Kaká hosszabbított, a brazil klasszis 2013-ig marad a Milannál

Vágólapra másolva!
2008.02.28. 21:46
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan 2013-ig hosszabbította meg brazil aranylabdásának, Kakának a szerződését. A gólerős támadó középpályás fizetése nem megerősített sajtóinformációk szerint évi 6 millió euró lesz.
Kaká már korábban kijelentette, hogy a piros-feketéknél szeretné befejezni pályafutását
Imago
Kaká már korábban kijelentette, hogy a piros-feketéknél szeretné befejezni pályafutását
Kaká már korábban kijelentette, hogy a piros-feketéknél szeretné befejezni pályafutását
Imago
Kaká már korábban kijelentette, hogy a piros-feketéknél szeretné befejezni pályafutását

A 21 éves Kaká 2003-ban már világbajnokként igazolt az AC Milan csapatához, 8,5 millió dollár fejében. A brazil klasszis gyorsan a milánói piros-feketék meghatározó emberévé nőtte ki magát: első bajnoki szezonjában 30 mérkőzésen tíz gólt szerzett, döntő érdemei voltak, hogy csapata bajnoki aranyéremmel zárta az idényt, amelynek elején az európai Szuperkupát is bezsebelte.

Bár a Milan azóta is meghatározó egylete a Serie A-nak, az igazán kiugró sikereket a nemzetközi porondon aratták, soraikban Kakával. Bár a 2004-2005-s BL-kiírás döntőjét sokáig emlékezetes csatában 3-0-s vezetésről büntetőkkel bukták el a Liverpoollal szemben, 2007-ben összejött a visszavágás.

Athénben Filippo Inzaghi duplájával 2-1-re verték a „vöröseket”. Bár Kaká a döntőben nem volt eredményes, hogy csapata egyáltalán eljutott a fináléig, az nagyrészt az ő játékának és góljainak volt köszönhető.

Ennek elismeréseként a szezont egyaránt pazar formában letudó Lionel Messit és Christiano Ronaldót megelőzve Kaká lett 2007 aranylabdása, valamint az Év játékosa a FIFA-nál.

Kakának brazil válogatottbeli teljesítménye miatt sincs oka a szégyenkezésre: a csúcsot ugyan a 2002-s vb-cím jelenti, de ehhez azóta már hozzátett egy Konföderációs-kupa sikert 2007-ből, 57 válogatottbeli fellépésén 19 gólt szerzett. A 2007-s, brazil győzelemmel záruló Copa Américát ugyan több klasszistársához hasonlóan kihagyta, fáradtságra hivatkozva, de emiatt nem haragudott meg rá senki. Különösen, hogy a legnagyobb sztárok nélkül is összejött a győzelem…

Kakát gyakorlatilag minden európai topcsapat szeretné a soraiban tudni, a legintenzívebb kérője Ramón Calderón, de a Real Madrid első embere hiába tett többször is „visszautasíthatatlan” ajánlatot, a brazil mindig arról nyilatkozott: Milánóban képzeli el a folytatást.

Gyakorlatilag most ezt az elképzelését nyomatékosította aláírásával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik