Ökölvívás: kiderült, ki ellen tér vissza Mayweather februárban

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 13:36
A profi boksz világából veretlenül távozó amerikai Floyd Mayweather Jr. február 20-án ismét szorítóba lép, amikor is a YouTube videómegosztó portálon hatalmas nézettséget elért amerikai vloggerrel, Logan Paullal csap össze bemutató mérkőzésen.

A dátumot – a meccs színhelyének megjelölése nélkül – saját Instagram-oldalán tette közzé a 43 éves amerikai ökölvívó, aki öt különböző súlycsoportban is világbajnok volt, és 49, egyformán győztesen megvívott meccs után 2015-ben vonult vissza.

Aztán 2017-ben visszatért: az ír ketrecharcos Conor McGregor ellen a profi boksz szabályai szerint megrendezett összecsapáson a tizedik menetben kihirdetett technikai KO-val nyert, sikeréért 150 millió dollárt bezsebelve, egyszersmind karrierje ötvenedik győzelmét is begyűjtve.

Mayweather, aki a bokszhistória legtöbb pénzt kereső alakja, a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiaóval vívott 2015-ös világbajnoki címmeccséért máig rekordnak számító 210 millió dollárt kapott. Az idén, október elején jelezte, hogy kész megint ringbe szállni.

Most megnevezett ellenfele, a 25 éves Paul – aki eredendően színész és filmrendező – két fellépésen van túl: előbb – 2018-ban – egy másik ismert honfitárs videóbloggerrel döntetlenre végzett, majd 2019-es második mérkőzésüket KSI nyerte.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28
Ezek is érdekelhetik