Serie A: mégis visszatérhetnek a szurkolók szeptembertől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 18:08
null
Számos szigorú szabályt is be kell majd tartaniuk a mérkőzésre látogatóknak (Fotó: AFP)
Vincenzo Spadafora sportminiszter nyilatkozata szerint szeptembertől ismét nézők előtt rendezik az olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit.

 

„Ha a járványügyi görbe lehetővé teszi, akkor szeptembertől ismét láthatjuk a szurkolókat a stadionokban” – mondta a tárcavezető. Hozzátette, eleinte nyilvánvalóan nem lehet úgy megtölteni a lelátókat, ahogyan korábban, és számos szigorú szabályt is be kell majd tartaniuk a mérkőzésre látogatóknak.

Az első és másodosztály, valamint az Olasz Kupa küzdelmei márciustól júniusig szüneteltek a koronavírus-járvány miatt, az újrakezdést követően pedig minden meccset zárt kapuk mögött rendeztek.

Múlt csütörtökön Vincenzo Spadafora még úgy nyilatkozott, hogy a következő idény rajtján, szeptemberben sem térhetnek vissza a szurkolók a lelátókra.

A torinói Olimpiai Stadionban már telepítettek egy új rendszert, amely ellenőrzi a testhőmérsékletet, és szájmaszkot, illetve kézfertőtlenítőt ad az embereknek, amikor átsétálnak a forgóvillákon.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik