Serie A: letartóztatták a Juventus ultráinak 12 vezetőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.16. 13:25
Az olasz rendőrség letartóztatta a Juventus szurkolótáborának 12 vezetőjét, mivel illegális eszközökkel próbáltak a rendelkezésre állónál több belépőhöz jutni.

A hatóság hétfői tájékoztatása szerint az ultrák megfenyegették a klubot: rasszista dalokat fognak énekelni mérkőzések alatt, amennyiben nem kapnak extra jegyeket. A vádemelésben bűnszervezetben elkövetett zsarolás, erőszak és pénzmosás szerepel.

A vizsgálat a Juventus egy évvel ezelőtti feljelentése nyomán kezdődött, a letartóztatásokra két évvel azután került sor, hogy a klubot pénzbírsággal és szektorbezárással büntették, amiért bizonyos ultracsoportoknak megkönnyítette a csapat hazai mérkőzéseire szóló jegyek és bérletek megvásárlását. A klub elnökét, Andrea Agnellit akkor bűnösnek találták az ügyben, ám végül egy fellebbviteli bíróság 2017 decemberében eltörölte egyéves eltiltását.

A torinói ügyészség által lefolytatott vizsgálat összefüggésben áll azzal, hogy a feltételezések szerint a 'Ndrangheta nevű calabriai bűnszervezet beszivárgott az ultrák szektorába az Allianz Stadionban.

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
16 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
17 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
20 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51
Ezek is érdekelhetik