Három magyar arany – mégis keserű lett a vége

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2024.01.20. 22:43
A debreceni Bernáth Attila megállíthatatlan volt a duplán hazai szorítóban (Fotó: Török Attila)
A ringben nyolc hazai bunyóssal befejeződött az idei Bocskai, amelyen Kiss Levente bicepszsérülése a legrosszabbkor jött.

Sejteni lehetett, hogy a nőkkel ellentétben bőven lesz részünk magyar sikerekben a Bocskai szombati, utolsó napján, hiszen férfi válogatottjaink nagy része ringbe lépett, ráadásul a színmagyar finálénak köszönhetően 92 kg-ban garantálva volt a hazai győzelem – aztán mégsem minden a vártak szerint alakult.

Az alaphangot a debreceni, azaz duplán otthon bunyózó 51 kilós Bernáth Attila adta meg, akitől nem is olyan titokban párizsi kvótát is remélünk – a kazah Danyijal Szabit ellen vitán felül „nemzetközi” boksszal diadalmaskodott. Egy súllyal feljebb a honvédos Virbán Gábor igazolta nem először, hogy lehet rá számítani, aminek egy másik kazah, Kenzse Muratuli látta a kárát. A harmadik magyar–kazah csatát már nem adták ide a pontozók, de Veres Rolandnak ezúttal alighanem az volt a legfontosabb, hogy az elbukott országos bajnokság után végre maga mögé utasította a teljes magyar kihívói mezőnyt.

Egyetlen olimpiai kvótásunk, a nyíregyházi Kovács Richárd családi tragédia miatt kihagyta a decemberi országos bajnokságot, Debrecenben azonban életerős bunyóval tért vissza, pechje, hogy az egyik legjobb kazah épp neki jutott, és szoros pontozással ezúttal Jertugan Zeinulinov bizonyult jobbnak. De Kovács így is nyugodtan készülhet Párizsra, neki legalább már a kvalifikációval nem kell foglalkoznia. A 67 kilós Buza Rafaelnek sem, igaz, ennek az az oka, hogy a váltósúly nem olimpiai súlycsoport, ugyanakkor az immár kétszeres felnőttbajnok tehetség négy év múlva már teljes joggal jelentkezhet be a kvótáért – ha az ökölvívás a Los Angeles-i műsorban marad… A Bocskai döntőjében az ukrán Elvin Alijev volt az ellenfele, aki felőrölte a kőszegi fiút, de a második hely miatt egyáltalán nem kell szégyenkezni, sőt.

Innentől – miután Kovács Pál visszalépett a 80 kg fináléjától – biztossá vált, hogy három magyar győztest köszöntünk, és afelől sem volt sok kétség, hogy a krónikus sérülések után testben és lélekben már Párizsra készülő Kiss Levente lesz az egyik. Ehhez képest a Madárfészek Akadémia nehézsúlyú menője az első menet végén remek kombináció után a felkarjához kapott, és sérült bicepsze miatt nem tudta folytatni a meccset. Nagyon csúnyán nézett ki, fél évvel az olimpia előtt végképp…    

68. BOCSKAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, DEBRECEN     

Férfiak. 48 kg:      1. Zsuszupov (kazah), 2. Tiskovec (ukrán) –      döntő:      p. gy. –, 3. Zsigó Csaba.      51 kg:      1. Bernáth Attila, 2. Szabit (kazah) –      d:      p. gy. –, 3. Bernáth Imre.      54 kg:      1. Virbán Gábor, 2. Muratuli (kazah) – d:      p. gy. –, 3. Ganhujag (mongol) és Aldarhiseg (mongol).      57 kg:     1. Szerikbaj (kazah), 2. Veres Roland – d:      p. gy. –, 3. Koloszár Valentin és Gálos Roland. 60 kg:      1. Zsehszen (kazah), 2. Kovács Kruzító – d:      p. gy. –, 3. Szabó Sándor és Cikalo (ukrán). 63.5 kg:      1. Zeinulinov (kazah), 2. Kovács Richárd – d:      p. gy. –, 3. Tóth-Szabó Vilmos és Zamorilo (ukrán).      67 kg:    1. Zaharijev (ukrán), 2. Akkalikov (kazah) –      d:      p. gy. –, 3. Petrimán Milán és Battumur (mongol).      71 kg:      1. Zaharijev (ukrán), 2. Akkalikov (kazah) –      d:      p. gy. –, 3. Buza Rómeó és Gémes Levente.      75 kg:   1. Illiusa (ukrán), 2. Kulja (ukrán) –  d:   p. gy. –, 3. Mester Soma és Akilov Pilip.      80 kg:   1. Zsakpekov (kazah), 2. Kovács Pál –      d:      m. n. –, 3. Kofan (ukrán).  86 kg:      1. Zsaszan (ukrán), 2. Mukatajev (kazah) –      d:      p. gy. –, 3. Balogh Dávid és Kiss Milán.      92 kg:      1. Sallai Márk, 2. Kiss Levente – d:    fa. az 1. m-ben –, 3. Karcan (ukrán) és Rahimbergyinov (kazah).      +92 kg:      1. Lovcsinszkij (ukrán), 2. Hriciv (ukrán) –  d:      p. gy. –, 3. Szilvássi Zsolt és Csiszér (romániai)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik