Boldog magyar győztesek, csalódott vesztesek a szombati gála után

Vágólapra másolva!
2009.01.11. 07:34
A szombati magdeburgi gála után két magyar világbajnokot ünnepelhettek a szurkolók. Erdei Zsolt és Balzsay Károly boldogan nyilatkozott mérkőzése után. A legyőzött ukrán és orosz öklöző viszont nagyon csalódott volt, Gyenisz Inkin edzője szerint igazságtalan döntést hoztak a pontozók.
Együtt ünnepelt a két magyar világbajnok
Fotó: Czagány Balázs
Együtt ünnepelt a két magyar világbajnok
Együtt ünnepelt a két magyar világbajnok
Fotó: Czagány Balázs
Együtt ünnepelt a két magyar világbajnok
Erdei Zsolt Jurij Barasjan elleni sikere után boldogan beszélt az újságíróknak a sajtótájékoztatón.

„Nem foglalkoztam Barasjan súlyával, profi vagyok, mit tehettem volna, végeztem a munkámat – mondta Erdei. – Az egész felkészülés kárba vész, ha nem pörgök fel. Én voltam a jobb, ezért nyertem, azért is, mert nyerni akartam. Megmutattam, mit tudok, igaz, nem mindig azt bokszoltam, amit szerettem volna, de élveztem a bunyót.”

A legyőzött Barasjan bocsánatot kért Madártól, amiért átesett a súlyhatáron, és elárulta, kiütéssel szerette volna megnyerni a párharcot.

„Külön elnézést kérek Erdeitől, hogy átestem a súlyhatáron – mondta Barasjan. – Mit mondhatok, ilyen még soha sem fordult elő velem. Jó meccset vívtunk, nem sikerült nyernem. Sajnálom, mert győzelemmel akartam bizonyítani, ráadásul K. O.-győzelemmel.”

Arra a kérdésre, hogy tapasztalt bunyósként miért nem hozta a súlyát, azt válaszolta: „Mindig kontroll alatt tartom magam, de sajnos homloküreg-gyulladásom volt, ezért későn kezdhettem el fogyasztani. Tudtam, hogy van rajtam felesleg, de a rendelkezésre álló két órában hiába szaunáztam és mozogtam, nem tudtam leadni. Egész egyszerűen nem tudott több vizet leadni a szervezetem.”

Balzsay Károly nagyon elfáradt a Gyenisz Inkin elleni 12 menetes mérkőzés után, de azért maradt energiája viccelődni.

„Olyan fáradt vagyok, hogy szinte alszom. Aki felébreszt, azt megverem" – mondta Balzsay, amikor belépett a sajtótájékoztatóra. Majd a a csata nyomait szintén az arcán viselő Erdeitől, derekán a világbajnoki övvel, azt kérdezte: „Hogy nézel ki?”

„Teljesen elfáradtam, nem nagyon tudok mit mondani – folytatta komolyabban az újdonsült világbajnok. – Láttam, hogy ellenfelem nagyon taktikusan bunyózik, s az ütőtávot sem éreztem. Aztán hál’ istennek sikerült közelebb férkőznöm. Zavaró volt, hogy Inkin mindig váltogatta a ritmust, és jött előre. Szinte azt sem tudom, melyik menetben rendítettem meg az oroszt.”

A legyőzött Gyenisz Inkin nem ismerte el a vereséget, szavait edzője, Magomed Szabunov tolmácsolta, aki kijelentette: „Új világbajnok van, de nálam Gyenisz nyert.”
A német újságírók Erdei Zsoltot is megkérdezték, hogyan látta a találkozót. Madár így válaszolt: „Én is így pontoztam volna.”

Az Erdei jövőjét illető kérdés után, hogy lapinformációk szerint Madárnak „legközelebb" címegyesítő meccset rendez az Universum, Dietmar Poszwa, a klub ügyvezető igazgatója kapott szót: „A közeljövőben leülünk, hogy Zsolt jövőjéről tárgyaljunk, de nem pontos az információ, a legközelebb még túl korai terminus.”

A KÉT MAGYAR VILÁGBAJNOK LEGNAGYOBB POFONJAI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik