Ökölvívás: megráncigálták Harcsa bajszát, de végül nyert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 22:41
A 75 kilogrammban olimpiai és világbajnoki ötödik Harcsa Zoltán nehéz meccsen, 2:1-es pontozással nyert az 58. Bocskai István ökölvívó emlékverseny szerdai nyitónapján, Debrecenben.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szerb és a montenegrói csapat az ottani hóhelyzet miatt nem tudott Magyarországra utazni, s nem érkeztek meg az üzbég bokszolók sem, így 18 nemzet 106 sportolója lép szorítóba a rangos viadalon.

A hazai csapatban is vannak hiányzók: Harcsa legnagyobb hazai riválisa, a kispesti öklözőt a december országos bajnokság döntőjében legyőző Bacskai Balázs, illetve a 91 kg magyar bajnoka, Szellő Imre nem tudta vállalni az indulást. Előbbi – a 69 kg 2010-es Európa-bajnoka – bokasérülés miatt maradt le a versenyről, Szellőnek pedig a nemzetközi szövetség félprofi ligájában (WSB) vannak kötelezettségei.

Harcsa Zoltán vállalta az indulást, s elsőre rögtön egy kiváló ellenféllel, a moldovai Valeri Sirbuval találkozott. Kiélezett, élvezetes meccset vívott vele, melyen a háromból két menetet nyerve diadalmaskodott.

A magyar válogatott alapemberei közé tartozó Varga Miklós (60 kg) osztrák, Kalucza Norbert (56 kg) pedig moldovai riválist felülmúlva jutott tovább.

A Bocskai emlékverseny csütörtökön 14.00-tól folytatódik.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik