Bocskai Emlékverseny: a pénteki elődöntőket egyedül Virbán Gábor élte túl

P. I.P. I.
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 21:45
null
Férfi bunyósaink közül egyedül a honvédos Virbán Gábor jutott el a döntőig (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Kovács Péter)
A debreceni Bocskai-emlékverseny pénteki napja nem a magyar sikerektől volt hangos – de legalább Virbán Gábornak sikerült győznie.
Bokszedzőket képez az ELTE is
Az ökölvívók közül sokakat már nem csupán a sportolói karrier érdekel, hanem az edzői vonal is. Nekik Béki Piroska, a debreceni torna egyik bírája mondott remek hírt:
„Szeptembertől az ELTE-n, valamint egy nyugat-magyarországi helyszínen, Szombathelyen első ízben indul ökölvívó-szakedzői képzés. Aki tehát komolyabban érdeklődik a sportág ezen szegmense iránt, megvan a lehetősége arra, hogy kipróbálja magát. Mi pedig arra buzdítanánk mindenkit, aki affinitást érez hozzá, hogy vágjon bele. Egy gyönyörű sportág aktív részeseként élni nem mindennapi lehetőség, nem mindennapi élmény.”
Hozzátette, hogy a jelentkezési határidő közeleg: a felvi.hu honlapon február 15.


Először is kiderült, hogy a női döntők közül
egyedüliként az 57 kilós súlycsoporté, azaz Szűcs Szabináé és az angol Olivia Holmesé átkerült a 67. Bocskai-emlékverseny szombati programjába a tévés közvetítés miatt, majd a 75 kilós Akilov Filip sérülés miatt visszalépett az elődöntőtől, aztán pedig Bernáth Attila (51 kg) kikapott, így nem lesz ott a fináléban. Hogy örömhírről is beszámolhassunk, arról Virbán Gábor (54 kg) gondoskodott, aki egyenletes teljesítményt, kiváló ökölvívást mutatott, és teljesen megérdemelten lesz ott a Bocskai fináléjában.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elérnem a célom, és bejutottam a döntőbe. Egy meccs választ el a dicsőségtől, merthogy ezt a versenyt megnyerni mindig az. Remélem, jó formában leszek szombaton és sikerrel zárom ezt a hosszú, nehéz versenysorozatot” – mondta önbizalomtól és örömtől telve az egyetlen magyar férfi versenyző, akiért még szoríthatunk.

A negyedik napon Kurtucz Csaba,  a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új elnöke összegzett: „Örülök annak, hogy ilyen szintű sportrendezvényt az elejétől a kezében tud tartani a szövetség. Nagyon sok a feladat, nagyon sok a kihívás, de minden rendben zajlik. A verseny rendkívül erős, jó kis mezőny gyűlt össze, de nem is várhattunk mást, minden nemzet a jövő nyári párizsi olimpia kvalifikációs tornáira készül. Örültem volna, ha több magyar versenyző van ott az elődöntőben és a fináléban, de nekünk nem az az elsődleges feladatunk, hogy a Bocskait minden súlycsoportban megnyerjük, sőt, továbbmegyek, a nők márciusi és a férfiak májusi világbajnoksága sem a legfontosabb célunk, nekünk a júniusi krakkói Európai Játékok lesz a fő attrakció, hiszen az olimpiai kvalifikációs torna is, arra készülünk gőzerővel. A Bocskai után a srácoknak lesz két hetük a regenerálódásra, utána pedig kezdődhet a nyolchetes edzőtábor.”

67. BOCSKAI ISTVÁN EMLÉKVERSENY, DEBRECEN     
NŐK
48 kg:
 1. Resztan (angol), 2. López (argentin), 3. Szattibajeva (kazah) és Szeleczki Lilla
50 kg: 1. Ruczewska (lengyel), 2. Kaivo-Oja (finn), 3. Flores (argentin) és Marincsuk (ukrán)
52 kg: 1. Suraci (ausztrál), 2. Umanszka (ukrán), 3. Prymaczenko (lengyel) és Busa Gabriella
54 kg: 1. Jutamas (thaiföldi), 2. Drabik (lengyel), 3. Nasser (német) és Kovalcsuk (ukrán)
60 kg: 1. Volosszenko (kazah), 2. Jedinaková (szlovák), 3. Alexiusson (svéd) és Ohrej (ukrán)
63 kg: 1. Robinson (angol), 2. Jesszenkeldi (kazah), 3. Sajnóg (lengyel) és Bova (ukrán)
66 kg: 1. Rygielska (lengyel), 2. Williamson (ausztrál), 3. Müller (német) és Janjaem (thaiföldi)
70 kg: 1. Ngamba (angol), 2. Gajics (szerb), 3. Aszkar (kazah) és Lakos Regina
75 kg: 1. Wójcik (lengyel), 2. Baison (thaiföldi), 3. Toborek (lengyel) és Parker (ausztrál)
81 kg:  1. Kriszink (ukrán), 2. Freentree (ausztrál), 3. Boros Petra és Lesinkyte (litván)
+81 kg: 1. Akszenova (kazah), 2. Kaczmarska (lengyel), 3. Hoffmann Réka és Iszlambekova (kazah)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik