Ökölvívó-vb: Kanada is csatlakozott a bojkotthoz

Vágólapra másolva!
2023.02.15. 14:06
null
Már Kanada is csatlakozott a bojkotthoz (Fotó: Getty Images)
A kanadai ökölvívók sem vesznek részt az idei világbajnokságokon – közölte az észak-amerikai ország bokszszövetsége.

A Boxing Canada közleménye szerint a bojkott az orosz és fehérorosz sportolók vb-részvételének szól, továbbá ily módon tiltakozik a szervezet a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) irányítása ellen.

„Tekintettel a nemzetközi bokszszövetségen belüli folyamatos korrupcióra, komoly aggodalmaink vannak a sportágunkkal és annak olimpiai jövőjével kapcsolatban” – idézte Ryan O'Shea-t, a kanadai szövetség elnökét az insidethegames.biz portál.

Az elmúlt napokban hasonló bejelentéssel élt a brit, a svéd és a cseh ökölvívó-szövetség is, elsőként pedig az Egyesült Államok és Írország döntött úgy, hogy nem küld csapatokat az IBA szervezte idei világbajnokságokra, sem a férfiakéra, sem a nőkére.

Okként Oroszország ukrajnai háborúját jelölték meg, továbbá „az Olimpiai Charta tiszteletére és az IBA folyamatos kudarcaira” is hivatkozva határoztak a távolmaradás mellett, mivel szerintük az orosz Umar Kremljov vezette IBA irányítási problémákkal küzd, és aggályaik a pénzügyi szabálytalanságokra és az átláthatóság hiányára is kiterjednek.

Marek Simák, a cseh szövetség elnöke az egyik problémaként említette az IBA-nak a Gazprom orosz energiaóriástól való függőségét, valamint Kremljov és Vlagyimir Putyin orosz elnök kapcsolatát. „Az IBA-t egy orosz vezeti, aki nagyon szoros kapcsolatban áll Putyinnal, és mindent a Gazprom fizet” – mondta Simák a portál szerint.

Kremljov az amerikai és ír távolmaradási döntésre reagálva úgy fogalmazott, hogy a bojkottra szavazó tisztviselők „rosszabbak, mint a hiénák és a sakálok”.

A bojkottot hirdetők attól is tartanak, hogy az IBA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) régóta feszült viszonya miatt végleg lekerülhet az olimpia műsoráról az ökölvívás. A NOB 2019-ben felfüggesztette az amatőr ökölvívás világszövetségét. A boksztorna a 2021-es tokiói nyári játékokon a NOB égisze alatt zajlott az IBA teljes kizárása mellett, a 2024-es párizsi olimpián hasonló várható, és a sportág kimaradt a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjából.

A NOB javaslata nyomán tavaly március elején az IBA megtiltotta az orosz és fehérorosz sportolók részvételét a szervezet égisze alatt zajló nemzetközi eseményeken. Pár hónappal később viszont megszüntette a két ország ökölvívóinak felfüggesztését, a közelmúltban pedig bejelentette: lehetővé teszi Oroszország és az ukrajnai háborúban Moszkva oldalán álló Fehéroroszország bokszolói számára, hogy nemzeti szimbólumaikat – saját zászlót, címert, himnuszt – használva versenyezhessenek az ez évi vb-ken.

Az idei IBA-világbajnokságok közül a nőit Indiában, Újdelhiben rendezik március 15. és 31. között, míg a férfiakét az üzbég fővárosban, Taskentben bonyolítják le május 1-től 14-ig.

Legfrissebb hírek

McDavid hosszabbításos góljával Kanada nyerte a Négy Nemzet Tornát

Amerikai sportok
2025.02.21. 07:32

Ilyet még nem látott! Kilenc másodperc alatt háromszor estek egymásnak a kanadai és az amerikai hokisok – videó

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:04

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is győzött, 2:0-ra vezetünk a Kanada elleni Davis-kupa-párharcban

Tenisz
2025.02.01. 23:30

Davis-kupa: Shapovalov nem játszik a mieink ellen

Tenisz
2025.01.27. 19:03

18 éves úszónő lett az év sportolója Kanadában

Úszás
2024.12.12. 14:20

Davis-kupa: Kanadában selejtez a magyar válogatott

Tenisz
2024.12.02. 17:25

Davis-kupa: a németek is bejutottak a négy közé

Tenisz
2024.11.20. 18:19

Billie Jean King-kupa: elődöntőben a britek

Tenisz
2024.11.18. 09:23
Ezek is érdekelhetik