Serie B: történelmi pontszerzés, először az élvonalban a Crotone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 22:23
Fennállása során először szerepelhet az olasz élvonalban (Serie A) a Crotone, miután 1–1-es döntetlent játszott a Modena vendégeként a Serie B 39. fordulójában. A csapat így a hátralévő mérkőzéseitől függetlenül az első két hely valamelyikén végez, amely automatikus feljutást ér.

Mesébe illő történet a Crotonéé, hiszen a gárda tavaly nagyon közel állt a kieséshez, aztán jött Ivan Juric, akivel szárnyal a csapat a másodosztályban. A horvát szakember a 21. században az együttes első külföldi edzőjeként fel is juttatta a Serie A-ba az együttest.

Az élen álló Crotone pénteki döntetlenje ugyanis azt jelenti, hogy a jelenleg harmadik helyen álló Trapaninak már matematikailag sincs esélye arra, hogy megelőzze a listavezetőt.

Ezzel történelmet írt az alakulat, amely fennállása során először szerepelhet majd az első osztályban (Serie A) – a következő szezonban.

A klubot 1923-ban alapították, a „cápák" becenévre hallgatnak. Számottevő sikereket nem tudott elérni a klub, amely 2000-ben jutott fel először a másodosztályba, majd azóta onnan kétszer is kiesett. A csapat hazai szerelése piros-kék.

Crotone az egyik legdélibb olasz város, körülbelül 60 ezer lakosa van. A csapat stadionja 9600 fő befogadására alkalmas.

OLASZORSZÁG, SERIE B
39. FORDULÓ

Modena–Crotone 1–1
A dobogó: 1. Crotone 78, 2. Cagliari 73, 3. Trapani 65

Legfrissebb hírek

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
16 órája

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
2025.10.03. 20:44

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39
Ezek is érdekelhetik