A sajtó Ronaldinhóról pletykál, a Milan a Panával játszott

Vágólapra másolva!
2010.08.07. 08:49
null
A Milan 90 perc alatt nem bírt a Panathinaikosszal (Fotó: Action Images)
Lejátszotta első mérkőzését tengerentúli túráján az AC Milan: az olasz gárda 0–0-s döntetlent ért el a néhány napja a BL-győztes Intert felülmúló görög Panathinaikosz ellen. Eközben az olasz sajtóban ismét Ronaldinho esetleges távozása szolgáltatja a fő témát a Milanal kapcsolatban, a brazilt ezúttal a Los Angeles Galaxyval hozták hírbe.

Kezdjük először a valós történésekkel: az AC Milan Alexandre Pato, Oguchi Onyewu  és az amerikai túrára el sem utazó Filippo Inzaghi, Massimo Ambrosini, Andrea Pirlo, Ronaldinho és Klaas-Jan Huntelaar nélkül 0–0-s döntetlent játszott Pontiacban a héten a másik milánói gárdát, az Inter már legyőző Panathinaikosz ellen.

A 30 ezer néző előtt rendezett összecsapáson, főleg a második félidőben a görögök irányítottak, ők jártak közelebb a gólhoz, hiszen két kapufát lőttek, sőt az egyik esetnél, Sidney Govou lövésénél át is jutott a labda a gólvonalon, de a játékvezető továbbot intett, így végül maradt a gól nélküli iksz.

A 90 perc után a közönség szórakoztatása végett 11-eseket rúgtak a csapatok, és ebben a Milan győzött 5–3-ra – a „sorsdöntő" 11-est Daniele Bonera értékesítette.

A RENDES JÁTÉKIDŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

 

 

Miközben a Milan Amerikában túrázik, az olasz, az amerikai és az angol sajtó a edzőtábort sérülés miatt kihagyó Ronaldinhóról pletykál. Roberto de Assis, a futballista testvére, aki az ügynöke is, a héten ugyan bejelentette, hogy a támadó hosszabbít a Milannal, ennek ellenére több lap is tudni véli, hogy az aranylabdás brazil 8 millió euróért a David Beckhamet is foglalkoztató Los Angeles Galaxyhoz szerződhet (az információ forrása Dave Checketts, a Real Salt Lake profi futballcsapat tulajdonosa, aki elmondta, tudomása szerint már eldőlt, hogy Ronaldinho a Galaxyban folytatja).

Roberto de Assis a La Gazzetta dello Sportnak úgy nyilatkozott, nem tud az amerikaiak érdeklődéséről.

TIZENEGYESEK
 
 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AC Milan (olasz)–Panathinaikosz (görög) 0–0
Legfrissebb hírek

Tizenegy év után térhet vissza Milánóba Massimiliano Allegri – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 12:56

Maignan üzent a fejsérülése után

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 08:03

Maignan sérülése árnyékolta be a Milan négygólos győzelmét

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 22:39

Megműtötték az edzés közben megsérült Kyle Walker könyökét

Olasz labdarúgás
2025.04.09. 10:05

Balogh Botondék bravúros döntetlent értek el az Inter ellen, a Milan és a Fiorentina sem bírt egymással

Olasz labdarúgás
2025.04.05. 22:45

Az Inter ismét nem tudta legyőzni a Milant, döntetlen született az Olasz Kupa-elődöntő odavágóján

Olasz labdarúgás
2025.04.02. 22:57

Antonio Conte: Az ilyen napokon utálok edző lenni

Olasz labdarúgás
2025.03.31. 08:03

A legjobbkor pörgött fel a Real Madrid, sorozatban negyedszer is nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.28. 23:53
Ezek is érdekelhetik