Játékossors: az angol futball csodagyereke volt, a semmiből Rómában köthet ki

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.26. 14:56
null
Rodwell 20 évesen, az Evertonból lett válogatott futballista (Fotó: AFP)
A Sky Sports Italia beszámolója szerint a nyár óta szabadügynökként készülő Jack Rodwell átment az AS Roma orvosi vizsgálatán, így pedig az idény végéig szóló megállapodást köthet a súlyos sérüléshullám sújtotta „farkasokkal”.


Rodwell
az Evertonban robbant be az angol futball élvonalába. Már tizenhat évesen bekerült a Premier League-csapatba, illetve a liverpooliak valaha volt legfiatalabb európai kupaszereplője lett, amikor 16 évesen és 284 naposan pályára lépett az AZ ellen.

A ma már 28 éves középpályásért 2012-ben a Manchester City 15 millió fontot fizetett ki, de itt már nem tudott alapemberré válni, az első idényében 15, a másodikban 10 tétmérkőzésen jutott szóhoz – igaz, így is angol bajnoknak mondhatja magát.

2014 nyarától a Sunderlandban próbált újra formába lendülni, csakhogy a csapattal előbb a Premier League-ből, majd az angol másodosztályból is kiesett. A 2018–2019-es idényben a Blackburn futballistája volt, de itt sem volt alapember – 21 bajnokin egy gólig jutott.

Rodwell mellett a liechtensteini válogatott, korábbi Juventus-játékos, Marcel Büchellel is tárgyalnak az olaszok, utóbbinak szintén a nyáron járt le a szerződése legutóbbi klubjával, az Empolival.

A Sky Sports megjegyzi, jó eséllyel csak az egyik futballista kap majd szerződést az AS Románál, az pedig a következő órákban dőlhet el, melyikük lesz a befutó.

Legfrissebb hírek

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
Tegnap, 11:37

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 17:06

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
2025.10.04. 22:47

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.10.03. 23:02

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48
Ezek is érdekelhetik