Ökölvívás: indulhat a kazah jelölt az „üzbég bűnöző” ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 13:01
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) keddi döntése értelmében a kazah Serik Konakbajev elindulhat a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) szombati elnökválasztásán.

A svájci székhelyű ítélőtábla helyt adott a szavazásról korábban kizárt Konakbajev fellebbezésének, aki így megméretheti magát a szervezetet január óta ideiglenesen irányító üzbég Gafur Rahimovval szemben.

Az AIBA-nál hosszú évek óta problémák vannak a vezetőség munkájával, tavaly nyár óta pedig vezetői válság sújtja a szövetséget. Ennek kapcsán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábban kijelentette, hogy – mostani állapotában – veszélyben van az AIBA nemzetközi sportszövetségként való elismerése. Amennyiben megvonja ezt a státuszt a szervezettől a NOB, úgy a szövetség a nyári játékokon nem szervezhetné meg a sportág küzdelmeit.

Az AIBA végrehajtó bizottsága 2017 júliusában fordult nyíltan Vu Csing Kuo akkori elnök és stábja ellen, majd tavaly októberben felfüggesztették a sportvezetőt, aki csődközeli helyzetbe sodorta a szervezetet. Vu novemberben lemondott tisztségéről. Ezek után az AIBA-t ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli irányította, aki a január végi rendkívüli kongresszuson nem vállalta tovább a megbízatást.

A téli kongresszus végül nem javított a helyzeten, sőt, ha lehet még rontott rajta, miután az üzbég Gafur Rahimovot választották meg ideiglenesen vezetőnek. Őt az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják, és az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint, „Rahimov Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”.

A NOB már korábban nyomatékosan kérte az AIBA-t, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget, az üzbég sportvezetőt pedig külön is megkereste, hogy ne jelöltesse magát az elnöki posztra. Mindezek ellenére sokáig úgy tűnt, Rahimov lesz az egyetlen jelölt a szombati, moszkvai elnökválasztáson.

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
15 órája

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02
Ezek is érdekelhetik