Bocskai-emlékverseny: 29 ország bokszolói, köztük három világbajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.01. 15:59
Huszonkilenc ország ökölvívói neveztek a jövő szerdától szombatig tartó 63. Bocskai István-emlékversenyre.

A debreceni tornán 144 férfi és 41 női öklöző lép majd ringbe az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, magyar részről 29 férfi és 11 női versenyző indul – jelentette be a pénteki sajtótájékoztatón Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.

Kiemelte, Magyarország legnagyobb, rendszeresen megtartott ökölvívó eseménye a Bocskai-emlékverseny, amely az olimpiát megelőző esztendőben meghatározó lesz minden bokszoló számára. A magyar válogatott minden tagja elindul „a hihetetlenül erős mezőnyben” – tette hozzá, reményét fejezve ki, hogy két-három bajnok is lesz a hazaiak között. A fiataloknak „ring-tapasztalatokra” van szükségük, ebből a szempontból is fontos a verseny – jelezte a szakszövetség elnöke.

A hagyományos évindítón a férfiak kilenc, a nők öt súlycsoportban mérhetik össze erejüket Debrecenben. A nők tavaly még négy kategóriában szerepeltek, de a MÖSZ a nemzetközi trendekhez igazodva idén már öt súlycsoportban rendezi meg számukra a küzdelmeket.

A kétszeres olimpikon Harcsa Zoltán, a 2017-es esztendő felfedezettje, Kovács Richárd, a főiskolai világbajnok Hámori Ádám, a címvédő Szaka István és Gálos Roland, valamint a 2015-ös Eb-bronzérmes Csóka Nándor is ott lesz Debrecenben.

A 11 fős női válogatottban szerephez jut a címvédő, vb-bronzérmes Nagy Tímea és az Eb-ezüstérmes Szatmári Petra.

Három világbajnok is nevezett, a francia Sofiane Oumiha, az orosz Anasztaszija Beljakova és a tajvani Csen Nien Csin.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere üde színfoltnak nevezte a város sportpalettáján a Bocskai-emlékversenyt. Jelezte: a debreceni önkormányzat milliárdos nagyságrendben támogatja a város sportját, s bár még az idei költségvetést nem fogadta el a közgyűlés, annyi már látszik, hogy a helyi ökölvívó-szakosztály a tavalyinál nagyobb támogatást fog kapni.

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Emanuele Renzini: Hámori Luca világbajnok lett volna, ha…

Ökölvívás
2025.09.16. 07:55

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik