát, hogy »Jorginho!«, és elszabadult a pokol. Özönlöttek az emberek, azok is, akiknek fogalmuk sem volt róla, ki vagyok, minden lépésemre legalább három fénykép jutott. A Napoli ultracsoportjának egyik tagja emelt ki a tömegből, a mai napig hálás vagyok neki.”

Jorginho persze nem véletlenül örvendett ekkora népszerűségnek. A világ egyik legsokoldalúbb középpályása, aki nyomás alatt is kiegyensúlyozott teljesítményre képes. Védekező feladatait alacsony termete és vékony testalkata ellenére hatékonyan oldja meg, remek labdaszerző, kiválóan olvassa a játékot. Támadásban jól irányítja társai mozgását, képes tempót diktálni, passzai halálosan pontosak.

Csapattársai idővel ráaggatták az      „Il Professore”, azaz a „Professzor” becenevet.

„Már az első edzés után nyilvánvalóvá vált, hogy más, mint a többiek, sokkal gyorsabban gondolkodik – idézi Maurizio Sarri véleményét a Life Bogger, az olasz tréner 2015-ben a Napoli vezetőedzőjeként kezdte meg vele a közös munkát. – Kiváló középpályás, aki mindig segítségére van a csapatnak. Ritka, hogy valaki ennyire intelligens a futballhoz, és ilyen jó a térlátása. Olyan, mintha különleges képességei lennének, gondolkodásban néha annyival a többiek előtt jár.”

TELJES AZ EURÓPAI TRÓFEAGYŰJTEMÉNYE
Maurizio Sarri és Jorginho közös munkája azután is folytatódott, hogy a mester a Chelsea-nél kapott munkát, mivel az egyik első dolga volt, hogy leigazolja nápolyi középpályását. Ezzel közvetve kellemetlenséget is okozott Jorginhónak, akire először kívülállóként, Sarri fiaként tekintettek Londonban, és nemcsak a szurkolóktól, a klubon belül is rengeteg bírálatot kapott. Annak a futballistának azonban, aki két évet töltött egy brazíliai „kiképzőtáborban”, és átvészelte az ínséges olaszországi időszakot, meg sem kottyant néhány angol ficsúr.

Összeszorította a fogát, mindent beleadott edzésen, és a pályán bizonyított.

„A nekem címzett kritikát használtam ösztönzőnek – mesélte a The Players' Tribune-nek Jorginho. – Egész pályafutásom során mindenki alábecsült. Veronában eleinte egy negyedosztályú csapathoz passzoltak le kölcsönben, a Napolinál is nagyon kemény volt az első évem, de mindig folytattam a munkát, és végül kivívtam a tiszteletet. A Chelsea-nél már rutinosan kezeltem a negatív hangokat. Arra gondoltam, hogy akik bírálnak, milyen kínosan érzik majd magukat később. És tessék, most Európa-liga- és Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatom magam. Az első trófea megnyerése szabadította fel bennem a legtöbb érzelmet. A Bakiban rendezett döntőre elkísért édesanyám is, és amikor az ünneplés után hajnalban összetalálkoztunk, potyogtak a könnyei. Elmondta, mennyire büszke rám, hogy Imbitubából indulva milyen akadályokat leküzdve hova jutottam. A Bajnokok Ligája megnyerését követően így éreztem én is, a pályára borulva kijött belőlem minden felgyülemlett feszültség.”

A sikerszéria a nyáron tovább folytatódott, Jorginho az olasz válogatottal Európa-bajnoki címig jutott. A squadra azzurránál olasz dédapja révén nyíltak meg előtte a kapuk, pedig az elsődleges célja az volt, hogy hazájának, Brazíliának szerezzen dicsőséget. A szándék a másik oldalon viszont nem volt meg erre.

„Kapcsolatban állt a brazil válogatottal, azt kérték tőle, hogy várjon – világította meg a hátteret Maria Tereza Freitas, a futballista édesanyja a ruetir.com-nak. – De mégis mire kellett volna várnia?! A futballistakarrier rövid, az olasz válogatott pedig komolyan számolt vele. Szerette volna, ha felhúzhatja a brazil mezt, de nem az ő hibája, hogy így alakult.”

Jorginho vitathatatlanul pályafutása csúcsára jutott a 2020–2021-es idényben, amikor Thomas Tuchel – és másodedzője, Lőw Zsolt – irányításával az európai klubfutball tetejére ért, Roberto Mancini olasz válogatottjának tagjaként pedig az Európa-bajnoki trófeát is a magasba emelhette. Sikereinek és mutatott játékának elismeréseként augusztus végén az UEFA Év játékosa-díját is megkapta, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha az idei Aranylabda-gálán is őt hirdetnék ki nyertesként. Ahogy az sem, ha köszönőbeszédében először a családja, azon belül is az édesanyja segítségét emelné ki.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 4-i lapszámában jelent meg.)