Itthon maradtak az övek

A rendezvényen a szervezők a harmatsúlyú Isaszegire osztották a főszerepet (más kérdés, hogy utólag ez a titulus Balogh Zoltánnak és Takács Zoltánnak jár), és ő, legalábbis az eredmény tekintetében, hozta is a tőle reméltet. Egyhangú pontozással (116:112, 117:115, 115:114 arányban) legyőzte az orosz Andrej Kosztyint (11–3), a mutatott teljesítményére azonban nem lehet igazán büszke. A szabálytalanságokban bővelkedő (talán futballistának is elmehetnének, már csak a "fejjátékuk” miatt) előzetesen kissé alábecsült orosz kitűnően tartotta magát, horgai szinte kivétel nélkül betaláltak, miközben a magyar címvédő néha tanácstalannak, ötlettelennek tűnt. Szerencsére a vége jó lett, maradt az előnyből, de ilyen produkcióval egyelőre merészségnek tűnik a WBO-világbajnok Cruz Carbajal elleni mérkőzés vállalása.
Nagy János (13–0) és az argentin Víctor Hugo Paz (71–33–3) találkozója is végigment, igaz, kimenetele sokkal egyértelműbb volt, mint az est főmérkőzéséé. A sérült karral öklöző Nagy végig irányította a meccset, rutinosabb riválisát ugyan egyszer sem sikerült megrendítenie, de a győzelme (119:110, 120:108, 116:113 arányban) így is teljesen megérdemelt. "Rutinos, kemény bunyós volt az argentin, nehéz volt feltörni a védekezését. A kezem fájt, néha azért is volt túlságosan leengedve, de arra figyeltem, hogy ütőtávon belül egyszer se lógassam a karom. Örülök az övnek, de nem szabad túlünnepelni a sikert, mennem kell tovább az úton” – nyilatkozta a találkozó után az újdonsült interkontinentális bajnok.
Hogy az este mégsem Isaszegiről vagy Nagy Jánosról marad a leginkább emlékezetes, arról Balogh Zoltán (10–1) és Takács Zoltán (8–2) tehet. A nagyváltósúlyú magyar bajnoki címmérkőzés, nyugodtan leírhatjuk, még a szervezők legmerészebb álmait is felülmúlta, mind színvonalában, mind izgalmában, mind eseménygazdagságában. A meccs mérlege: négy rászámolás (egyenlő arányban), törött kéz és orr (Balogh), "kiment” boka és váll (Takács), valamint teljesen megérdemelt technikai K. O.-győzelem (Balogh), no meg vastaps és standing ovation.
Leírva sem tűnik túl egyszerűnek, de a valóság még bonyolultabb volt. Pedig nem úgy indult a meccs, hogy az év mérkőzése kerekedik ki a miskolci ütközetből. Balogh az elején jó ütemben elhelyezett ütéseivel megfogta a picit álmosan kezdő klubtársát (mindketten a Felix-Promotion emberei), aki csak a második menet végén kezdett el ébredezni. Aztán a harmadik menetben majdnem hosszabb álomba szenderült… Balogh jobbhorga tisztán "ült” rajta, és máris megkezdődött Flórián Béla mérkőzésvezető szinte a meccs végéig tartó matekleckéje. Takács a letérdelésnél bokasérülést szenvedett, ingadozó lábakon ment be a sarkába, de folytatta a csatát. A negyedikben, mintha az előzőben mi sem történt volna, már ő uralta a ringet, akárcsak a következőkben. Balogh utólag elismerte, a hatodik felvonásban hatalmas hullámvölgybe került, amiből a lehető leghatásosabb módon keveredett ki: a hetedik menetben számoltatott Takácsra…
Fogalmunk sincs, mit csináltak a szünetben Takáccsal, de hogy összeszedték, annyi bizonyos! A nyolcadikban ugyanis Balogh volt a földön, ráadásul kétszer is. Másodszorra klasszikusan, zsákra emlékeztető módon dőlt el, innen alig van visszaút. Ehhez képest a menet vége már az övé volt, a kilencedik pedig teljes egészében, olyannyira, hogy Takács csak némi keresgélés után találta meg a ringsarkot. A szeme zavart volt, a mozgása koordinálatlan, talán ekkor orvost kellett volna hozzá hívni, talán jobb lett volna feladni a küzdelmet, ő azonban visszament. Egy percig bírta, de azzal vigasztalhatja magát, hogy a csatamezőn, harc közben vérzett el. Ettől függetlenül állítjuk: ennek a meccsnek nem volt vesztese, legfeljebb a közönség, mert befejeződött a találkozó. De már várjuk a visszavágót!