A főpróba következik

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.05.15. 21:56
Címkék
Június 21-én profikarrierje eddigi legfontosabb mérkőzését vívja Kótai Mihály (220), aki Manchesterben harcba indulhat a WBF (Bokszvilágszövetség) nagyváltósúlyú világbajnoki övéért. A magyar bunyós előtte azonban még vállalt egy felhozó mérkőzést, amelyre pénteken kerül sor Hágában. A Polish Boxing Promotion frontembere az argentin Óscar Daniel Velízzel (1451) méri össze az erejét, hat menetre tervezett mecscsen.
"Pontosan annyi munkát végeztünk, amennyire egy ilyen találkozó előtt szükség van – mondta lapunknak a mérlegelésen 70.6 kilogrammal túljutó Kótai. – A felkészülésem eddigi része jól sikerült, jó két héten vagyunk túl. Különösen az első héten dolgoztunk sokat, három kesztyűzés is szerepelt a programban, nagyon bízom abban, hogy az elvégzett munka eredménye pénteken látha-tó lesz.”Kótai a világbajnoki felkészülés első fázisában Budapesten tréningezett, majd vasárnaptól Rottweilben, edzője, Theo Kerekesch szűkebb hazájában gyakorolt. A magyar bunyós elmondása szerint immár tökéletes az összhang közte és német mestere között, és Kerekeschnek sincs más véleménye. "Misi tudja, mit szeretnék tőle, és én is tisztában vagyok vele, ő mit szeretne tőlem – mondta a szakember. – A Kótaitól látott teljesítmény örömmel töltött el, ezt közöltem vele is, ami, úgy látom, újabb lendületet adott neki. Ha csak az edzésen mutatott teljesítménye egy részét bemutatja Hágában, már nem lehet gondja. Azt szeretném, ha Misi másképp bokszolna, mint a múltban. El kell kerülnie a pontatlanságokat a támadások befejezésében, előbb be kell lőnie az ütőtávot, és csak utána szabad útjukra indítania a nagy ütéseket, határozottan, pontosan. Így erőtartalékosabban bunyózhat, könynyebben bírhatja a hosszabb mérkőzéseket.”Tv: az RTL Klub szombaton 23.05-től, felvételről sugározza Kótai Mihály hágai mérkőzését
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
15 perce

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
34 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
44 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
1 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
9 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik