Serie A: A pénzügyi fair play sújtja az olasz klubokat - Galliani

Vágólapra másolva!
2011.04.14. 19:36
Adriano Galliani szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által nemsokára bevezetendő pénzügyi fair play intézménye hátrányos helyzetbe hozza az olasz klubokat.

A pénzügyi fair play a 2012–2013-as szezont követően lép érvénybe, a lényege pedig az, hogy a klubok legfeljebb annyit költhetnek, amennyi bevételük keletkezik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükből.

Az UEFA létfontosságúnak nevezte a pénzügyi fairf play bevezetését az európai klubfutball megmentése szempontjából, a szervezet vezetői szerint ez segít majd az egyesületeknek abban, hogy kiszabaduljanak az adósságcsapdából.

Adriano Galliani szerint azonban a pénzügyi fair play nagy csapást jelent az olasz klubok számára. A Milan elnöke felhívta rá a figyelmet, hogy a többet kereső klubot többet költhetnek, a kevesebb bevételt elkönyvelők pedig kevesebbet, ezáltal pedig hátrányba kerülnek.

„A pénzügyi fair play károsan érinti Olaszországot. Ezentúl a támogatók nem tudnak beavatkozni” – nyilatkozta Galliani a Sky Sport Italiának.

„A Bajnokok Ligája elődöntőjében ott van a Real Madrid, amelynek a legtöbb a bevétele, a második helyen ott van a Barcelona, a harmadikon pedig a Manchester United – folytatta a sportvezető. – Eddig az olyan emberek, mint Silvio Berlusconi vagy Massimo Moratti segítő kezet tudtak nyújtani, de ez többé nem lesz lehetséges. A Real Madrid 450 millió euró bevételre tesz szert, így ennyit költhet el, míg a Milannak ennek csak a fele áll majd rendelkezésére.”

Galliani szavai azok véleményével vágnak egybe, akik úgy gondolják, hogy a pénzügyi fair play állandósítja a szegényebb és a gazdagabb klubok közötti különbséget, sőt az olló egyre nagyobbra nyílik majd.

Legfrissebb hírek

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 12:04

Bejelentette Conceicao távozását a Milan – felkészül Allegri?

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:02

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Gazzetta: Ibrahimovic csalódást okozott a Milan tulajdonosának

Olasz labdarúgás
2025.05.16. 14:17

Sergio Conceicao a Milan kupaveresége után: Utólag mindenki remek edző

Olasz labdarúgás
2025.05.15. 10:06

Zvonimir Boban elárulta, mennyire járt közel Szoboszlai az AC Milanhoz

Olasz labdarúgás
2025.05.13. 10:05

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54
Ezek is érdekelhetik