Juve: Nem tudtam, hogy ez zavarta őt... – Sarri CR-ről

Vágólapra másolva!
2020.07.05. 13:06
null
CR megszerezte első szabadrúgásgólját a Juvéban (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Juventus a Serie A 30. fordulójának nyitó mérkőzésén 4–1-re legyőzte a Torinót. A találkozón Cristiano Ronaldo megszerezte első szabadrúgásgólját a Juvéban – a portugál klasszis minden sorozatot figyelembe véve 43 próbálkozás után volt eredményes.

Cristiano Ronaldo a Torino elleni derbin lőtt szabadrúgásgólja az első volt a Juventus színeiben – a portugál szupersztár korábban 43-szor próbálkozott pontrúgásból a tizenhatoson kívülről, de csak most jött neki össze először a gól.

CRISTIANO RONALDO SZABADRÚGÁSGÓLJA

A Juventus vezetőedzője, Maurizio Sarri a mérkőzést követően elárulta, mit mondott neki CR a lefújást követően.

„Nem gondoltam, hogy ez olyasmi volt, ami zavarta őt, de a mérkőzés végén odajött hozzám, és csak annyit mondott: »Végre!«” – árulta el Sarri.

Az olasz vezetőedző Paulo Dybaláról és Juan Cuadradóról is beszélt a lefújást követően: előbbiről elmondta, kicsit szerencsétlen volt az előző idényben, viszont sikerült meggyőzniük arról, hogy CR-hez kicsit közelebb játszva, és kicsit előretolt szerepben jobban kijöhet neki a lépés. A kolumbiai szélső még Sarrit is meglepte – ugyan nem a képességeit illetően –, nem gondolta volna, hogy ennyire hatékony védőmunkát tud végezni.

OLASZ SERIE A, 30. FORDULÓ
Juventus–Torino 4–1 (Dybala 3., Cuadrado 29., Cristiano Rionaldo 61., Djidji 87. – öngól, ill. Belotti 45. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
15 órája

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik