Mi történt Leonard Dorinnal?

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2004.07.25. 22:24
Címkék
"Most már akárki ellen ki merek állni a kategóriámban"  mondta Arturo Gatti (386), miután a második menetben végzett az addig veretlen, egykori könnyűsúlyú világbajnokkal, Leonard Dorinnal (2211).
Ezzel nemcsak megvédte a WBC-nél (Bokszvilágtanács) bejegyzett kisváltósúlyú koronáját, hanem új távlatokat is nyitott pályafutásában. Ha a menedzserek és az égiek is úgy akarják, hamarosan megmérkőzik a makulátlan mérlegű Floyd Mayweatherrel (32–0).
De előbb a szombat esti Atlantic City-beli mérkőzésről! A román diktálta a tempót, Gatti igyekezett távol tartani magát tőle. Hanem amikor a montreali illetőségű öklöző a második menet vége felé ütőtávolságba ért, eleresztett egy gyilkos erejű balhorgot. Egyenesen májtájékra. Dorin térdre ereszkedett, és "tíznél" nem volt kész a folytatásra. Öt másodperc volt hátra a menetből.
"Tudtam, hogy nagyon magasan van a fedezéke, ezért a testét céloztam inkább" – fogalmazott utóbb az argentin származású címvédő. A legyőzött így emlékezett vissza a mindent eldöntő horogra: "Remek ütés volt. Megpróbáltam folytatni a küzdelmet, mindhiába. A lábaim remegtek, alig kaptam levegőt. »Atyaúristen, mi történik velem?«, gondoltam magamban. Még sohasem éltem át ezt az érzést, karrierem során most először kerültem padlóra."
Legfrissebb hírek

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
12 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
17 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
51 perce

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik