Ökölvívás: indulói csúcs, több mint 300 bokszoló várható a 67. Bocskai emlékversenyen

Vágólapra másolva!
2023.01.18. 12:34
null
A komoly nemzetközi presztízzsel rendelkező tornának ismét az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok ad otthont (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
Kurtucz Csaba, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) új elnöke és Barcsa Lajos Debrecen alpolgármestere szerdán aláírta a szerződést az idei, 67. Bocskai István nemzetközi emlékversenyre, melyen minden korábbinál nagyobb mezőny várható.

 

Az aláírás apropóján rendezett budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 26 ország adta le nevezését a február 7. és 11. között sorra kerülő viadalra, s a 13 férfi súlycsoportban 173, a 12 női kategóriában pedig 94 külföldi bokszoló szereplése várható. A magyar öklözőkkel kiegészülve így több mint 300 ringbe lépője lehet a hagyományos, komoly nemzetközi presztízzsel rendelkező tornának, melynek szokás szerint az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok ad otthont.

„A Bocskai minden évben nagyon fontos verseny a bokszolók számára, hiszen mindig ez az első komoly viadal. Nekem nagyon jó emlékeim vannak a versenyről, 2001-ben nyerni is tudtam, így különösen kedves a számomra” – mondta Kurtucz Csaba, akit szombaton választottak meg a szövetség új első emberének. – „A Bocskai mindig is erős verseny volt, de idén talán a korábbiaknál is erősebbnek ígérkezik, így kiváló erőfelmérő lesz az olimpiai kvalifikációs Európa Játékokra készülő magyar sportolók számára, akiktől jó teljesítményt várunk.”

Tóth Zsuzsanna főtitkár jelezte, hogy a nevezők között olyan sportági nagyhatalmak is vannak, mint Kazahsztán, Üzbegisztán, vagy Anglia, de thaiföldi és ausztrál ökölvívók is megméretik magukat Debrecenben.

Barcsa Lajos alpolgármester emlékeztetett rá, hogy a megyeszékhely 1957 óta rendezi meg a versenyt, s a város nagyon büszke rá.

„Tradíció, hagyomány, a sport szeretete, ezt jelenti számunkra a Bocskai” – mondta Barcsa Lajos, aki külön megköszönte a MÖSZ-nek a rendezésben nyújtott segítséget, kiemelve, hogy a szövetség ezúttal a viadal rezsiköltségének kifizetésébe is besegít, a csarnok fűtése ugyanis jelentős összeget tesz ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik