A formabontás jegyében

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.05.09. 22:12
Címkék
"Formabontó gálát láthatnak az érdeklődők, hiszen eddig Magyarországon sem magyar, sem pedig külföldi klub nem rendezett olyan profibokszgálát, amelynek programjában négy címmérkőzés szerepel  adta meg a szombati miskolci rendezvény alaphangját Rácz Félix, a Felix-Promotion első embere.
Isaszegi (balra) és Kosztyin a mérlegelés után – no meg az öv, amelyért megküzdenek
Isaszegi (balra) és Kosztyin a mérlegelés után – no meg az öv, amelyért megküzdenek
Isaszegi (balra) és Kosztyin a mérlegelés után – no meg az öv, amelyért megküzdenek
Isaszegi (balra) és Kosztyin a mérlegelés után – no meg az öv, amelyért megküzdenek
Isaszegi (balra) és Kosztyin a mérlegelés után – no meg az öv, amelyért megküzdenek
Isaszegi (balra) és Kosztyin a mérlegelés után – no meg az öv, amelyért megküzdenek
A mára már emlékké nemesedett vetélkedőt idézve nyugodtan állíthatjuk: van benne valami. Esetleg lehet azon fanyalogni, hogy jegyzett szervezet világbajnoki címmérkőzése nem szerepel a programban – Miló Viktória és Renata Vesecká ugyan a WIBF-GBU légsúlyú vb-övéért öszszecsap, azért mégiscsak inkább a férfi címmeccsekre vevő a publikum –, de az vitathatatlan, hogy a legjobb magyar licences bokszolókat láthatja szombaton a közönség.
Persze, nyugodtan folytathatjuk a sort, miért is formabontó még a miskolci est. A költségvetés miatt például biztosan. Hozzávetőlegesen húszmillió forintba kerül a borsodi bokszfesztivál, ami abszolút rekord a Felix-Promotion életében. Ez az összeg ugyan még messze nem állja az összehasonlítást a nagy külföldi gálákkal, de legalább már egyfajta elmozdulást jelent a néhány évvel ezelőtti vegetációs állapotból.
Az viszont könnyen elképzelhető, hogy a televíziós közvetítés színvonala összevethető lesz az "idegenben” megszokottéval. A sugárzási jogot a Sport1 szerezte meg, ez pedig garancia lehet arra, hogy a szakmailag már-már alulmúlhatatlan pápai gála képsorainál (az MTV volt a "bűnös”) sokkal nagyobb élményben lesz részük a képernyő előtt ülőknek. A Sport1 a TV2 és az MTV után már a harmadik partner a klub életében, és Rácz reméli, ennél a csatornánál végre sikerül "lehorgonyoznia”. És akinek nem elég még az újításokból, itt az utolsó adalék: a www.profibox.hu, illetve a www.felix-promotion.hu oldalon élő televíziós közvetítés lesz a rendezvényről.
Az viszont már egyáltalán nem formabontó, hogy Miskolcon Isaszegi Róbertnek (13–0), a WBO (Bokszvilágszervezet) harmatsúlyú interkontinentális bajnokának szánják a főszerepet a szervezők – nem véletlenül. A 38 éves "boksznagypapa”, sajószentpéteri születésű lévén, nagy kedvenc Borsodban, ráadásul nem mindennapi lehetőség előtt áll. Ha szombaton legyőzi az orosz Andrej Kosztyint (11–2), nagyon közel kerül a világbajnoki címmérkőzéshez. A feltételek mindenesetre adottak, Isaszegi könynyedén hozta a súlyát (53.30), Kosztyin nem elrettentő tudású vetélytárs, sőt eredetileg kisharmatsúlyú, amit bizonyít, hogy pénteken több mint két kilóval nyomott kevesebbet a címvédőnél.
A WBO kiskönnyűsúlyú interkontinentális bajnoki övére hajtó Nagy János (12–0) viszont "felülről”, a könnyűsúlyból kapott vetélytársat, méghozzá Víctor Hugo Pazt (71–32–3). Ráadásul a statisztikája, illetve a kiállása alapján az argentin nem tűnik rossz bunyósnak, volt három vb-címmeccse, birtokolta már a dél-amerikai, illetve az argentin bajnoki övet, és többek között Julio Pablo Chacón (a profiknál ő tudta egyedül megverni a Miskolcon WBO-supervisorként megjelenő Kovács Istvánt), Julien Lorcy, valamint Aldo Nazareno Ríos (a Kisstadionban ő bokszolt vb-címmeccset Artur Grigorjannal) ellen is végigállta a mecscset. "Ennek ellenére remélem, hogy ha már fociban nincs rá esélyünk, legalább bokszban kettő nullára megverjük Argentínát” – mondta Rácz Félix, utalva arra, hogy szombaton Buenos Airesben egy másik védence, Gálfi András Héctor Javier Velazcóval csap össze a WBO középsúlyú ideiglenes világbajnoki övéért.
A miskolci gála harmadik férfi címmeccsén "testvérháborúra” kerül sor, hiszen két klubtárs, Balogh Zoltán (9–1) és Takács Zoltán (8–1) csap öszsze a nagyváltósúlyú magyar bajnoki övért. A hasonló mérleggel büszkélkedő két fiú az öv mellett az európai ranglistára kerülésért is harcol, már csak ezért sem lehet szó békés ütögetésről.
Ha pedig a formabontó gála a szervezők által remélt papírformát hozza (értsd: közönségsiker minden fronton, úgy a helyszínen, mind a televízióban), akkor az idén ősszel, esetleg a jövő tavasszal jöhet az újabb nagy dobás. Például egy hazai rendezésű, világbajnoki címmérkőzést magába foglaló gála formájában.
Bokszétlap szombatra
Piros sarok (nemzetiség)Súlycsoport (menetszám)Kék sarok (nemzetiség)
Komjáthi LászlókönnyűsúlyTóth Csaba
magyar6 menetmagyar
Rubin OlivérnehézsúlyForgács Sándor
magyar4 menetmagyar
A WIBF-GBU világbajnoki övéért
Miló ViktórialégsúlyRenata Vesecká
magyar10 menetcseh
A magyar bajnoki övért
Takács ZoltánnagyváltósúlyBalogh Zoltán
magyar10 menetmagyar
A WBO interkontinentális bajnoki övéért
Nagy JánoskiskönnyűsúlyVíctor Hugo Paz
magyar12 menetargentin
A WBO interkontinentális bajnoki övéért
Isaszegi RóbertharmatsúlyAndrej Kosztyin
magyar12 menetorosz
Tv: a Sport1 szombaton 20 órától élőben közvetíti a miskolci gálát
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik