Ökölvívás: tízmillió dolláros tartozást fizetett ki az AIBA

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 12:19
Adósságának egy jelentős részét kiegyenlítette, 10 millió dollárt fizetett ki a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA), amely azért küzd, hogy visszaállítsa rendes tagságát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) – írja az MTI.

Az AIBA decemberben megválasztott elnöke, az orosz Umar Kremljov közleményben jelentette be, hogy ezzel rendezte az azeri Benkons vállalattal szemben fennálló adósságát. A cégtől a már megszüntetett WSB nevű félprofi ligára kapott kölcsönt évekkel ezelőtt a szövetség, amely a tartozást mostanáig nem tudta kifizetni.

„A súlyos anyagi problémák túl rég lebegnek a boksz vezetésének feje felett és veszélyeztetik még az olimpiai részvételünket is” – írta az elnök, hozzátéve, hogy a mostani törlesztéssel fontos lépést tettek a pénzügyi stabilitás és ezáltal a sportág olimpiai jövőjének biztosítása irányába.

Kremljov azt is bejelentette, hogy sikerült két évre szóló szponzori szerződést kötniük az orosz Gazprom földgázipari céggel, ami szintén segíti a szövetség anyagi helyzetének javítását. A megállapodás részleteit az elnök nem hozta nyilvánosságra. Azt viszont közölte, hogy a jövőben évente kétmillió dollárt tudnak szétosztani a nemzeti szövetségek között sportágfejlesztési támogatásként, és összesen 2.5 millió dollár értékben sportszereket is juttattnak az országoknak. Az is kiderült, hogy az öt kontinentális szövetség évi 500-500 ezer dollárra számíthat az AIBA-tól.

Az orosz sportvezető azt ígéri, hogy a következő két évben az AIBA bevétele 50 millió dollárt tesz majd ki.

A NOB 2018 végén fagyasztotta be viszonyát a hosszú éveken át vezetői válsággal küzdő AIBA-val, majd 2019-ben felfüggesztette és ezzel eltiltotta a tokiói olimpiától is, melyen az olimpiai bizottság szervezi és felügyeli a sportág küzdelmeit, ahogy a kvalifikációs versenyeket is a NOB irányította.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik