Ökölvívás: három magyar aranyesély a Bocskain

Vágólapra másolva!
2021.02.11. 18:04
null
Kovács Richárd (kékben) harmadik győztes mérkőzése döntőt ért a Bocskain (Fotó: MÖSZ/Kincses Margit)
Pénteken Gálos Roland, Kovács Richárd és Szűcs Szabina bokszolhat döntőt a debreceni szorítóban.

 

Két súlycsoportban adott elméleti esélyt a színmagyar döntőre a csütörtöki párosítás, végül egyikből sem lett semmi. Igaz, 52 kg-ban már az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy legfeljebb Csóka Nándor (M1 Fitness) maradhat állva, hiszen a bajnok Virbán Martin (Bp. Honvéd) gyengének érezte magát, és negatív Covid-tesztje ellenére sem bokszolhatott – az ilyenkor rendszeresített protokoll értelmében ezzel együtt sem őt, sem a stábját nem engedték be csütörtökön az Oláh Gábor utcai csarnokba. Csóka persze ettől még bejuthatott volna a döntőbe, de nem ízlett neki a jó egy fejjel kisebb spanyol Gabriel Escobar, aki jobbcsapottjaival rendre eltalálta az előző napi remek produkciót megismételni nem tudó Eb-bronzérmesünket, és máris elment a meccs.

LEGYEN FORDÍTVA!

Kovács Richárd, a 63 kg döntőse:
„Tudtam, hogy nem szabad a litvánt magamra engednem, végig koncentráltan kell bokszolnom, és szerencsére ezt a taktikát üresjárat nélkül, kilenc percen át sikerült is megvalósítanom. Egyszer már találkoztam a grúzzal, aki a döntőben jön, szoros meccsen kikaptam tőle, ő akkor Európa-bajnok lett, most pénteken, remélem, fordítva lesz!”

A másik kategória, amelyben mindkét ágon volt magyar, a férfi 63 kg, itt Fodor Milánban (Vasas-Süllős) és Kovács Richárdban (NYVSC) bízhattunk. Fodor ezúttal keveset tudott felmutatni abból a stílusos bunyóból, ami őt jellemzi, a grúz Lasa Guruli villámgyors jobbegyeneseire nem igazán volt ellenszere, csak a harmadik menetben bokszolt időnként jól, és korrekt vereséget szenvedett. Nem úgy Kovács, aki az első pillanattól nagyon figyelt a litván Edgaras Skurdelis támadásaira, folyamatosan ott volt az ellenfélen, sokkal pontosabbakat ütött közbe, végigvitte a meccsen az akaratát, és harmadik mérkőzését is megnyerte az idei Bocskain. Gurulival egyszer már találkozott, a 2018-as U22-es Eb-n megosztott pontozással kikapott tőle (azt a tornát a grúz meg is nyerte), most senkit sem lepne meg, ha behúzná ellene a finálét.

Fiaink közül nem ő lesz az egyetlen a pénteki programban, hiszen előtte az 57 kilós Gálos Roland is beverekedte magát a döntőbe. A kazah Talgat Syrymbetov ellen tokiói kvótásunk kőkemény meccset bokszolt, a második menetben előbb a kazah, majd Gálos vérző szemét is vizsgálta az orvos (a bajai fiú még szerdáról hozta magával ezt a sérülést), ám végül továbbengedte a csatát, amelynek végén megosztott pontozással Gálos Rolandot hirdették ki győztesnek. A magyar fiú pénteken a francia Samuel Kistohurry ellen vívja a Bocskai pehelysúlyú aranymeccsét.

Négy magyar lány is ringbe lépett a döntőért, és közülük a vecsési 57 kilós Szűcs Szabinának sikerült megélnie a pénteket. A lábon nagyon szépen mozgó, igaz, keveset ütő magyar lány a kazah Nazym Ichshanova ellen nyert pontozással, és az olasz Irma Testával bokszol a tornagyőzelemért. Nem sikerült az elődöntő Pribojszki Katának (60 kg), Hámori Lucának (69 kg) és Nagy Tímeának (75 kg), de Hámori olyan kiélezett csatát vívott a francia Emilie Sonvicóval, hogy hazai ringben az ilyet ritkán adják a vendégnek. Most sikerült.

„Kilenc érem és három döntő, nem lehetek elégedetlen – mondta Bertók Róbert szövetségi kapitány. – Kovács Ricsi ragyogóan bokszolt, Gálos még nincs csúcsközelben, de remélem, hamarosan odaér, Szűcs Szabina döntőjének nagyon örülök, Hámori Lucát pedig sajnálom, mert megérdemelte volna, hogy még egyet bokszolhasson.”

Pénteken 16 órától tizenhárom súlycsoport döntőjével fejeződik be Debrecenben a 65. nemzetközi Bocskai István-emlékverseny.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik