Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.07.10. 18:11
null
Théo Hernandez az Al-Hilal játékosa (Fotó: alhilal.com)
Hivatalossá vált, hogy Théo Hernandez távozik a Milantól, és a szaúdi Al-Hilalban folytatja pályafutását.

Mindkét klub beszámolt csütörtökön a transzferről – amely már hetek óta a levegőben lógott, s a nemzetközi sajtó eddig is tényként kezelte –, a Milan rövid közleményben tudatta, hogy Théo Hernandez távozik, akinek sok sikert kívánt további pályafutásához, míg az Al-Hilal a bejelentés ténye mellett megjegyezte, hogy hároméves szerződést kötött a balhátvéddel.

Fabrizio Romano szerint a szaúdi klub 25 millió eurót fizetett a labdarúgó játékjogáért.

A 38-szoros francia válogatott védő Marseille-ben született, de a labdarúgást már Spanyolországban kezdte, s a Majadahonda utánpótlásából került az Atlético Madridhoz, ahonnan az Alavésnél tett kitérője után távozott a városi rivális Real Madridhoz. A blancók kölcsönadták a Real Sociedadnak, majd 2019-ben végleg távozott a királyi gárdától – amellyel Bajnokok Ligáját nyert 2018-ban –, s a Milan szerződtette 20 millió euróért.

A világbajnoki ezüstérmes játékos a milánói piros-feketékkel olasz bajnoki címet nyert 2022-ben, míg idén az olasz Szuperkupát hódította el velük. A 27 esztendős futballista hat év alatt 262 mérkőzést játszott a Milanban, 34 gólt szerzett, 45 gólpasszt adott.

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik