Milan: Az egyik legsikeresebb elnök vagyok - Berlusconi

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 16:04
A futballtörténelem legsikeresebb klubelnökének tartja magát Silvio Berlusconi, az olasz Milan 76 éves vezetője.

„Tapasztalatom klubelnökként még mindig nagyon fontos, a futballtörténelem egyik legsikeresebb elnöke vagyok" – mondta Berlusconi.

Nos, az általa vezetett klub eredménysora valóban önmagáért beszél: 1986-os színre lépését követően a Milan öt BEK/BL-győzelmet aratott – további három alkalommal játszhatott döntőt –, míg a klub történetének 18 bajnoki címéből nyolc erre az időszakra esik.

Az időközben miniszterelnökként is funkcionáló Berlusconi elmondta: a költségek kiadása volt az egyetlen kivezető út gazdaságilag.

„A futball nem tudja kezelni az ilyen változásokat, de vannak olyan pillanatok, amikor ezeket a döntéseket meg kell hozni. Sohasem jó, ha elveszítesz egy bajnokot, de ez a dolgok rendje. Az egyik elmegy, hogy egy másiknak helyet adhassunk."

A Milan több klasszisát, rutinos emberét adta el a közelmúltban, a helyükre fiatalok érkeztek, akikkel viszont egyelőre távolinak tűnik a korábbi sikerek megismétlése. A milánóiak a tizenhatodik fordulót követően a hetedik helyen állnak a Serie A-ban.

Berlusconi a PSG katari millióit nem irigyli, viszont csodálja a Bayern München gazdasági klubmodelljét.

„Mi senkire sem irigykedünk. Nekünk van a legtöbb trófeánk a világon. Viszont csodálattal nézzük azt a fajta egészséges gazdasági klubmodellt, ami a Bayern Münchennél működik."

Legfrissebb hírek

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
15 órája

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12
Ezek is érdekelhetik