EJ, ökölvívás: Bernáth Attila sima győzelemmel a nyolcaddöntőben

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 14:20
null
Bernáth Attila sima győzelemmel a nyolcaddöntőben (Fotó: Kovács Péter, archív)
Negyedik magyarként az 51 kilós Bernáth Attila húzott kesztyűt az Európai Játékok ökölvívótornáján, Nowy Targban, és gond nélkül bejutott a 16 közé.

Bernáth súlycsoportjában két párizsi olimpiai kvótát osztanak, azaz ehhez döntőbe kellene jutnia, és az első lépést az örmény származású izraeli David Alaverdian ellen tehette meg a debreceniek bajnoka. A 29 éves riválisnak már volt hét profi meccse is, amatőrként azonban eddig nem váltotta meg a világot, és szerencsére az Európai Játékokon sem.

A japán pontozó maga sem tudhatja, hogyan adta oda az ellenfélnek az első menetet, a többieknél (és a ringben) azonban Bernáth egyértelműen jobb volt, mint ahogyan főleg a második három percben is, és 4:1-es pontozással tudta le nyitó meccsét. Bernáth hétfő este az azeri Maszud Juszifzada ellen bokszol a nyolc közé jutásért.

A 18 órakor kezdődő esti programban még három magyar öklöző lép szorítóba az EJ-n: Lakotár Hanna (54 kg), Hámori Luca (66 kg) és Akilov Pilip (80 kg).

EURÓPAI JÁTÉKOK
ÖKÖLVÍVÁS
FÉRFI 51 KG, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Bernáth Attila–Alaverdian (izraeli) p. gy. (4:1)

Legfrissebb hírek

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
15 órája

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
17 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
21 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27
Ezek is érdekelhetik