Koronavírus: a Juve 340 ezer eurót gyűjtött Piemont régiónak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 19:09
null
Juve-játékosok az Inter elleni minapi győzelem után (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Juventus 340 ezer euró támogatást gyűjtött össze Piemont régiónak a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez.

 

A klub bejelentése szerint a férfi és női első csapat tagjai döntöttek úgy, hogy támogatják az egészségügyi rendszert „Elkülönítve, mégis közösen” elnevezésű kezdeményezésükkel, amelyhez több mint 1100 adakozó járult hozzá. A Juventus célja egymillió euró összegyűjtése.

A torinói klub olasz válogatott játékosáról, Daniele Ruganiról szerdán derült ki, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. Ennek hatására a védővel érintkező játékostársak és alkalmazottak – összesen 121 ember – karanténba került.

A „zebrák” keddi, Lyon elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő-visszavágóját pedig elhalasztotta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) hétfőn a járvány terjedése miatt április 3-áig minden sportesemény megrendezését, így a Serie A-t is felfüggesztette.

Olaszországban eddig több mint 15 ezer embert fertőzött meg a Covid-19 járvány, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta az ezret.

Legfrissebb hírek

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
5 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
23 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:23

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09
Ezek is érdekelhetik