Vlajk a nyolc közé jutott

H. L., L. P. I.H. L., L. P. I.
Vágólapra másolva!
2003.05.11. 22:32
Címkék
Ahogyan az ökölvívótornákon lenni szokott, ezúttal is felesleges volt számolgatni, a vasárnap reggeli mérlegelésnél kiderült, hogy pontosan hány országból hányan is neveztek a műfaj második Európa-bajnokságára.
Szuknai Zsuzsa máris búcsúzott az Eb-tôl
Szuknai Zsuzsa máris búcsúzott az Eb-tôl
Szuknai Zsuzsa máris búcsúzott az Eb-tôl
Szuknai Zsuzsa máris búcsúzott az Eb-tôl
Szuknai Zsuzsa máris búcsúzott az Eb-tôl
Szuknai Zsuzsa máris búcsúzott az Eb-tôl
A sorsoláson húsz ország 117 versenyzője vehetett részt, ennyien indultak, illetve indulnak tehát a tegnap este Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban megkezdődött női Eb-n. A résztvevők a január óta érvényes új szakági beosztás szerint 13 súlycsoportban küzdenek az érmekért.
A legtöbben, tizenöten az 57 kilósoknál neveztek, míg – mint általában – a legkevesebben a 86 kilós mezőnyben gyűlnek össze, amelyben csak négy, immár bizonyosan érmes hölgy húz kesztyűt. Az első napi selejtezők során a nyolcaddöntőkben tíz pár lépett szorítóba, három mérkőzést harmat- (54 kg), hetet pedig pehelysúlyban (57 kg) rendeztek. A magyarok közül a közönség két öklözőnek szurkolhatott: az élete negyedik mérkőzését vívó Vlajk Alexandrának és a két évvel ezelőtti első női Eb ezüstérmesének, Szuknai Zsuzsannának. Ehhez képest azonnal borult az előzetesen kalkulált papírforma.
Vlajk esetében nem kellett keseregni ezen, hiszen az 54 kilós debreceni lány 16:11 arányú pontozásos győzelmet aratott a mieink régi ismerőse, a szlovákiai Jachman Petra ellen. Szuknai Zsuzsa számára viszont mindannyiunk közös bánatára túl nehéz ellenfélnek bizonyult a görög Maria Szemertzoglu (és a hazai pályát a zsűriben minimum kompenzáló európai női bokszvezető, a görög Gilda Antzel), akitől 27:22-es pontozással szenvedett vereséget.

2. nôi Európa-bajnokság, Pécs
Nyolcaddöntô. 54 kg: Vlajk Alexandra (magyar)–Jachman (szlovákiai) p. gy. (16:11). 57 kg: Szemertzoglu (görög)– Szuknai Zsuzsanna (magyar) p. gy. (27:22)
A vasárnap esti program további mérkőzései közül öt fejeződött be döntő fölénnyel, a többi pontozással. Vlajk az Eb-éremért ma délután a norvég Kari Jenssen ellen léphet szorítóba. Nem bánnánk, ha keddi lapszámunkban is a papírforma váratlan felborulásáról írhatnánk.
A többi magyar lány is megkapta már első ellenfelét, jó szokás szerint van, aki megkönnyebbülhet, mások pedig izgulhatnak leendő ellenlábasaik miatt. A 46 kilós Simon Nikolettre az ukrán Okszana Sztakun vár, a 48 kilós vb-bronzérmes Csík Mónika várhatóan nagy csatát vív majd az orosz Alekszandra Romanyenkóval, az 50 kilós újonc, Demeter Zsuzsa pedig a svéd Shipra Nilssonnal kezd. Hárs Eszter (52 kg) a görög Kallioti Geitziduval bokszol, Pezdány Edina (60) a lengyel Monika Florekkel, Csejtei Csilla (66) pedig az izraeli Natalia Ostromovval. A hoszszabb szünet után most visszatérő két évvel ezelőtti világbajnok, Pruzsinszky Ivett (70) éppen a scrantoni vb-fináléban legyőzött orosz Olga Szalvinszkajával csaphat össze, Ducza Anita (75) a román Oana Strugaruval, Kovács Viktória (80) az orosz Andrejeva és a román Marcut öszszecsapásának győztesével, Kovács Mária (86) pedig a román Adriana Hossuval lép szorítóba.
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
6 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
6 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
6 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik