Profi boksz: Sturm döntetlenje, Adamek ismét kikapott

Vágólapra másolva!
2014.11.09. 10:03
A Hopkins–Kovaljov csúcsmeccs mellett több érdekes bokszmérkőzést is rendeztek szombat este korábbi világbajnokok főszereplésével.

Szombaton késő este Stuttgartban került sor az előzetesen igen pikánsnak ígérkező Felix Sturm–Robert Stieglitz német házi rangadóra. A két korábbi világbajnok 166.45 fontos köztes (közép-nagyközép) súlyban megrendezett összecsapását a várakozásoknak megfelelően az általában támadó felfogásban bokszoló, 2009-ben Balzsay Károlyt is legyőző Stieglitz kezdte aktívabban, míg a félig-meddig kényszerből védekezésre berendezkedő Sturm gyors kontrákból próbált válaszolgatni. Felix Sturm–Robert Stieglitz német házi rangadóra. A két korábbi világbajnok 166.45 fontos köztes (közép-nagyközép) súlyban megrendezett összecsapását a várakozásoknak megfelelően az általában támadó felfogásban bokszoló, 2009-ben Balzsay Károlyt is legyőző Stieglitz kezdte aktívabban, míg a félig-meddig kényszerből védekezésre berendezkedő Sturm gyors kontrákból próbált válaszolgatni.

A pörgős nyitó menetet még intenzívebb folytatás követte, és az idő múlásával együtt Sturm is egyre bátrabb kombinációkat ütött, és pontos találatokkal igyekezett kompenzálni az agresszív, de szellősen védekező Stieglitz akcióit. A negyedik felvonás közepén kritikus pillanatokat élt meg Sturm, miután Stieglitz egy kemény, fejre mért ütéssel láthatóan „megcsípte", de a padlózás elmaradt, és a korábbi középsúlyú világelső gyorsan rendezte a sorait.

A mérkőzés közepére ismét kiegyenlítetté vált a küzdelem, és míg Stieglitz oldalán a több indított ütés, a folyamatos presszió nyomhatott többet a latba, addig Sturm az iskolázottabb mozgásával, pontosabb, higgadtabb akcióival „tartotta a frontot".

Megfigyelhető volt, hogy Stieglitz szinte kizárólag fejre támadott, ezzel szemben Sturm gyakorta dolgozta riválisa testét is a közelharcok során. A találkozó második felébe fordulva Stieglitz némileg visszavett a magas tempóból, ami abból állt, hogy szinte minden menetben kivett egy-egy rövid, néha csak pár másodperces szünetet. A látványos összecsapás záró harmadában sem csillapodott a feszültség, mivel Stieglitz annak ellenére sem szándékozott hátrálni, hogy fáradni látszott, illetve Sturm kontrái továbbra is veszélyesek voltak.

A rendkívül látványos és közönségszórakoztató 12 menetes találkozón végül nem sikerült győztes találni, ugyanis döntetlennel zárult a mérkőzés (115:113, 113:115, 114:114), amelynek így vélhetően ismétlése következhet.

Szombat este Krakkóban lépett ringbe a lengyel Tomasz Adamek, hogy honfitársa, Artur Szpilka ellen megszerezze az IBF szervezet nehézsúlyú nemzetközi bajnoki címét. A nem sok izgalmat tartogató mérkőzés nagy részét a fordított alápállású Szpilka irányította, balkezeseivel rendre megelőzte a kissé lassú és pontatlan Adameket. A tálakózó folyamán a korábbi félnehézsúlyú- és cirkálósúlyú világelső Adamek néhány kemény jobbkezessel meglepte fiatal ellenfelét, ám az összességében jobb teljesítményt nyújtó Szpilka egyhangú pontozással (96:94, 96:94, 98:92) behúzta karrierje 17. győzelmét. Adamek zsinórban második vereségét könyvehetlte el és a látottak alapján nagyon úgy fest, hogy a karrierje végső állomásához érkezett.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
6 órája

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
Tegnap, 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32
Ezek is érdekelhetik