Serie A: Joe Hart nem bánta meg, hogy Olaszországba került

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 15:42
Joe Hartnak, az angol labdarúgó-válogatott kapusának nem volt sok választási lehetősége, mégsem bánja, hogy az olasz Torino csapatához került a Manchester Citytől.

A 65-szörös válogatott hálóőr Josep Guardiola, a Manchester City menedzserének nyári érkezéséig az angol klub első számú kapusa volt, a katalán szakember azonban az ő helyére szerződtette Claudio Bravót.

„Van, aki nagyon jó véleménnyel van rólam, de akad olyan is, aki szerint teljesen használhatatlan vagyok. Sajnos a manchesteri klubnál volt olyan, aki nem volt meggyőződve eléggé a képességeimről – mondta angol újságíróknak a kapus. – Nem hazudok, nem válogathattam 25 ajánlat közül, ugyanakkor a torinói jó lehetőség volt a számomra, izgalommal töltött el, hogy a Serie A-ban játszhatok. Egyáltalán nem bántam meg semmit."

Hart jelenleg az angol válogatottal készül a csapat keddi, szlovénok elleni világbajnoki selejtezőjére.

Legfrissebb hírek

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
14 órája

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 12:23

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:58

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:11

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 20:39

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Serie A: Dia gyors góljával győzött a Lazio Empoliban

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 14:46

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36
Ezek is érdekelhetik