Ökölvívás: címegyesítést akar Furyval a WBC bajnoka

Vágólapra másolva!
2016.01.08. 09:39
A WBC szervezet nehézsúlyú bajnoka, Deontay Wilder örömmel megmérkőzne címegyesítő meccsen Tyson Furyval, aki Vladimir Klicsko novemberi legyőzésével megszerezte (többek között) a WBO és a WBA övét.

A brit Fury valamikor az év során Klicskóval vív visszavágót, az amerikai Wilder pedig úgy véli, Fury újabb sikere esetén akár Londonban is megmérkőzhetnek.

„Fury sokat dumál, de úgy vélem, ki fog állni ellenem. Inkább ő, mint Klicsko – mondta a 2008-as olimpia nehézsúlyú bronzérmese. – Elmegyek Londonba is, az ő vadászterületére. Nem lesz szükség a pontozókra. Fury magas csávó, de semmi több, nincs ütőereje. Szeret ökörködni a ringben, mondjuk én is. Ettől függetlenül kiütöm. Már korábban tettem neki ajánlatot mérkőzésre, azt akartam, hogy ő legyen az ellenfelem az első címvédésemen. De nem akarta, még nem állt készen. Neki Klicsko kellett.”

profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
Tegnap, 8:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
2025.09.14. 13:52

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik