Egy nap, két sportág, két arany

– Azért ez nem mindennapi, egyetlen nap alatt bajnoki cím két sportágban…
– Mozgalmas nap volt, de megérte rohanni. Pénteken Pesten még ökölvívásban mérkőztem, be is jutottam a döntőbe, szombat reggel még mérlegeltem egyet, majd elrobogtunk Kondorosra, ahol a kick-box csapatbajnoki címet is megszereztem az Esztergom SE-vel, délután négy körül újabb kétórás autózás Pestre, ahol este kilenc körül megnyertem az ökölvívás döntőjét is.
– Amikor a Magyar Kick-box Szövetség díjkiosztóján átvette az év legjobb női sportolójának járó serleget, elkaptam egy megjegyzését. Azt mondta: szuper, megvan a kilencvenedik.
– Igen, de félre ne értse, nem úgy gondoltam, hogy no, egy újabb fazék, nagyon is örülök a sikereknek, a velük járó érmeknek, trófeáknak. És számot csak azért említettem, mert nyolcvanhét volt eddig, most pontosan számon tartom, ha jól számolom, ezzel az év végi három sikerrel kilencvennél járok. Már alig van hely a kis lakásomban.

– No jó, így könnyû, két sportágban gyûjtögetni. Ha csak ökölvívó vagy kick-boxoló lenne, most még csupán negyven-ötvennél tartana. De komolyra fordítva a szót, győzi erővel, idővel a két sportágat?
– Igen, és nagy kedvvel csinálom.
– Pedig úgy tudom, egy időre teljesen abbahagyta, akkor azt mondta, kialudt önben a tûz.
– Ez így volt, tavaly egyáltalán nem versenyeztem. A jövőmre is gondolnom kellett, hiszen egyik sportágamból sem lehet megélni. Letettem a kozmetikusi szakvizsgámat, de most ismét a sporté a főszerep. Ami pedig a két sportág összeegyeztetését illeti, nincs vele gond, az alapozás, a fizikai felkészülés mindkettőben sportnál szinte ugyanaz, csak a technikai elemek gyakorlásakor kell dupla munkát végeznem.
– Lehet, hogy buta kérdés, de küzdelem közben még sohasem fordult elő, hogy összekeveri a két sportot? Nem lendült még soha ökölvívás közben a lába az ellenfél feje felé?
– Nem, még nem fordult elő, ezt szét tudom választani magamban. A két küzdősportban nagyon sok a hasonlóság, csak a távolságtartásra kell ügyelni, kick-boxban ugyanis jóval messzebb kell tartani az ellenfelet, nem kar-, hanem lábtávolságon kívül.
– Az év legnagyobb sikerére, a párizsi vébére hogyan emlékezik? Elégedett az egy arany- és egy ezüstéremmel?
– Igen, de az ezüst persze kicsit bosszant. Ráadásul az aranyat semi-contactban nyertem, ahol minden sikeres akció után megállítják a küzdelmet, míg light-contactban, ahol folyamatos a csata, csak ezüstre futotta, pedig ez utóbbi sokkal közelebb áll hozzám, jobban hasonlít az ökölvíváshoz.
– Akkor ön inkább ökölvívó, aki mellesleg remek kick-boxoló, vagy inkább fordítva?
– Ökölvívással csak három éve foglalkozom, így inkább kick-boxoló vagyok, aki talán jó ökölvívó is. De a folyamatosság nagyon tetszik az ökölvívásban, így ma már a light-contact áll hozzám közelebb. Ezért is bánt, hogy kikaptam a vébédöntőben a szlovéntól. Sokkal magasabb volt, mint én, hosszabb volt a lába, és rendre fennakadtam a rúgásain.
– Erről jut eszembe, nem sérülésveszélyes ez a két sport?
– Lehet, hogy eddig hatalmas szerencsém volt, de még semmilyen sérülésem sem volt, még az orrom sem vérzett soha.
– Meddig folytatja ezt a kettős életmódot?
– Ameddig élvezem. Az biztos, hogy nem a pénzért csinálom, hiszen ezekből a sportágakból, mint mondtam, nem lehet megélni. Még öt-hat évig tervezem a sportolást, utána már a családra is gondolni kell, és biztosítékul mindig ott lesz a kozmetika vagy éppen az aerobik, most éppen ugyanis egy fitneszakadémiára is járok, aerobikedzői szakra. Igazából már nem is tudom, miért csinálom, kilencéves koromtól kezdve foglalkozom küzdősportokkal, nagyon megszoktam. Jólesik a győzelmeket ízlelgetni, és jólesnek az év végi elismerések is.