Ayala: elfogyott a levegő

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2004.06.20. 21:30
Címkék
A Manny Pacquiaótól elszenvedett megalázó vereséget követően győzelemmel tért vissza a ringbe napjaink egyik legjobb pehelysúlyú bokszolója, Marco Antonio Barrera (584).
A Babaarcú Orgyilkos (Baby Faced Assassin) nevéhez méltóan cselekedett a tegnapra virradóra rendezett carsoni gálán: a tizedik menetben végzett az ugyancsak jó nevű Paulie Ayalával (35–3).Barrera végig aktívabb volt, mint ellenfele, sokkal többet és sokkal pontosabban ütött nála. A nyolcadik menetben közel járt ahhoz, hogy véget vessen a találkozónak, kétszer is leütötte amerikai riválisát (előbb egy ötütéses kombináció végén, majd két, testre mért horoggal), ám az mindkétszer felállt a padlóról. "Bátran, nagy odaadással harcolt. Tudtam, hogy kétszer leütöttem, de azt is tudtam, hogy nem adja fel, sok van még benne. Semmit sem akartam kockáztatni, ezért megvártam a megfelelő pillanatot, amikor befejezhetem a mérkőzést" – mondta a mexikói bunyós.A megfelelő pillanat a tizedik felvonás hajrájában jött el: Barrera jobb ökle Ayala testén robbant fel, aki térdre ereszkedett, mire Pat Russell mérkőzésvezető azonnal beszüntette az ütközetet. "Nagyon keményen elkapott, pont a bordáimat találta el. Alig kaptam levegőt" – idézte fel az egykori kispehelysúlyú világbajnok a technikai K. O.-hoz vezető romboló erejű ütést. Győzelmét követően Barrera talán harmadszor is összeméri erejét az immár kiskönnyűsúlyban versenyző Erik Moralesszel.Glasgow-ban Scott Harrison (22–2–1) megvédte a WBO-nál (Bokszvilágszervezetnél) bejegyzett pehelysúlyú világbajnoki övét, miután a harmadik menetben kiütötte William Abelyant (23–5–1).
Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
6 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
12 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
43 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
1 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik