Gálos Roland az elődöntőből nem tudott továbblépni (Fotó: Török Attila)

 

Pribojszki szombaton kikapott a török Esra Yildiztől, így nem jutott négy közé, ami pedig tokiói részvételt ért volna. Kapott azonban egy úgynevezett „box-off" pótlehetőséget, amellyel viszont nem tudott élni az Európa-bajnoki ezüstérmes francia Maiva Hamadouche ellen. Bár az első menet még a taktikusan „buldogként előretörő" Hamadouche a folytatásban felmorzsolta a magyar ellenállását. Pribojszki egyre kevésbé bírta tartani a nála valamivel alacsonyabb francia tempóját, és miután a második, majd a harmadik menetben is rászámoltak, végül egyhangú pontozással kikapott – írta az MTI.

A már biztos tokiói induló Gálos Roland az elődöntőben a francia Samuel Kistohurry ellen lépett szorítóba, és maradt alul küzdelmes adok-kapok végén egyhangú pontozással. A magyar bokszoló – akinek a ranglista, így az ötkarikás kiemelés szempontjából volt fontos a torna – vasárnap a nyolc között fölényes győzelmet aratott az angol Peter McGrail felett.