A közönség a bunyós amazonok doppingszere

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.04.14. 22:42
Címkék
Egy gála, két világbajnoki címmérkőzés. A férfiaknál ez a leosztás megszokott (sőt, a jelentős gálákon ez a minimum), hölgyek esetében azonban merőben szokatlan. Eddig mindöszsze egyszer, az Universum Box-Promotionnek sikerült ilyen jellegű gálát tető alá hoznia, most a Felix-Promotion próbálkozik meg hasonlóval.
Szombaton Debrecenben az Amazonok éjszakája fedőnévre hallgató gálán Miló Viktória (8–3) a bolgár Szvetla Taszkova (3–7–1) ellen próbálja megvédeni a WIBF-GBU légsúlyú vb-övét, míg Csábi Bettina (17–0) a szintén bolgár Galina Koleva Ivanovával (5–3–1) küzd meg a WIBF-GBU gazdátlan harmatsúlyú koronájáért. Az alábbiakban a két magyar résztvevővel készített interjút közöljük.
– Már harmadszor bokszol világbajnoki övért, lehet-e, szabad-e párhuzamot vonni a mostani és az előző két mérkőzése között?
– Vesecká és Frenzel eltérő stílusban bunyózott, Taszkova harcmodora pedig erősen hasonlít Veseckáéra – válaszolta lapunk érdeklődésére Miló Viktória. – Most is kintről kell megoldanom a feladatomat, nem szabad közel menni hozzá, tilos leállnom verekedni vele. Annyiban viszont új lesz, hogy Taszkova a cseh lánynál alacsonyabb, ráadásul fordított alapállású.
– Azért, gondolom, a feladat megoldható. Különösen úgy, hogy rengetegen buzdítják majd.
– Pláne úgy, hogy a városom, Nyíregyháza csak ötven kilométerre van Debrecentől. Biztos sokan jönnek majd át, remélem, nem okozok nekik csalódást. De oda kell figyelnem, Taszkova ugyan nem képzett bunyós, technikailag én vagyok a jobb, ő viszont szinte minden helyzetből üt. Agresszívan támad, minden meccsében benne van a kiütés veszélye.
– Többször is hangoztatta, hogy szeretné megismertetni és elfogadtatni Magyarországon a női bokszot. Ez a meccs felfogható egy újabb lépcsőfoknak?
– Azt hiszem, igen. Már most is jó úton haladunk, legalábbis a visszajelzésekből erre következtetek. Sokan jönnek oda az utcán gratulálni, szakemberek is elismerik, nem számítottak arra, hogy nő ilyen szinten bokszoljon, és így tovább. Remélem, a szombati gála után csak javul a helyzet. ---- C ---- &
Legfrissebb hírek

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
10 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
23 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
35 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
49 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik